Gyűjtő: kirúgták a minisztériumtól, átvette az Állami Számvevőszék

Pénzügyi botrányba keveredett, most az Állami Számvevőszéknél ellenőrizheti a pénzmozgásokat.

Dankó István a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. 2015-ben, a déli határkerítés építése során kiderült, hogy egy olyan minisztériumi cégnek (HM EI) adott 2 milliárd forintos megbízást egy munkára –úgy, hogy a kerítésépítőknek tízezer (!) forintos órabért számoltak ki-, amely cégtől maga az államtitkár is havi félmillió forintot vett fel fizetésként, mint igazgatósági tag.

Ezen kívül még több állami tulajdonú, de HM-irányítású cég vezetőségében is vezetői szerepet töltött be, így a bürokratikus rendszer vége az lett, hogy az államtitkár egy-egy projekt valamennyi részét érintettként követhette végig, a pályáztatástól egészen a kivitelezésig. A Jobbik akkor azt követelte Simicskó István honvédelmi minisztertől, hogy vizsgálja ki az ügyet, vessen véget az álláshalmozásnak, és teremtsen tiszta viszonyokat az állami cégekben.

Végül a miniszter javaslatára tavaly szeptember 15-i hatállyal menesztették is Dankó Istvánt, így megszűnt államtitkári pozíciója. Kétségbe azonban nem esett, ugyanis 2017. május 15-én Domokos László ÁSZ-elnök jelenlétében letette esküjét az Állami Számvevőszéken.

Az ÁSZ hírportálján található írások szerint Dankó István ellenőrzésvezetőként dolgozik a szervezetnél.

Címlapfotó: Dankó István átveszi államtitkári kinevezését Áder János köztársasági elnöktől 2013. január 31-én (MTI)