Kiderült, hogy melyik bizalmasa árulta el Karácsony Gergelyt

Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke elismerte, hogy ő készítette a felvételt.

A baloldalon tapasztalható káosz egyik ékes bizonyítéka volt az a nyilvánosságra került hangfelvétel, melyen Karácsony Gergely zuglói polgármester és friss baloldali kormányfő-jelölt arról beszél, hogy „a faszért hagyta magát rábeszélni erre (még a párbeszédes - a szerk.) miniszterelnök-jelöltségre”, hiszen nem volt túl hasznos, és egyébként is sok dolga van.

Karácsony akkor azt mondta, tudja, hogy ki készítette a hangfelvételt, de nem árulja el. Azonban csalódottságának adott hangot, hogy még bizalmasai körében sem beszélhet őszintén.

A Magyar Nemzet viszont most azt írja, az Együtt párt kivizsgálta a hangfelvétel ügyét,

és Berkecz Balázs alelnök elismerte, hogy ő készítette a felvételt,

azonban annak egy direkt erre a célra létrehozott, névtelen blogon történő elterjesztéséhez állítása szerint nincs köze.

Pontosabban a történet azért nem ilyen egyszerű, ugyanis elismerte azt is, hogy a felvételt még múlt pénteken a saját Facebook-oldalán ő is publikálta, de gyorsan meggondolta magát, így kevesebb mint tíz percig volt csak elérhető az anyag.

A Nemzetnél azt írják, az Együtt elnöksége a párt etikai bizottságát kérte fel az eljárás lefolytatására,

Berkecz Balázs pedig a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette elnökségi tagságát, Karácsonytól pedig bocsánatot kér.

Sokatmondó volt egyébként, hogy a hangfelvétel nyilvánosságra kerülésekor a Párbeszéd ifjúsági szervezete a kiszivárogtatással kapcsolatban rögtön az Együttet és a DK-t gyanúsította meg. Mint feltették a kérdést,

"Mégis mitől fél az Együtt, mitől fél a DK..??? Nem Orbán és a Fidesz az ellenfél?? Mitől lett Karácsony Gergely az ellenség?"

Lapunk úgy tudja, hogy a beszélgetésen, ahol a hangfelvételt készítették, összesen három ember volt jelen, közülük az egyik Karácsony Gergely volt. A felvétel készítőjét tehát csupán két ember közül kellett azonosítani, ez nem lehetett túl nehéz.

Portálunk információi szerint az ügy komoly indulatokat váltott ki a baloldalon, Juhász Péter, az Együtt elnöke például egyenesen őrjöngött a balhé miatt.