Kínos hangfelvétel: előkerült Kövér László beismerő igazságbeszéde

Pártja bűvészkedéséről beszél a házelnök. 

„Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt”

- mondja Kövér László azon a Reflektor birtokába jutott hangfelvételen, amely 2017 januárjában készült. 

Kövér László igazsága 01 by Reflektor Reflektor

Olvass bennünket: http://reflektor.blog.hu/ Kövess minket: https://www.facebook.com/reflektormedia/

A portál megjegyzi hogy 

minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felvételen Kövér László jellegzetes orgánumát halljuk.

A házelnök azt is elmondja a bizalmas beszélgetés során, hogy a kormánypárti politikusok úgy gondolják, csak nem merik nyilvánosan kimondani, hogy 

„az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába (…) Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak.”

Hozzáteszi, hogy a Fidesz semmi olyan nem tett, amit az előző kormányok ne tettek volna meg, ezért nem érez különösebb lelkifurdalást azzal kapcsolatban, ha törvényes keretek között a kormánypártnak gyakorlatilag teljhatalma van.

És itt álljunk meg egy pillanatra!

Mert ez "a Fidesz semmi olyan nem tett, amit az előző kormányok ne tettek volna meg" motívum több szempontból is érdekes.

Egyrészt: 

milyen felelős politikus az, aki a pártja tetteit azzal igazolja, hogy na és, az előző kormányok is ilyenek voltak? Mennyire alpárian rugaszkodik el egy felelős politikus a minimális morális mércétől, ha ezzel képes bármit is elintézni?

Amikor gimnáziumban egyszer félévkor megbuktam kémiából, szüleimet rohadtul nem vigasztalta, hogy mentségemül azt hoztam fel: Szabolcs barátom viszont háromból is bukott.

Másrészt:

Rávilágít arra, hogy úgy általában a kormánypárti politikusok, az Fidesz-elittől  a helyi szintekig milyen talmi önigazolásba ringatják magukat: számukra a hatalom megtartásához, a 2002-es fájdalmas bukás elkerüléséhez éppen elég annyit tudatosítani, hogy 

"mindegy, csináljuk csak, a más is ilyen volt, mi is ilyenek vagyunk, nem hasalhatunk el 2018-ban."

Érdemes elolvasni a Reflektor által elkészített kivonatot is, Kövér utolsó mondatán pedig elgondolkodni.

Kövér: Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, minden kormánypárti politikus ezt mondja, vagy legalábbis ezt gondolja. Magában legfeljebb nem meri kimondani nyíltan. Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben amit a szocik alkottak meg. Semmi olyat nem tettünk az elmúlt huszonhat évben, és nem teszünk és nem áll szándékunkban, amit mások előttünk meg ne tettünk volna. Tehát, hogyha eddig nem volt veszélyben a demokrácia, akkor most sincs veszélyben a demokrácia.

Kérdező: Két választás között a kormánypártnak gyakorlatilag tejhatalma van?

Kövér: A törvényes keretek között igen. Persze. (…)

Kérdező: A Fidesz hozza gyakorlatilag a törvényeket is. 

Kövér: De ez mikor van másként. Kormányok hozzák a törvényeket.

"Kormányok hozzák a törvényeket."

Amikor Vona Gábor a parlamentben azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy miért nem teszi lehetővé a külföldön élő többszázezer, magyarországi állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgár számára, hogy levélben, vagy elektronikus úton is szavazhassanak, Orbán Viktor cinikus módon azt válaszolta, hogy 

"A választójogi törvényt a parlament alkotja meg, ha ilyen igényük van, módosítani szeretnék, kezdjenek hozzá, a kormány ebben nem kíván részt venni, ez nem a kormány feladata."

Érdekes, a jelek szerint Kövér László ezt nagyon másképpen látja...