2018. 06. 09. 10:27

Lejárt a munkaideje, a semmi közepén hagyta maga mögött az InterCityt a mozdonyvezető

A híresen pontos magyar vasútközlekedésben már nem csak az utasok, de a mozdonyvezetők sem bírják a csúszásokat. A Nyíregyházára tartó InterCity vezetője legalábbis biztosan nem. Munkaideje lejártával leszállt a vonatról és elballagott.

A Bors beszámolója szerint a Dália IC mozdonyvezetője Füzesabony előtt állt meg a pusztában és hagyta maga mögött a vonatot.

A lap egyik olvasója elmondta, hogy műszaki hiba miatt a járat eleve késve indult reggel a Keleti pályaudvarról, amit ugyan reggel 7 után sikerült kijavítani, de a Budapest-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza vonalon csak délutánra állt helyre a közlekedés.

Volt, aki nyugodalmas álmából arra ébredt, hogy a vonat áll a semmi közepén és a kalauz sűrű elnézések közepette meséli, hogy egy ideig még várakozniuk kell, ugyanis a mozdonyvezető munkaideje véget ért.

Nagyjából fél órát kellett várniuk, mire Füzesabonyból megérkezett egy másik mozdonyvezető, akivel folytatni tudták az utat. A vonat így reggel 9 óra helyett 10 óra 30 perc körül érkezett meg Füzesabonyba.

A Bors kereste a MÁV-ot az esettel kapcsolatban, de a vasúttársaság nem kívánta kommentálni az incidenst.

Frissítés: Egy olvasónk tájékoztatása szerint a mozdonyvezetőnek mindenképpen le kellett állítania a vonatot, amennyiben nem kívánta kockáztatni a börtönt. 12 óra vezetési idő után egy esetleges baleset esetén ugyanis a mozdonyvezetőt vonják felelősségre.

Frissítés: a MÁV magyarázata