Elégedett a Sorosterv-tagadásért lehazaárulózott fideszes

Vajon lesz felmentő ítélet?

Emlékezetes, Navracsics Tibor volt az a fideszes politikus, aki korábban nyíltan kiállt amellett, hogy Brüsszelben nincs semmilyen Soros-terv, és az egész kampány néhány újságcikken alapul.

De leszögezte azt is, hogy csak egy magyarországi választási kampányfogás a Soros-terv, és

„nem szerepel a bizottság munkatervében”.

Arra valószínűleg ő sem számíthatott, hogy egykori kollégái ilyen éles ellentámadással reagálnak a szavaira. Közülük is kitűnt Semjén Zsolt. A KDNP-s politikus akkor azt mondta, hogy hazájához hű az ember, egy szervezethez, munkaadóhoz lojális, ezért arra kérte Navracsics Tibort, hogy a hűség fogalmát gondolja át a nemzet és egy nemzetközi szervezet között. Hozzátette, reméli, hogy ez a megszólalása egy "újságírói félremagyarázás következménye".

Ám Navracsics később más fórumokon is megerősítette, hogy a Soros-terv körül keltett hisztériának nincs köze a valósághoz, és kikérte magának, hogy hazaárulónak nevezzék.

A vasárnapi súlyos hódmezővásárhelyi vereséget követően viszont maga Bencsik András, a Békemenet egyik főszervezője beszélt arról Mészáros Lőrinc tévéjében, hogy „abba kellene hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást”. A várt hatás viszont elmaradt, Németh Szilárd szerdán már teli szájjal, magabiztosan emlegette az amerikai milliárdost, és annak magyarországi embereit.

Mindenesetre Navracsics így is elégedetten nyilatkozott a zoom.hu-nak:

"Amikor meghallottam, azt gondoltam, hogy 'Na, ugye'. Örömmel vettem, hogy azok az emberek, akik korábban hazaárulóként tekintettek rám, ma már osztják a véleményemet.”