Schiffer: "Ha legalább egy ellenzéki párt nem veszi fel a kesztyűt, csúnya Fidesz-győzelem jöhet"

Szerinte eddig csak a Fidesz adott tétet a 2019-es EP-választásoknak.

Schiffer András szerint az EP-választások fő tétje az, hogy erőre kapnak-e azok az erők, amik azt hirdetik, hogy "a profit nem előzheti az embert", ám a széles közvélemény számára jelnleg egy más iránymutatás dominál:

"A magyar miniszterelnök elkövette azt a bravúrt, amelyre viszonylag kevesen képesek az európai politikában, hogy az EP-választásnak tétet adott, méghozzá azt, hogy Európa sorsát meg lehet-e fordítani."

Az LMP volt társelnöke szerint, ha nem jelenik meg ezzel szemben más alternatíva, akkor az akár 50 százalékos részvételhez is vezethet, ami a Fidesz számára elsöprő győzelmet hozhat. Szerinte ez akkor következhet be, ha az ellenzéki térfélről nem érkezik egy hasonlóan markáns tematizáló üzenet.

Schiffer úgy látja, hogy Orbán Viktor az összeurópai győzelmet is "bezsákolhatja", mivel szerinte

akár a néppárti, akár a populista erők győzedelmeskednek, a miniszterelnök mindkettőt el tudja majd adni saját sikereként.

"Ha a néppárti jelöltek jól szerepelnek - a Fidesz a Néppárt (értsd: Európai Néppárt) tagja - akkor ennek a hozományát tudja elrakni, ha a populista pártok esetleg áttörést érnek el az EP választáson - aminek szintén van némi esélye Svédországban, Dániában, Franciaországban, de akár Németországban is -, akkor ezt tudja a miniszterelnök a saját sikerének betudni" - vélekedett.

Az egykori politikus szerint "egy másik Európára" lenne szükség, "újra kellene gombolni a mellényt", mivel a régi elvekre alapozott rendszer a félperiféria tagországaival - a kelet-közép-európai államokkal, Görögországgal, Spanyolországgal, Portugáliával és bizonyos mértékig Olaszországgal - kiegészítve működésképtelen.

"Ha legalább egy ellenzéki párt nem veszi fel a kesztyűt, csúnya Fidesz-győzelem jöhet"

- állítja Schiffer András. Hozzátette: az emberek biztonságigényéhez fűződő viszony kapcsán a Fidesz jobban vizsgázott a többi pártnál.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy nem állja meg a helyét az az állítás, hogy az ellenzéki pártok ne foglalkoznának a Fidesz jelenlegi fő terepének számító külpolitikával - hiszen Gyöngyösi Mártontól, Demeter Mártáig mindenki heti rendszerességgel vet föl ilyen témákat - , de ebben sem képesek a megfelelő narratívaalkotásra.

Az LMP volt társelnöke szerint

hiába tart egy párt, házi feladat szerűen heti ezer sajtótájékoztatót, az soha sem fog egy képpé összeállni.

"Ha egy pártnak van egy saját hite arról, hogy mit gondol a világ  folyásáról, akkor azt képes lesz átélhetően, átérezhetően elbeszélni, átéreztetni az emberekkel. Ha nincs ilyen víziója, akkor a szakpolitikai favágás nem fog az egekig hallatszódni"

- fogalmazta meg a legfontosabb kritikát Schiffer András.

(Fotó: Béli Balázs / Alfahír)