Karácsony Orbánt hagyná meg ügyvezető miniszterelnöknek, ha a Fidesz elveszíti a többségét

Igen, tényleg ezt mondta. 

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint az MSZP-ben nincsenek fideszes beépített emberek. Ezt a Botka László és Soros György nyíltan kimondott véleményével ellentétes következtetést abból vonta le, hogy eddig senki sem akadályozta őt a munkájában. Úgy véli, a szegedi polgármestert nem a pártján belül buktatták meg, egyszerűen azért kellett visszalépnie, mert a közvélemény-kutatások rosszul alakultak. (Ez az érvelés hajszálpontosan megegyezik azzal, amivel a "számokat nem hozó" Botkát támadta annak idején Lattmann Tamás és Tarjányi Péter.)

A beszélgetés jelentős részét a Jobbik ekézése teszi ki. Karácsony mindenkit óv attól, hogy a legerősebb ellenzéki erőre szavazzon, mert a pártban "gyakorló nácik" vannak, és egyébként is "társtettesek az elmúlt nyolc évben". Egyenesen

"életveszélyesnek" nevezi, hogy sokan már úgy gondolkodnak: mindegy, csak ne a Fidesz legyen!

A néppártosodást sem érzi meggyőzőnek.

"Az embernek változhatnak bizonyos nézetei, de aki az erkölcsi meggyőződéseit váltogatja, attól egy lépés távolságot érdemes tartani" 

 - hangzik a szigorú erkölcsi ítélet. 

Gyurcsány egykori tanácsadójától, aki aztán a Gyurcsány ellenzékeként létrejött LMP-hez csatlakozott, majd onnan kilépett, hogy összefogjon Gyurcsánnyal, és létrehozza a Párbeszédet, ezt követően szövetségre lépett az Együttel, később velük is szakított, hogy a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje legyen, ahonnan az MSZP jelöltjévé szökellt tovább.

(Elnézést a maratoni körmondatért, de sajnos 348 karakternél rövidebben nem tudtam összefoglalni Karácsony Gergely nyílegyenesen következetes pályafutását.)

Az interjú csúcspontja kétségtelenül az, amikor leszögezi, hogy az Országgyűlésben

nem fog hozzájárulni a szavazatával, hogy "Vona Gábor egy percig is miniszterelnök lehessen",

sőt, ha a baloldal nem szerez többséget (tehát mindenképp) 

Orbán Viktort hagyná meg a kormányfői székben. 

Tehát az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Fidesz kezében hagyná a végrehajtó hatalmat, a fegyveres testületeket, a közmédiát, az Államkincstárat és a fejlesztési pénzeket. Mégpedig azzal az átgondolt, racionális és megggyőző indoklással "szeretném, ha végignézné, ahogy lebontjuk a NER-t a feneke alól."

Jó ideje terjedő folyosói pletyka, hogy ha Orbánék a választások után megszorulnak, végső soron számíthatnak a szocialistákra. Tök jó, hogy Karácsony Gergely még épp időben eloszlatott minden félreértést: 

igen, pontosan így is lesz. 

Mert ahhoz nem kell politológusnak lenni, hogy ezt a gyermeteg, alsó tagozatos szintű indoklást ne vegyük be. 

A bársonyszékből rendszere lebontását búsan szemlélő Orbán képe csak a sunyi árulás elé húzott paraván. 

Hogy egyébként mennyire be vannak parázva a baloldalon attól, hogy korábbi támogatóik most a Jobbikra ikszelnek át, azt mi sem mutatja jobban, mint a DK facebookos hirdetése, amely szerint a szocikkal együtt ők az igazán esélyes kormányváltó erő, és nem a Jobbik. 

" Ne pazarold el a szavazatod április 8-án!"

 - tanácsolják Gyurcsányék. Köszönjük a tanácsot, igyekszünk megfogadni. Karácsonynak pedig még inkább hálával tartozunk, hogy ilyen világosan eligazított bennünket elpazarolt szavazat-ügyben.