Navracsics: „Magyarországon nincs rendszerszintű probléma a jogállamisággal”

Mindenkit megnyugtatott.

Navracsics a választás előtt kritizálta a Fidesz Soros-kampányát, valamint a hódmezővásárhelyi vereség után emlékeztetett is: „na ugye”. Semjén Zsolt ezért finoman lehazaárulózta, de most már békésebb a hangnem.

Navracsics a Magyar Időknek adott interjút, kérdezték több témáról is, például a naugyézésről:

„nem üzenetet fogalmaztam meg, hanem egy kérdésre mondtam el a válaszomat, véleményemet. Aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam üzengetni, a véleményemet viszont mindig elmondom, amikor kérdezik.”

A Soros-terv tagadása is szóba jött, de már itt is óvatosabb lett a hangnem:

„ha valaki azt kérdezi, hogy az Európai Bizottság mikor tárgyalja a Soros-tervet, arra csak azt tudom mondani, hogy ilyen napirendi pont nincs. Arról nem tehetek, hogy ezt egyesek másként értelmezték. Azt is elmondtam egyébként, hogy a biztosok között akad, aki büszkén vállalja, hogy Soros György a legjobb barátja.”

A magyar jogállam helyzetével kapcsolatban mindenkit megnyugtatott,

„Magyarországon nincs rendszerszintű probléma a jogállamisággal.”

Elmondása szerint a többi tagállamban is felvetődnek problémák, akár a bíróságok hatékonyságával, akár az államhatalmi ágak megosztásának módjával kapcsolatban.

(fotó: MTI)