A Munkástanácsok is aláírnák a béruniót

Ez a kezdeményezés alkalmas arra, hogy életben tartsa a béremelést.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a szövetség vezetősége személyesen tárgyalt Vona Gáborral a béruniós kezdeményezésről, amelyről úgy gondolják, hogy valóban egy jó eszköz lehet arra, hogy életben tartsa a béremelés gondolatát. Ennek érdekében a tagszervezetek és tagok is aláírásukkal támogatják a Jobbik kezdeményezését, és nem szeretnék ha az egy politikai vita áldozatává válna.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke a civilszervezetek, ezen belül is a szakszervezetek megerősítését tartja fontosnak, mivel a bérek tekintetében a munkáltatók és a munkások érdekvédelmi szervezetei közötti megegyezés hozhat eredményeket.

[video:https://youtu.be/ilFItaa9tqA]

Palkovics Imre azt javasolta a Jobbik elnökének, hogy amellett, hogy követeli az egyenlő béreket

"követelje az európai munkavállalóknak azt a jogát, hogy kollektív szerződést köthessenek, hogy szakszervezeteket működtethessenek és tisztességesen alkudhassanak arra a profitra amit megtermeltek."

Béremelés kell, a bérunió jogos felvetés, összefogás még nincs

Mindenki több fizetést szeretne kapni. A hogyan már egy ennél bonyolultabb kérdés, de az sem egyértelmű, hogy ki, milyen módon támogatna egy béremelésre irányuló kezdeményezést. Legalábbis ez derült ki a hivatalosan független, de a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alapítványaként számon tartott Friedrich Ebert Stiftung (FES) Budapesti Irodája által szervezett, szakszervezeti vezetők részvételével tartott pódiumbeszélgetésen, amelynek bevezetőjeként bemutatták Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Kutatóintézet (ETUI) munkatársának „Miért szükségszerű Közép-Kelet-Európában megemelni a béreket?"