Ez a debreceni férfi elevenen el akarta égetni a saját édesanyját

Ha tud róla bármit, azonnal jelezze a zsaruknak!

A jelenleg rendelkezésre áll adatok szerint 2017. szeptember 13-án 7 óra körül Elek Lajos édesanyját bezárta a Debrecenben, a Petőfi téren található társasházi lakásuk egyik szobájába,

a folyosón ruhaneműket gyújtott meg, majd elment otthonról.

A kiáramló füstre két szomszéd lett figyelmes, akik bejutottak a lakásba és kimentették az idős hölgyet, majd értesítették a katasztrófavédelem, valamint a rendőrség munkatársait. A helyi lakos felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A nyomozók a 30 éves Elek Lajossal szemben országos elfogatóparancsot adtak ki.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, a 112-es központi segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.