A CEU és a Stop Soros – ez az ára a néppárti tagság megőrzésének?

A CDU megunta.

A német kereszténydemokrata és konzervatív CDU 2 pontos követelést fogalmazott meg a Fidesz irányába, amennyiben Orbán Viktor továbbra is fent szeretné tartani a tagságát az Európai Néppártban.

Ezt egy német, egyébként inkább baloldalinak mondható lap, a Tagesspiegel szivárogtatta ki még vasárnap. Eszerint a kormányzat

  1. tegyen meg mindent, hogy a CEU Budapesten maradhasson, így írják alá a már letárgyalt államközi szerződést New Yorkkal,
  2. és várják be a Stop Soros-törvénnyel a Velencei Bizottság állásfoglalását, és hajoljanak meg annak változtatási kérései előtt

- szúrta ki a hvg.hu.

A narratíva szerint egyébként a CDU-nál sem cél a kenyértörés, azért is jelöltek meg olyan célokat, amelyeket az Orbán-kormány teljesíteni tud. Már, ha akar.

Hiszen a CEU ügye az Orbán-kormány kommunikációjában bőven túlnőtt önmaga jelentőségén - komoly meló lesz majd a Habony-művek számára a visszatáncolás.