McGregor helytállt, de elfáradt: Mayweather technikai KO-val győzött

Stílusok csatája.

A felek az ökölvívás szabályai alapján feszültek egymásnak, ami egyértelműen Mayweather malmára hajtotta a vizet. McCregor még soha nem harcolt 12 meneten keresztül, nagyobb kesztyűket kellett használnia, mint az MMA-ban.

McGregor nagyon koncentráltan lépett a szorítóba, Mayweather inkább csak vigyorgott. Az ír ketrecharcos rögtön nekirontott ellenfelének, a sorozatos lábcserékkel és a félelmetes gyorsasággal úgy tűnt, hogy meglepte az amerikait. Az első négy menet nagyjából így telt, McGregor meglepően jó volt, Mayweather inkább csak várt, feltérképezve kiszámíthatatlan ellenfelét.

A hatodikban már egyértelműen a bokszoló irányított, agresszívan belépett az ütőtávba, több jobbegyenese is betalált. McGregor jól láthatóan egyre fáradtabb volt, de ellenfele nem indított megsemmisítő rohamot. Az ír egyre többször fogott, a ketrecben használt automatizmusok is előjöttek: sokszor Mayweather mögé került, felülről is mért rá csapásokat, ami az ökölvívásban szabálytalan (a tarkóütés az MMA-ban is tiltott).

McGregor utoljára a kilencedik menetben adott életjelet magáról, volt egy jó testütése, aztán teljesen elfogyott az ereje. Az amerikai püfölte folyamatosan, de ezt a menetet még túlélte. A tizedikre aztán végképp beröffent a Money-mozdony, tűpontos ütéseivel a kötelekhez szegezte az írt, akinek már védekezni sem volt ereje, így Robert Byrd vezetőbíró közbelépett.

Mayweather így elérte az 50-0-s mérleget, megelőzve a legendát, Rocky Marcianót.

A végére azért kibékültek

A sajtótájékoztatók balhés showműsora után a meccs végén McGregor nevetve gratulált Mayweathernek. Az amerikai elmondta, hogy eleve az volt a terv, hogy megvárja, amíg elfárad ellenfele. Meg is dicsérte a ketrecharcost, nagy bajnoknak nevezte őt és azt is elismerte, hogy nem számított rá, hogy ennyire kitartó ellenfél lesz.

McGregor is boldog volt a meccs után, nagyon örült, hogy ott lehetett. Mayweather szerinte nem olyan gyors és nem is olyan erős, mint ő, de elképesztő összeszedetten bunyózott. A mérkőzés leállítását korainak ítélte, mert még a padlón sem járt.