43 milliárdból épülhet meg a Nemzeti Korcsolyázó Központ - íme a látványtervek

A Bord Építész Stúdió Kft. nyerte a Nemzeti Korcsolyázó Központ létrehozására kiírt nemzetközi tervpályázatot.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, egyben a bíráló bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az uniós nemzetközi pályázatra nyolcan adtak be pályaművet, közülük kettő részesült díjazásban, három pedig megvételben.

Az első helyezett a Bordás Péter, Hollókövi Zoltán és Dezső Zsigmond által elkészített pályamű lett, amely bruttó 15 millió forint díjazásban részesült.

Kósa Lajos elmondta, a Nemzeti Korcsolyázó Központ az Istvánmezőn, a Budapesti Olimpiai Központ területén, a Millenáris és a Kisstadion elbontásával épül fel. A győztes pályázóval 2018 januárjában köthet szerződést a beruházást végző Nemzeti Sportközpontok, a létesítményt várhatóan 2022-re vehetik birtokukba a korcsolyázók.

A sportvezető tájékoztatása szerint a korcsolyázóközpont egy fedett hosszúpályás, 400 méteres gyorskorcsolya pályából, négy, egyenként 30x60 méteres, jégkorongozásra, rövidpályás gyorskorcsolyára és műkorcsolyára alkalmas jégpályából, valamint a kiegészítő létesítményekből -öltözők, edző- és kondicionálótermek - áll majd. Kósa hozzátette: az épületben helyezik el azt az akadémiai központot is, amely a magyar gyors- és műkorcsolya fejlesztését szolgálja majd.

"A beruházást a tervek szerint a magyar kormány valósítja meg, a konkrét beruházó a Nemzeti Sportközpontok lesz konzorciumban a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel" - fogalmazott

Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, a bíráló bizottság tagja kifejtette: a győztes pályamű értéke, hogy a központ organikusan illeszkedik a környezetében lévő épületek, a Földtani Intézet és a leendő új Puskás Ferenc Stadion geometriájához, ugyanakkor mégsem uralkodik a területen.

Kósa az MTI kérdésére elmondta, hogy a kerékpárosok a Millenáris elbontásával sem maradnak létesítmény nélkül, hiszen egy kormányelőterjesztés szerint a magyar pályakerékpársport részére négy velodrome épül majd, egy a fővárosban, három pedig vidéken, s mindegyik megfelel majd a nemzetközi követelményeknek. A MOKSZ elnöke jelezte, hogy a győztes pályamű megvalósítása az értékbecslés szerint 43 milliárd forint, de szerinte ez a szám nem alkalmas az iránymutatásra, mert a tényleges beruházási költségekről csak az engedélyes tervek elkészültével érdemes beszélni.

A Bord Építész Stúdió tervezte korábban az Új Hidegkuti Nándor Stadiont, a Villa Budapestet, valamint az Etyeki Kúriát.

A bíráló bizottság a második díjat Láris Barnabásnak és Lobenvein Zoltánnak ítélte oda, amellyel bruttó 12 millió forint díjazás jár.