"Hazatérni sokkal nehezebb, mint kijönni volt"

Kalandvágy vagy menekülés? A kivándorolt magyarok nyomába eredtünk. Riportsorozatunk 8. része. 

Míg Nagy-Britannia már csak nyomokban emlékeztetett arra az úrias, kifinomult múlt századi Angliára, amit az ember vár, mikor landol a világ történelmét talán leginkább alakító országban, addig Írország egy pillanatra sem okoz csalódást. A kissé dohos főváros kocsmáiba betérve rögtön hallhatjuk fülünkben a hamisítatlan ír dallamokat, és a jó kedélyű társaságok egy-egy pohár whiskeyvel és guinessel a kezükben figyelik, hogy teljesít kedvenc rögbicsapatuk az aktuális mérkőzésen. 

A vidéken átautózva a végeláthatatlan zöld mezők, patakok és kőházak látványától mi is megértjük, miért tekintik az ír földet a koboldok és tündérek hazájának, a nyugalom és a táj magával ragadja a képzeletet és valóban egy varázslatos világba kalauzol minket. Amellett azért nem mehetünk el szó nélkül, hogy a legendás történetekhez hozzájárulhat az országra jellemző magas alkoholfogyasztás előidézte bódultság is. 

Mára van is miből költeni az arany nedűre, sőt igazából mindenre. Szent Patrik országa ugyanis az új évezred fordulóján Európában páratlan gazdasági teljesítményt hajtott végre és iránymutatóként szolgált abban, hogy az adottságok felismerésével és az adódó lehetőségek kihasználásával ki lehet törni a szegénységből. Az első Orbán-kormány is még példaképként tekintett a „kelta tigrisre”, az azóta eltelt másfél évtizedben azonban annyira más irányt vett a hazai gazdaságpolitika, hogy ahelyett, hogy Magyarország közeledett volna az ír modellhez, a magyarok kezdtek el közeledni Írországhoz. 2000 óta 35 ezer ír személyazonosítót adtak ki magyar állampolgárok részére. Tőlük szerettük volna megtudni, miért választották Írországot és miért hagyták el szülőföldjüket.

A reptéren György és Zsuzsa fogadott minket, akikkel az elkövetkező pár napban körbejártuk a környéket. Az ötvenes éveiben járó pár már tizedik éve éli ír földön mindennapjait és pontosan ennyi ideje tervezi, hogy hamarosan hazatér Magyarországra. Életük úgy alakult, hogy annak idején külföldre kényszerültek, de hazaszeretetük mindmáig megmaradt. Dönthettek volna amellett, hogy hátrahagynak mindent és megpróbálnak beilleszkedni, életük hátralévő részét pedig a szigeten töltik, de nem akarnak kint maradni. Akkor miért nem lépnek?

„Bármennyire is szeretnénk hazatérni, az sokkal nehezebb mint kijönni volt”

- mondja Gyuri, aki tudja, hogy minél tovább maradnak, annál nehezebb lesz, hiszen csak egyre több dolog köti őket odakint. Mikor egy bőrönddel elindultak Írországba, alkalmazottként kezdtek dolgozni, majd hamar összegyűlt a pénz arra, hogy vállalkozást indítsanak. Mára a férfi vendéglátóhelyeket üzemeltet, felesége pedig egy kis virágboltot tart fent. Jelenleg azon dolgoznak, hogy ezek az üzletek nélkülük is jól menjenek, nekik pedig legyen belőlük bevételük mikor hazaköltöznek. Zsuzsa ugyanis azt mondja, hogy hiába élnek kint jól, annyi pénzt nem lehet félretenni, hogy itthon már ne kelljen dolgozniuk. Az ő korukban viszont Magyarországon már nehezen tudnának elhelyezkedni, György pedig már arra sem emlékszik hogyan tudtak megélni a hazai fizetésekből.

„Itt sokkal könnyebb élni, de ha az írek élhetnek ilyen színvonalon a hazájukban, én miért nem tehetem ezt meg Magyarországon?”

- fakad ki, miközben elindulunk a Dublintól néhány kilométernyire, a tenger partján fekvő Howth Marketre, ahol a férfi hétvégén a Gringo's Cantina elnevezésű falatozóját üzemelteti.

A piac felé haladva nagy tábla hirdeti Nóra lángosozóját, ami épp György bódéja mellett kapott helyet. De nem csak ők vannak magyarok a piacon. Az árusok negyedével tudunk anyanyelvünkön beszélgetni. A bejárattal szemben egy magyar férfi árulja a péksüteményeket, míg a piac másik sarkában egy szintén magyar házaspár készít különleges hot dogokat. Náluk mi is sorba álltunk, hogy válthassunk velük pár szót, de a nagy forgalom miatt csak annyit tudunk meg, 

hogy 11 éve költöztek ki Írországba és nagyon szeretik, minden számításukat megtalálták kint és nem vágynak haza. 

A vállalkozást könnyen beindították, évek óta üzemeltetik és mivel sikerült egy olyan terméket találniuk, az ír kolbászt, amit más nem árul a környéken, jól megy a bolt. A párnak egy hat és egy kilenc éves kisgyermeke van, akik már külföldön születtek. Annak ellenére, hogy nem terveznek hazatérni, nekik továbbadják a magyar hagyományokat és mindketten beszélnek magyarul is.

Visszatértünk Nóra lángosozójához, aminek tulaja Zoltán azt meséli, azért nyitotta meg a helyet, mert személy szerint imádja a lángost, és így a környéket is el tudja látni vele. A hazai ízek sok magyart csábítanak hozzájuk. Az egyik asztalnál szóba is elegyedtünk két férfival, akik épp az otthonról jött sajtos-tejfölös lángos ízeit élvezték. 

László 10 éve él Írországban, ahol eladóként dolgozik egy élelmiszerláncnál. 

Idehaza is ugyanezt a munkakört látta el, mégis össze sem lehet hasonlítani a kinti körülményeket és béreket a Magyarországival.

Családjával annyira jól és nyugodtan élnek, hogy a közeljövőben nem tervez hazatérni, majd csak akkor ha összejött annyi pénz, hogy ne kelljen már dolgoznia, vagy esetleg a nyugdíjas éveire.

Barátja Csaba ezt meglepve hallja. „Te tényleg hazamennél?” - kérdezi hitetlenkedve. Ő ugyanis semmi pénzért nem jönne már vissza. 

„Rossz az életszínvonal és mérgező a hazai közeg, a magyarok nem tartanak össze és folyton fúrják egymást.”

Nem mindenki gondolja így, pár percen belül összefutottunk egy ellenvéleménnyel is. A hatvanéves Mária unokaöccsét, a lángosozót vezető Zoltánt jött meglátogatni. Az asszony szinte egész családja külföldre szakadt, de mint mondja ő sosem hagyná el Magyarországot. 

A csípős hidegben jól eső forró punccsal a kezünkben leültünk egy kis ciklámennel díszített asztalkához, hogy elmesélje a család történetét, akik 1987-ben, még a „világútlevél előtti időkben indultak neki az ismeretlennek”. Az elvágyódásban nagy szerepe volt nővére kamionos férjének. A kezdeti ausztráliai cél helyett, az ország szigorú bevándorláspolitikája miatt végül Németországban kötöttek ki. Aztán idővel onnan is szétszéledtek, már csak Mária nővére van ott, férje hazaköltözött, fia Dublinba, lánya Hollandiába.

A pedagógusként dolgozó Mária annak örül, hogy ezáltal volt lehetősége világot látni, rokonok nélkül a fizetéséből biztos nem tellett volna rá, de szomorú is, mert úgy érzi, a család így kissé gyökértelenné vált, igaz Magyarországra továbbra is otthonukként tekintenek. Visszaemlékszik azonban azokra az időkre, mikor a nyarakat németországi munkavállalással töltötte, hogy egyedülálló anyaként el tudja tartani gyermekeit. Azt meséli rossz volt látni, hogy milyen vágyódás van még azokban is akik megtalálták a számításaikat odakint, látta rajtuk a keserűséget, a nehézségeket, a lelki megviseltséget. Nővére is megküzdött a kinti élettel, először a nyelvi akadályok nehezítették az életét, majd az, hogy nem tudott a szakmájában elhelyezkedni és végül bele is ragadt a vendéglátózásba.

Mária duplán is érintett a kivándorlásban. Nem csak testvérén, hanem fiain keresztül is megtapasztalta, milyen mikor csak skype-on látják egymást. Nagyobbik fia informatikusként ment ki külföldre, a kisebbik pedig épp most tért haza Németországból. 

„Nem akarom teljes egészében erre fogni, de az életkezdési nehézségeknek nagyon nagy szerepe van az elvándorlásban”

- ezt tapasztalatból mondja, hiszen fia annak ellenére, hogy egy jól fizető munkahelyet talált otthon és céges autót is kapott, lakásra nem igen tud gyűjteni az albérlet kifizetése után. Amit a lakáshitelre kéne félretenni, az az albérletre megy el.

„Nagyon sokat gondolkodunk azon, hogyan lehetne elindulni ma Magyarországon. Nem csak azt kéne nézni, hogy ki mennyi gyereket szül és így mennyi támogatást igényelhet.”

Mária szerint a fiataloknak arra lenne szüksége, hogy békességben és biztonságban érezhessék magukat, de ezt Magyarország nem tudja megadni nekik. Ezzel unokaöccse is egyetért, hozzáteszi:

„Csak akkor lehet megállítani, hogy a fiatalok elhagyják az országot, ha rendezik a béreket és hasonló életszínvonalat tudnak teremteni, mint Nyugaton.”

 

Portálunk kivándorolt magyarokról szóló riportsorozatának korábbi részeiből, Péter történetét itt, Gergő és Szandra kiköltözésének körülményeit itt, Zsolti állampolgársághoz jutását itt, Lajos és Ildikó magyar társadalomban való csalódását itt, Bianka és Zsombor jobb társadalomért való törekvéseit itt, a külföldön jól menő vállalkozást kialakító magyarok történetét itt, arról pedig, hogy Dani mit lát Magyarország és mit Anglia előnyeinek itt ovashat.