A holland kereszténydemokraták felfüggesztenék a Fidesz tagságát az Európai Néppártban

Egyre feszültebb a hangulat Orbánék miatt a pártcsaládban.

A brüsszeli hírportál szerint a CDA azt akarja, hogy az Európai Néppárt húzzon meg „vörös vonalakat”, és ha azokat továbbra is átlépik, kínáljanak

„végső gyógyírt azzal, hogy a tagság (ideiglenes) felfüggesztését kérvényezik”.

A holland kereszténydemokraták ugyanakkor hozzátették: a Fidesz korábban „értékes tagja volt a pártcsaládnak”, ehhez kellene visszatérnie. A Politico szerint ez az eddigi legkeményebb kiállás az EPP-tagpártok részéről.

Az MTI hírösszefoglalója idézi a De Volkskrant című holland napilap cikkét is, amely szintén beszámol a CDA-kongresszusról. A lap azt írta: a párt tagjai két „vörös vonalat” neveztek meg: a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) esetleges bezáratását, illetve a „Stop Soros” törvénycsomag elfogadását.

A Fidesz hazugsággal vádolja a holland testvérpártját

A Fidesz visszautasítja a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) hazugságait és felfüggeszt vele minden kapcsolatot, valamint megvonja támogatását a párt jelöltjeitől, amíg nem kérnek bocsánatot - közölte a Fidesz nevében a párt alelnöke, Novák Katalin hétfőn az MTI-vel.

A Fidesz szerint a CDA „hazudik”, amikor azt állítja, hogy a most zajló alaptörvény-módosítás veszélyes a jogállamiságra és a demokráciára, veszélyezteti a bírói függetlenséget, a sajtószabadságot és a civil szervezetek függetlenségét, valamint korlátozza az alapvető szabadságjogokat. A kormánypárt azt is „hazugságnak” nevezte, hogy a Fidesz szembefordult az európai együttműködéssel, és kampányában szándékosan hamis tényeket közölt, valamint hogy a Fidesz kormányfőjelöltje bosszút ígért az ellenzéknek.

Nem újdonság a Fidesz kizárásának kérdése

Áprilisban a belgiumi német ajkú közösség Keresztényszociális Pártjának (CSP) elnöke, Pascal Arimont vetette fel, hogy a Fidesz kizárását fogja kezdeményezni a Néppártból. Az indok akkor is az volt, hogy Orbán Viktor számos alkalommal túllépte a határt Brüsszel- vagy Európa-ellenes kijelentéseivel.

Múlt hét csütörtökön az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának alelnöke, Josef Weidenholzer szólította fel arra a Néppártot, hogy zárja ki soraiból a Fideszt, de sajtóhírek jelentek meg arról is, hogy a német konzervatívok ultimátumot adtak Orbán Viktornak a CEU és a „Stop Soros” kapcsán. A magyar kormány tagadta, hogy ilyenről szó lett volna.

Az Index interjút készített Markus Ferberrel, a bajor CSU (néppárti) európai parlamenti képviselőjével, aki megerősítette, hogy visszafogottságra és az unióellenes retorika mérséklésére kérték a néppárti vezetők Orbán Viktort Brüsszelben. Azt is elismerte, hogy pártcsaládon belül egyre nagyobb a feszültség. Ferber szerint nem igaz, hogy Magyarországnak „alanyi jogon” járna az európai anyagi támogatás, azt pedig alapvetőnek tartja, hogy a következő pénzügyi ciklus támogatásait már jogállami feltételekhez és akár az európai államügyészség elfogadásához kössék. A Stop Sorost és a Lex CEU-t súlyosan diszkriminatívnak nevezte.

„A hangulat nagyon feszült, a párton belül vannak olyan politikusok, akik hallva Orbán Viktor és más fideszes politikusok a választási kampányban elmondott szavait, a Fidesz kihajítását követelik a néppártból”

- jelentette ki Ferber az Indexnek.