Gyurcsány második őszödi beszéde: "Ne a legerősebb ellenzéki jelöltre szavazzanak!"

Karácsony Gergely után a volt miniszterelnök is leleplezte magát.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Demokratikus Koalíció rendezvényén a volt miniszterelnöknek nem akadt fontosabb dolga a Jobbik szapulásánál, és annál, hogy szimpatizánsait megpróbálja eltántorítani a taktikai szavazástól - vagyis a legesélyesebb ellenzéki jelöltek támogatásától.

Ezek tudniillik a legtöbb választókerületben a Jobbik aspiránsai.

"A Vona-féle párt nem fog győzni! A demokratikus ellenzék pártjai több mandátumot fognak szerezni. Vona Gábor nem lesz abban a helyzetben, hogy kormányt alakítson. Teljesen kizárt, hogy az első vagy második helyen végezzenek. Ebben teljesen biztos vagyok"

- többek között ilyen kirohanásokkal próbálta tüzelni híveit Gyurcsány, aki szerint ugyanakkor a Jobbik nyerhet egyéni körzeteket.

A korábbi MSZMP-tag, jelenlegi szocialista alpolgármester szerint is a Fideszt kell támogatni

Most épp Szentes város szocialista alpolgármestere, Demeter Attila jelentette ki, hogy a fideszes képviselőjelöltet, esetében Farkas Sándort kell támogatni az április 8-ai választásokon. Emlékezetes, legutóbb a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely beszélt arról, hogy Vona Gábor kormányváltása helyett inkább Orbán Viktort tartaná kormányon.

A volt miniszterelnök azt is kizárta, hogy együttműködjenek Vona Gábor pártjával, ennek kapcsán pedig olyan "tanáccsal" sikerült ellátnia híveit, amivel gyakorlatilag Orbán Viktor támogatására szólította föl a DK-szimpatizánsait:

"Ne a legerősebb ellenzéki jelöltre szavazzanak, hanem a demokratikus oldal legerősebb jelöltjére!"

Erre már nehéz bármit is írni, azt leszámítva, hogy eddig is nyilvánvaló volt, kinek az érdekeit szolgálja az, hogy a bukott kormányfő még a magyar közélet része lehet, ma a napnál is világosabb lett, hogy Karácsony Gergellyel együtt ő is nyíltan Orbán Viktor mellé állt.

Nem gondoltuk volna, hogy valaha is ilyet kell leírnunk, de Gyurcsány Ferencnek ezzel sikerült elmondania élete második őszödi beszédét. Csak remélni tudjuk, hogy legalább olyan elrettentő hatása lesz, mint az elsőnek volt...

Karácsony Orbánt hagyná meg ügyvezető miniszterelnöknek, ha a Fidesz elveszíti a többségét

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint az MSZP-ben nincsenek fideszes beépített emberek. Ezt a Botka László és Soros György nyíltan kimondott véleményével ellentétes következtetést abból vonta le, hogy eddig senki sem akadályozta őt a munkájában. Úgy véli, a szegedi polgármestert nem a pártján belül buktatták meg, egyszerűen azért kellett visszalépnie, mert a közvélemény-kutatások rosszul alakultak.