Ilyen az, amikor Tállai András átad egy önerős beruházást, majd atyailag figyelmezteti a községet

Nem mindegy, hogy döntünk jövő áprilisban. Tényleg szükség van a fenyegetésre? 

Bükkábrányban szokássá vált, hogy a Máté napi sokadalom napján ünnepélyesen átadják az az évi fejlesztéseket. 2017-ben 50 millió forintot fordított ezekre a község, így el is készült a BMX pálya, illetve az új kerékpárút a Béke úti feljárónál.

Miközben az Orbán-kormány szétadóztatja a magyarokat, Tállai András répázik

Legalábbis gyakorlott mozdulattal szeletelte a répát a borsodi Ároktőn. Tállai Andrásnak jó szokása, hogy hétvégente - amikor minden rendes politikus pihen - ő bejárja Matyóföld településeit: átvágja a szalagokat, beszédet mond a falunapokon, meg ilyenek. A ránk maradt Tállai András ismét megmutatta, hogy minek örüljön az istenadta a nép (értsd: szavazópolgár), és reprezentatív körutazáson vett részt a választókörzetében.

Csakhogy, az egyébként magát függetlennek mondó polgármester, Szalai Szabolcs - akit már 2009-től foglalkoztatott az Országgyűlés Hivatalában Tállai András, később pedig kampányfőnöke lett - olyan gyorsan lekeverte az "önerős beruházás" témáját, mintha azt titkolni kellene. Hiszen jövőre, pont a választások évében soha nem látott fejlesztések lesznek a községben - ismételgette.

Ezután lépett csak színpadra maga a díszpolgár, és miután nyugtázta, hogy Máté-napon átadják az önerős fejlesztéseket, atyáskodva megjegyezte:

"Én azt látom, hogy a település jó úton jár, ha azt akarják, hogy ezen is maradjanak, akkor a bükkábrányiaknak jól kell dönteniük jövő áprilisban".

Ennyi, jobb azért mindent és mindenkit a helyén kezelni...

(Ha mozgóképen is látná Tállai Andrást, KATTINTSON IDE az ElevenTv összefoglalójáért).