Még a bíróságnak sem engedett a fideszes álhíroldal, százezres bírságot kaptak

Hazudott a 888.hu, és bocsánatot sem kértek érte.

A közlemény szerint ezúttal „a Fidesz propagandabirodalmának talán leggyávább és legprimitívebb terméke”, a 888.hu bukott el azután, hogy kiderült, hazudtak egy jobbikos alapszervezet feloszlásáról, de a jogerős ítélet szerinti bocsánatkérést elmulasztották megtenni a Jobbik irányába.

A párt ezért végrehajtási eljárást indított ellenük, ahol az óbudai bíróság egy végzésével a portál kiadóját és az ügyvezetőjüket, Keresztesi Pétert is százezres végrehajtási bírsággal sújtotta.

Egy másik, Vona Gáborról szóló hírhamisításuk után a szerkesztők egyszerűen elszaladtak az N1TV kamerája elől:

Lerövidítve:

De ez a G. Fodor Gábor által főszerkesztett lap volt az is, ami lelőtt európai fiatalokról készült videókkal kampányolt a Fidesznek.

A jobbikos közlemény kijelenti, hogy a párt véget fog vetni az ilyen törvénytelen gyakorlatnak, és népszavazáson fogja kikényszeríteni, hogy

„aki magát sajtónak nevezve szegi meg folyamatosan a törvényt, arra olyan összegű bírság várjon, amit még a Fidesz-KDNP által ellopott közpénzekből kitartva is komolyan meg fognak érezni”.

Utóbbi kijelentés arra vonatkozhat, hogy a Habony-féle sajtótermékek jellemzően nagy állami cégek közpénzből finanszírozott hirdetésein keresztül vannak fenntartva, és ezekből a milliárdokból fizetik ki a kártérítéseket és bírságokat is.

(Címlapkép: állítólagos provokátorok eltörték a fideszes 888.hu tábláit a Békemeneten - fotó: 888.hu)