Ezt nem fogja elhinni! Ez a három férfi így emelte új dimenzióba a Soros-plakátokat

Értelmet találtak neki.

Szabó Zoltán Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, Bocskay Csaba, a legerősebb ellenzéki párt szentesi elnöke, valamint Biácsi Péter alelnök döntött úgy, hogy témajavaslattal szolgál az Orbán-kormány számára, amelyeket aztán a plakátokon is megjelentethetne a hatalom.

A jobbikosok véleménye szerint a helyi ügyek sokkal inkább érdekelnék az embereket, így szívesebben is konzultálnának azokról - véleményüket egyébként az Iránytű Intézet felmérése is alátámasztja: a magyarok többsége ugyanis nem hisz a Soros-terv nevű blöffben.

Szabó Zoltán Ferenc vezetésével a Jobbik sokkal

a dr. Bugyi István szentesi Kórház állapotáról, a fiatalok elvándorlásáról, a 451-es út felújításáról, illetőleg a be nem tartott választási ígéretekről szeretne inkább hallani.

S ha már plakát. A legerősebb ellenzéki párt szentesi akciójával nem rongált meg semmit, ugyanis a matricákat könnyen el lehet távolítani, szemben például a nyékládházi fideszes alpolgármesterrel, aki viszont fekete festékkel tette tönkre a Jobbik hirdetéseit.

Arról is beszámoltunk, hogy Szombathelyen a Fidesz pedig már adókkal is támadná a politikai hirdetéseket.