Vérzett, hányt, görcsölt a fiatal lány - mentő nem jött, majd megalázó kórházi ellátást kapott

Sajnos ismét egy olyat történetbe botlottunk, ami a magyar egészségügy egyre nagyobb hiányosságaira mutat rá. Ez esetben nem csak az adja a történet szörnyűségét, hogy a fájdalmaktól szenvedő nőnek az ellátásért már könyörögnie kellett, hanem az, hogy mint pácienst teljesen dehumanizálták és méltóságától megfosztva végezték el rajta fél nap után a vizsgálatot.

A fiatal nő Facebookon fakadt ki az egészségügyi ellátás minősége, vagy inkább minősíthetetlensége miatt. Mint mondja, soha nem gondolta volna, hogy ő is ilyen helyzetbe kerülhet, de miután végigszenvedte, ő is "lepontozza" a magyar egészségügyet.

A lány hajnali két óra körül éles, szúró fájdalmat érzett a hasa és dereka környékén, majd egy óra múlva hányinger, hányás is jelentkezett. Miután észrevette, hogy vérzik, annak ellenére, hogy a menstruációs vérzése nemrég múlt el, megrémült és rögtön tárcsázta a tőle 500 méterre lévő Szent Margit kórház ügyeletét.

Az ügyelet átirányította egy másik intézményhez, ahol az ágyában fájdalmaitól fetrengő nőnek azt javasolták vegyen be görcsoldót, ha nem múlna el majd akkor menjen a kórházba, mert egyébként sincs jelenleg ellátás.

A nő panaszai reggelre sem enyhültek, ezért mentőt hívott. Háromszor!

Miután az első hívás után egy órával sem érkezett ki a mentő újra telefonált. Ekkor ismét minden adatát és panaszát megkérdezték majd azt mondták

"hallják hogy fájdalmaim vannak, sietnek."

A lány továbbra is vérzett, kimerült és a fájdalomtól lábra sem bírt állni. A mentő fél óra múlva sem jött, így míg egy barátnője besegítette a kórházba lemondta a kocsit, ami állítólag úton volt.

Az alhasi fájdalmak és vérzés miatt a portáról a nőgyógyászatra küldték. Itt sikerült egy olyan orvost kifogni, aki rögtön egy fejmosással kezdte, hogy miért a nőgyógyászatra mant. A lány értetlenül válaszolt, hogy hova máshova kellett volna mennie, mikor vérzik és a portán azonnal a nőgyógyászatra küldték.

Minden nő tisztában van vele, hogy a nőgyógyászati vizsgálat a legintimebb vizsgálatok közé tartozik, ahova normál esetben sem szívesen jár az ember, nemhogy akkor, mikor ülni sem tud a fájdalomtól. Ezen a területen lenne talán a legfontosabb egy azonnali bizalmi kapcsolat kialakítása, ahol az orvos leginkább figyel a páciens méltóságára.

A nőnek sajnos nem volt szerencséje. Fájdalmas vizsgálatát, amit végig sírt hét orvostanhallgató nézte végig, anélkül hogy beleegyezését kérték volna hozzá.

"Nem jelentkeztem önkéntes páciensnek BETEG VAGYOK, ellátásra szorulok"

-írja felháborodva a Facebook-posztban. Az orvos azonban bejelentette, hogy "bemutatás van" és ennyivel el is rendezte a dolgot.

A vizsgálatok után egy kórteremben gyógyszerek nélkül várta, hogy valami történjen, végül hazament és otthon próbál rendbe jönni, miután az orvos nem tudta megállapítani, hogy mi lehet a fájdalom és a vérzés oka.