A Független Diákparlament kiállt a saját érdekeiért, erre betiltották a fórumukat

A Független Diákparlament feladata, hogy képviselje a diákság érdekeit. Ezt tette akkor is, mikor kedden elhívta a jelenleg a parlamentben frakciót alkotó pártok miniszterelnök-jelöltjeit, hogy azok egy közös vita során fejtsék ki az oktatásról való elképzeléseiket. Orbán Viktor természetesen visszautasította, hogy megossza gondolatait a jövő generációjával ,és úgy tűnik ezzel máris betaszította a szervezetet a nem kívánt elemek közé.

Hamarosan talán törvény is születik rá, hogy a diákparlament hatáskörébe mi tartozhat, ki vezetheti, vagy egyáltalán létezhet-e. No azért itt még nem tartunk, de azzal, hogy a szervezet felemelte hangját érdekei védelmében, egyesek máris politikai rendezvénynek titulálják a gyűlésüket. Így jár az, aki a hatalommal szembe megy.

Az ATV beszámolója szerint a diákok Kecskeméten egy helyi iskolában hirdettek fórumot, amit állítólag a Katedra Alapítványi Középiskola igazgatója felsőbb utasításra lemondott. Hogy kitől jöhetett az ukáz nem tudjuk, mivel az igazgató a történtek után nem kívánt nyilatkozni.

A rendezvényt ezután a város kulturális központjába tették át, ahol hamarosan szintén azt közölték, hogy nem kívánnak helyszínt biztosítani a fiataloknak. További próbálkozásaikat a legtöbb helyen azzal utasították el, hogy politikai rendezvénynek minősül a fórum, amit végül a szövetkezeti székházban tartottak meg.

Vona Gábor elfogadta a diákok felhívását, ott lesz a miniszterelnök-jelölti vitán

Dúró Dóra és Vona Gábor még hétfőn kért egy személyes szakmai beszélgetést a diáktüntetések vezetőitől, majd kedden a Diákparlament képviselői ajánlották fel a pártok miniszterelnök-jelöltjei számára, hogy közösen vegyenek részt egy szakmai vitán, ahol megismerhetik egymás, és a diákság terveit, elképzeléseit. Vona Gábor elfogadta a felkérést, erről is kérdeztük Dúró Dórát.