Orbán Viktor lebukott: közel kétszer annyi migránst telepítettek be titokban, mint a kvóta szerint kellett volna – Vona: itt a kormányváltás ideje

Az egész kampány borult, egy szó nem igaz abból, ami a tévéből és plakátokról ömlik.

Vona Gábor rendkívüli sajtótájékoztatón ítélte el az „Orbán Viktor őszödi beszédének” megfelelő tényt, miszerint a kormány 1300, illetve az elmúlt három évben összesen 2300 migránst telepített be az országba. A Jobbik elnöke azt mondta, ezzel Orbán Viktor lebukott, majd be is ismerte, hogy félrevezette az egész országot, köztük a saját szavazóit is.

Azt mondta, felmerül a kérdés, hogy

Orbán Viktor miért titkolózott és hazudott három éven keresztül, miközben folyamatosan manipulálta a magyar lakosságot.

Vona szerint „az évszázad átverése” derült ki azzal, hogy míg a Fidesz-kormány három év alatt 22 milliárd forintot szórt el migrációs nemzeti konzultációkra és népszavazásra, közben folyamatosan zajlottak a betelepítések.

Ez majdnem a kvóta duplája

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós kvóták szerint 1294 migránst kellene befogadnia Magyarországnak, ezzel szemben az elmúlt években 2300 embert telepítettek be, tehát Orbán Viktor bőven túlteljesítette a kvóták követeléseit, miközben itthon milliárdokból reklámozta az ellenkezőjét, hiszterizálva a társadalmat.

Kitért arra is, hogy a kormány hirtelen megtanult különbséget tenni az oltalmazotti státuszt kiérdemlő „valódi menekültek” és az illegális, gazdasági bevándorlók között – jelenleg ugyanis azzal védekeznek, hogy ezeket az embereket nemzetközi egyezmények szerint kellett befogadniuk.

És akkor Őcsényben mi történt?

Vona Gábor nem is ebben lát kivetnivalót, hanem abban, hogy a kormány kampánya eddig nem tett a migránsok között érdemi különbséget, erre pedig az őcsényi konfliktus volt a legjobb példa: a kormánypropaganda által félelembe taszított helyi lakosság tavaly szeptemberben fellázadt azellen, hogy oltalmazotti sátusztú (!) menekült családokat lásson vendégül egy helyi panziótulajdonos, ráadásul Orbán Viktor még adta is alájuk a lovat azzal, hogy egy nyilatkozatában egyetértett a heves reakcióikkal.  Most pedig ugyanezekre az emberekre úgy mutatnak rá, mint akik „mások”, akikről eddig nem szólt a kampány – pedig dehogynem.

Németh Szilárd csapja a hóna alá Orbán Viktort, menjenek le Őcsénybe, és magyarázzák meg a helyieknek a különbséget a migránsok között

- fogalmazott a Jobbik elnöke, sok sikert kívánva ehhez.

Rendkívüli ülést hívnak össze

Vona Gábor elmondta, hogy kezdeményezik az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, ehhez jelenleg is gyűjtik a képviselők aláírásait. Ezen elvárják, hogy Orbán Viktor,

„aki semmi másról nem beszélt eddig”

legyen ott, és napirend előtt adjon számot arról, miért hazudott az embereknek három éven keresztül arról, hogy senkit nem telepítenek be az országba.

Vona Gábor kijelentette, hogy az Orbán-kormány képtelen Magyarország biztonságát megvédeni, holott a korrupciós ügyek végeláthatatlan tengerében ez volt az egyetlen olyan ürügy, amivel meg tudták tartani támogatóikat. Ezzel szemben a valóság az, hogy

  • nem hozták létre a Jobbik által követelt profi határőrséget
  • 7 alkalommal szavazták le a Jobbik migrációt ellehetetlenítő alaptörvény-módosítását
  • Orbán Viktor legbelsőbb köreibe került a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaon
  • több tízezer gazdag migránsnak adtak el letelepedési kötvényt
  • és mindeközben pár év alatt 2300 migránst telepítettek be az országba.

Az Orbán Viktor egyetlen esélyes kihívójának számító Vona Gábor szerint a miniszterelnök „megkezdte dicstelen menetelését a bukás felé”, hiszen már nem csak az ország gazdasági mutatói rosszak, hanem kiderült, hogy a biztonságunkat is csak szavakban garantálja a Fidesz-kormány.

„Magyarország rossz irányba halad, most kell kormányt váltani” – mondta Vona, jelezve, hogy a Jobbik minden tekintetben felkészült az ország valódi, nem hazugságokra és korrupcióra épülő kormányzására.