Három gyerekét egyedül nevelő anyát vert át a gázszerelő

A karácsonyt szerencsére már melegben ünnepelhetik a gyerekek.

A Pest közelében lévő településen, a kis falvakra jellemző templom-iskola-önkormányzat szentháromság köré épülő központon túlhaladva érkezünk el a község határában lévő földes úthoz, ami az üdülőövezetbe vezet.

Itt él Edit három gyermekével. A mindennapossá vált viták után külön költöztek férjével. Eladva korábbi közös otthonukat, visszafizetve a hitel fennmaradó összegét, csak egy üdülőre telt a csonka családnak.

Az ingatlant korábbi tulajdonosai csak bulizásra használták, fűtés nem volt benne. Mikor augusztus végén a család kiköltözött, első dolguk volt, hogy keressenek egy szakembert, aki kiépíti nekik a fűtésrendszert, mire beköszöntenek a hideg éjszakák.

Editnek férje segített találni a szomszédos településen egy férfit, aki nagy örömükre egymillió forint körüli összegért elvállalta a munkát. Mivel megtakarításuk nem volt és Edit még GYED-en van a kis Matyival, volt párja vette fel a hitelt, amiből a felújítást fedezni tudták volna.

Ekkor kezdődött a család kálváriája, ami mára feljelentésig jutott.

Edit hiába figyelmeztette a férjét, hogy csak a pénz felét adják oda a munka elején, a férfi nem hallgatott rá és egy összegben kifizette a kért összeget. Megegyezett a vállalkozóval, hogy azon a héten melyik nap kezdik el a munkát.

A mester azonban felszívódott, két hétig nem is látta az asszony, hiába próbálta hívni, sokszor fel sem vette a telefont, ha mégis, akkor is csak nyugtatgatta és ígérgetett. Egy délután aztán megjelent néhány radiátorral és egy kazánnal, amiket pár óra alatt felszereltek, de az összekötéseket nem végezték el.

A vállalkozó ezek után megint eltűnt, Edit csak sms-ben tudott vele kommunikálni. Többszöri kérésre egyszer küldött egy fotót, hogy visszautalja a pénzt, ám az nem érkezett meg a család számlájára. Mikor tovább kereste őt az asszony, megfenyegette, hogy visszamegy és még azt is elviszi, amit korábban felszereltek.

„Szerintem azért engedte ezt meg magának, mert látta, hogy egyedül vagyok. Nem értem, hogy tud tükörbe nézni, hiszen neki is van két gyereke.”

- meséli nekünk elkeseredetten az édesanya.

Mivel rájött, hogy tehetetlen az ügyben felvette a kapcsolatot a körzeti megbízottal, aki kiderítette, hogy a férfi zűrös alak, több felé van már tartozása.

A napok eközben egyre hidegebbé váltak és a biciklivel való közlekedés után a gyerekek kénytelenek voltak egy kis villanyradiátor mellett melegedni, aminek fogyasztása a számlákon is jócskán meglátszott. Edit úgy döntött, feljelentést tesz a férfi ellen és keres valakit, aki hajlandó részletre befejezni a munkát.

Találtak egy ismerőst, így novemberben már loboghatott a kazánban a tűz. Azonban nagy árat kellett érte fizetni, a rengeteg hiányzó alkatrész és az új munkadíj újabb félmilliót tett ki.

Edit elmesélte, hogy mikor nehezen, de lelki egészségüket előtérbe helyezve úgy döntött, a 21 hónapos Matyival, az óvodás Bogival és a második osztályba járó Marcival férje nélkül kezd új életet számolgatott és úgy látta, ha nehezen is, de ki fognak jönni a juttatásából, majd amint lehet, keres a környéken állást. Korábbi budapesti munkahelyére hiába vennék vissza, nem szeretne olyan távol lenni a gyerekektől. Nem sok segítsége van, a nagyszülők sem a közelben laknak, ritkán találkoznak.

A történtek miatt most nehezebb a helyzet. A hitel törlesztésével is el vannak maradva és a részletfizetést is nehezen tudják fizetni. Edit épp a biciklijét árulja, hogy legyen miből szenet venni.

A család története eljutott a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványához is, akik szerették volna, hogy egy csaló miatt a három gyermeknek ne kelljen nélkülöznie karácsony közeledtével és megmaradhasson az ünnep varázsa.

Ötvenezer forintos támogatásukat Dúró Dóra országgyűlési képviselő és Varga-Damm Andrea képviselőjelölt vitték el személyesen Edit és a gyerekek számára.

Dúró Dóra lapunknak elmondta, hogy karácsony közeledtével nagyon sokan keresik meg őket és nagyon sok rászoruló családhoz látogatnak el képviselőtársaival az ország minden szegletébe. Ezen a héten ő is több helyen jótékonykodott, volt egy rossz körülmények között élő négy gyermekes családnál, egy olyan anyukánál, aki 23 négyzetméteren egyedül neveli a gyermekét, egy idős családtagját gondozó férfinél és egy devizahitel miatt kilakoltatott családnál is, akiknek a tél előtt kellett elhagyniuk otthonukat és egy kisebb albérletbe költözniük.

„Nagyon sok olyan emberi történettel találkozunk ilyenkor, ami megállásra késztet minket.”

- mondja a képviselőnő, akit ezek a találkozások is ösztönöznek arra, hogy javaslataival tökéletesítse a jogrendszert.

Ami ez esetben is hiányosságokat mutat. Edit történetét egy jogásznak is elmeséltük, kíváncsiak voltunk, mennyi esélye van arra, hogy visszakapja az elcsalt pénzt.

A szakember szerint nem sok. A rendőrség szereti hárítani a vagyoni jellegű ügyekben tett feljelentéseket. Elküldik a feljelentőt, hogy próbálja meg polgári peres úton rendezni a konfliktust.

Ezzel az a baj, hogy a nehéz anyagi körülmények között élőknek szinte lehetetlen a bíróságon pert indítani, épp annak anyagi vonzatai miatt. Vannak ugyan a bíróságon szociális rászorultságon alapuló engedmények, Edit esetében tovább nehezíti az ügyet, hogy bár külön élnek férjével, hivatalosan még nem váltak el. A jogrendszer ilyen esetekben nem a tényleges élethelyzetet veszi figyelembe. A törvény szerint még házasok, így nem azt veszik alapul, hogy csak az édesanya juttatásából élnek négyen.

A jogász úgy véli, nagyobb rendőrségi fellépés volna kívánatos, esetleg fizetési meghagyásos eljárást lehet kezdeményezni, de az is közjegyzőköteles, így pénzbe kerül.

Edit azért próbálkozik a feljelentéssel és bízik benne, hogy a rendőrség érdemben foglalkozik majd az ügyével. Közben pedig reménykedik, hogy enyhe és rövid lesz a tél, mert amíg tüzelőre kell költeni nem nagyon jut másra.