Kit érdekel a magyar egészségügy? - Szlovákiában építenek stadiont Orbánék

1,8 milliárd forint megy a nemes célra.

Egy július 25-i kormányhatározat szerint a magyar kormány 5,9 millió eurót - tehát 1,8 milliárd forintot - juttat a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közvetítésével stadionfejlesztésre a szlovákiai Komáromi Football Clubnak (KFC). A révkomáromi csapat története során idén először jutott fel a szlovák másodosztályba.

Nem is kérdés, hogy ez a teljesítmény indokolja a nagylelkű gesztust, teljesen fölösleges lenne ebből mondjuk a magyyar egészségügyre, vagy az oktatásra áldozni.

Itthon ugyan már megszokhattuk, hogy hasonló "létfontosságú" ügyekre ilyen nagyságrendű összegeket hajigálnak Orbánék, a Felvidéken azonban nagy visszhangja lett a kormány lépésének.

A legenda szerint Orbán Viktor az első ligás, 2,4 millió eurós támogatásban részesülő Dunaszerdahely új stadionjának nyitómérkőzésén hallott először arról, hogy a KFC nem részesül a stadionfelújítási pénzekből, ennek köszönheti most a csapat a váratlan ajándékot.

Kíváncsian várjuk, mikor értesül már a miniszterelnök olyan problémákról is, amelyek nem stadionokkal, hanem a magyar emberek hétköznapi megélhetésével kapcsolatosak...

Tarcsi Imre, a klub sajtóreferense szerint ők politikusokhoz nem, csupán

"elismert, szakmabeli emberekhez fordultunk Magyarországon, akik közvetítették kérésünket a magyar kormánynak".

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy bár a KFC átlagos nézőszámát a klub 400–600 közöttire becsülte fordulónként (az Új Szó viszont 233 főt számolt ki a hivatalos jegyzőkönyvek alapján), a vezetőség nem aprózta el az új komplexum méreteit:

a meglévő mellé egy új tribünt is szeretnének, mellyel 3950 fősre nőne a nézőtér.

Az új nézőtér mellé a szomszédban működő termálfürdő vizével fűthető főpályát, műfüves edzőpályát és stadionvilágítást is szeretnének, ám egyelőre még a klub finanszírozása is megoldatlan.

Szüllő Béla, az egyesület alelnöke szerint tavaly 126 ezer euróból, azaz 38,3 millió forintból működtek, ami a szlovák és a magyar másodosztályban is kirívóan alacsony összegnek számít. Kilenc nappal a szezon kezdete előtt a csapat főszponzora, a költségvetés nagyjából felét álló Strasser László üzletember kiszállt a klubból. Tarcsi Imre szerint pedig azonnal csődbe mentek volna, ha nem indulnak a másodosztályban, mert ez 50 ezer eurós büntetést vont volna maga után.

A révkomáromi önkormányzat (amely a stadion tulajdonosa) állta eddig az éves költségvetés másik felét, nem hivatalos ígéretek szerint szeptemberben pedig nőhet a támogatás. Az önkormányzat szerint a magasabb osztály több nézőt vonz majd az új stadionba, de úgy vélik, az új arénában kulturális rendezvények, koncertek is tarthatók, sőt a magyar oldalon fekvő Komárommal közösen használhatják majd a létesítményt.