Itt a magyar válasz a hazai devizahitel-károsultaknak: "a horvát kormány nem tett semmit"

Az Orbán-kormány tette a legtöbbet.

Kedden a parlamentben ismét napirend előtt foglalkozott a Jobbik a magyar devizahitel-károsultak helyzetével, főleg a horvátországi történelmi áttörés fényében.

A magyar devizahitel-károsultaknak marad a horvát ezüst - na, meg a kilakoltatás

Most sem sikerült meggyőzni a kormányoldalt, hogy hosszabbítsa meg a kilakoltatási moratóriumot. Vagy legalább ne vegye befejezettnek a magyar devizahitel-károsultak ügyét, főleg annak a tükrében, hogy 2018-ban még mindig jóval 100 ezer fölött jár a legalább 90 napos lejárt tartozással rendelkező állampolgárok száma.

Most Volner János emlékeztetett arra, hogy az ilyen hiteltípus alkalmatlan arra, hogy azzal tartós, hosszútávú hitelszerződést kössenek, hiszen az árfolyam a futamidő alatt sokat változhat.

A jobbikos politikus szerint erről nem ejtettek szót a magyar bankok, miközben Horvátországban most azért semmisítik meg a svájci frank alapú szerződéseket, mert az ottani pénzintézetek sem tájékoztatták az embereket az árfolyam kockázatról.

Ismét felidézte a párt korábbi kritikáit:

  • az Orbán-kormány gátlástalanul engedte a bankok számára, hogy átterheljék a lakosságra a kamatváltozást,
  • az árfolyamgát negatív hatásai most fogják éreztetni magukat,
  • a végtörlesztés intézménye a bankoknak nyújtott segítséget,
  • míg a legnagyobb pofátlanság a devizahitelek forintosítása, amit úgy kommunikáltak, mintha kimentették volna a családokat a csapdából, pedig csak annyit tettek, hogy piaci áron átváltották a devizahiteleket.

Volner János szerint látható, az Orbán-kormánynak nincs szándéka arra, hogy „nagyot lépjen”, a bankok, és nem a károsultak oldalára állt.

Völner Pál válaszából kitűnik, Orbán Viktor megelégelte a horvát-párhuzamot: az államtitkár ugyanis kijelentette:

"a horvát kormány nem tett semmit".

Hiszen csak egy bírósági ítélet született egy egyedi esetben.

Üzent a magyar devizahitel-károsultaknak is, mint mondta,

csak bajosan tudnák bebizonyítani, hogy nem tájékoztatták őket megfelelően a hitelfelvétel előtt.

A kormánypárti politikus szerint az eddigi eredményeik - hiába a több mint százezer lejárt hitel, a folyamatos kilakoltatások - az bizonyítják, hogy Európában az Orbán-kormány tette a legtöbbet a devizahitel-károsultakért.