Ukrán hőguta: Nyolc év börtönnel fenyegetik a Scootert, mert felléptek a Krímben

Ileyn. Ország. Márpedig. Nincs. 

A Funke Mediengruppe médiacsoportnak adott interjúban Andrij Melnik világossá teszi, hogy a zenekar súlyos jogi következményekre számíthat.

Ez nem csak botrányos, hanem bűncselekmény - húzta alá Melnik.

"Ez nem valami apró kihágás, hanem egy súlyos bűntett, melynek következményei lesznek"

- hangoztatta a diplomata. És közben végig, igen tiszteletre méltó módon nem röhögte el magát.

A Scooter a Szevasztopolhoz tartozó Balaklavában lépett fel a ZBFest nevű zenei rendezvényen. H.P. Baxxter, a zenekar frontembere a múlt hónapban azt mondta:

zenélni mennek a Krím félszigetre, nem politizálni.

Az ellenük indult eljárást egyelőre nem kommentálták.

Kijev rendszerint kitiltja Ukrajnából azokat, akik jogellenesen látogatnak el az Oroszország által 2014-ben a nemzetközi jog semmibevételével elcsatolt Krímbe, amelyet a nemzetközi közösség továbbra is Ukrajna részének tekint, s elcsatolását semmilyen formában nem ismeri el. Kijev előre figyelmeztette a zenekart, hogy ha a Krímbe látogatnak, akkor Ukrajnában akár

nyolcéves börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

A Krím elcsatolása miatt az Európai Unió is szankciókat vezetett be a Krímmel szemben; uniós állampolgárok szinte semmilyen üzleti tevékenységet nem folytathatnak a félszigeten, így a Scooter még Németországban is számíthat következményekre.