Létszámstop van az orvosoknál, még azok sem dolgozhatnak, akik nem menekültek el

Nevetséges.

Kiderült, hogy a közszférában érvényes létszámstop a rezidensképzésre jelentkezőkre is vonatkozik – írja a hvg.hu egy olyan frissen végzett szülész-nőgyógyászra hivatkozva, aki éppen a szerződésének véglegesítésére vár.

"Létszámstop van, csak erről nem szóltak senkinek"

– mondta az orvos.

A rendszer úgy működik, hogy az orvosok az Állami Egészségügyi Ellátóközponttal kötnek szerződést, ott vannak alkalmazásban. A lap szerint az egyik orvos közzétette egy fórumon az egyik kórháztól kapott levelet, amiben az ÁEEK-re hivatkoznak, méghozzá a következő módon:

„a rendszerbe való belépést megelőzi a létszámzárlat alóli felmentési eljárás, amelyet névre szólóan végeznek el.”

Vannak olyan orvosok, akik hetek óta várnak az elbírálásra, miközben országos szinten van orvoshiány akár a kórházakban, akár a háziorvosi praxisokban.

A kormánynál viszont évről évre a létszámstop ellentétje zajlik: az új kormány már 13 miniszterrel, 66 államtitkárral, 117 helyettes államtitkárral működik.