Ferenc pápa a béke embere volt, ami a mi fejünkben azt is jelenti, hogy egy szelíd ember volt – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában. A kormányfő a húsvéthétfőn elhunyt katolikus főpapot rendíthetetlenül bátor embernek nevezte, hozzátéve: ez az elmúlt három évben egyet jelentett a megtámadással, a háborúpárti elit ugyanis folyamatosan azzal támadta, hogy adja fel ezt az álláspontját – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor a pápát „Szent Péter földi helytartója” titulussal illetve emlékeztetett, a nyugati világban csak Magyarország és a Vatikán állt ki a béke mellett. (A római pápa nem Szent Péter, hanem Krisztus földi helytartója – a szerk.)
A miniszterelnök emlékeztetett, Ferenc pápa háromszor látogatta meg a magyarokat, kétszer Kis-Magyarországon, egyszer Csíksomlyóban. Azt is felidézte, Argentínában magyar apácákkal és magyar hívő közösséggel dolgozott együtt, ezért kedvelte a magyarokat, és szívesen használt rövid magyar mondatokat is néhai egyházfő.
A kormányfő szerint
a Magyar Katolikus Egyház fontos szerepet játszik a magyar társadalom életében, rengeteg iskola, óvoda, szakképző intézmény, egyetem, idősgondozást végző intézményt működtetnek.
Ezért fontos kérdés, hogy a hazai katolikus egyház milyen viszonyban áll Rómával, milyen támogatást élvez majd onnan.
Háború: hiába jött Trump, Brüsszel a hibás
Arra a felvetésre, hogy az orosz–ukrán konfliktusban felváltva érkeznek hírek a tárgyalások előrehaladásáról és rakétatámadásokról, a kormányfő úgy vélekedett, azt hitte, hamarabb eljön az a pillanat, hogy az európaiak belátják, az USA nélkül nem tudják támogatni Ukrajnát. Szerinte
az Európai Unió nem támogatja Trump békeerőfeszítéseit, sőt önálló európai háborús stratégiát követ,
de – mint fogalmazott – csak idő kérdése, és „be kell fordulni abba az utcába”, ahol a békét kell elérni.
Rosszul járnánk az ukrán uniós csatlakozással
Ukrajna esetleges uniós tagságával kapcsolatban a miniszterelnök felidézte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyílt plenáris ülésen jelentette ki, az országot 2030-ig fel kell venni a közösségbe. Orbán közölte, ezt a magyar kormány ellenzi, és még a magyar ellenzék is megosztott a kérdésben. Úgy vélekedett, Ukrajna csatlakozása gazdasági csődöt okozna, sőt – mint mondta –
Ukrajnával együtt „a háborút is felvennénk az EU-ba”.
Szerinte a csatlakozási folyamat végén, mikor már csak egy aláírás hiányzik, nem lehet megállítani az eseményeket, úgy vélte, bár nem lehetetlen, de nagyon nehéz.
Orbán Viktor szerint új tagállam felvétele azért történik, hogy akik már bent vannak, azok jól járjanak, és „minket sem a két szép szemünkért vettek fel” – tette hozzá. A kormányfő szerint Ukrajna felvételével a magyarok rosszul járnának, ugyanis
– a munkaerő szabad áramlása miatt nem lehet megvédeni a magyar munkahelyeket, sőt le fogják nyomni a béreket,
– az ukrán csatlakozás átrendezné az európai agrárgazdaság pénzügyi alapjait, óriási mennyiségű, rossz minőségű agráráru érkezne onnan, emiatt sok százezer ebből élő család nehéz helyzetbe kerülne,
– az EU költségvetésének kohéziós alapjai mind Ukrajnába mennének, ami miatt Magyarország is befizetővé válna.
A Kollár-ügy
A beszélgetés végén szóba került Kollár Kinga nagy vihart kavart kijelentése, melyben a Tisza Párt európai parlamenti képviselője azt mondta, az uniós pénzek visszatartása az ellenzék esélyeit javítja. Orbán Viktor ezeket a szavakat a rogáni interpretációval értékelte, mint fogalmazott, Kollár Kinga „gyurcsányi szemérmetlenséggel vágta a magyarok szemébe”, hogy megakadályozta az uniós pénzek ide áramlását, a kórházfelújításokat, majd a miniszterelnök hozzátette, ezért az ellenzéki képviselő Brüsszeltől még fizetést is kap. A kormányfő szerint az uniós pénzek járnak Magyarországnak, 13 milliárd eurót már sikerült megszerezni. Szerinte ha a kormány feladná a migránsellenes politikáját, a gyermekvédelemmel kapcsolatos álláspontját és a békepártiságát, akkor megkapná a forrásokat, de Orbán azt mondta, ők inkább harcolnak ezekért a pénzekért. Azt mondta, úgy fogják hazahozni az uniós forrásokat, hogy közben megőrzik Magyarország függetlenségét is.