2018. 09. 20. 07:02

Kassai vs. Puzsér: A szkíta gyermekneveléstől a genderig

  • Miért hisz Kassai a genderelméletben?
  • Mit szól Puzsér a Pride-hoz?
  • Mi az, amit Puzsér úgy fogalmazott meg, ahogy azt Kassai szerint még senki? 
  • Mi döbbentette le Kassait, amikor néhány hete megszületett második gyermeke?
  • Miért akad ki Puzsér, ha a főpolgármester-jelöltsége miatt aggódnak érte?
  • Mi látható egy cigány emberben Puzsér szerint?
  • Milyen családmodellt követ Kassai?
  • Mi köze van Puzsér szerint a „pornós kurváknak” az infotainmenthez?
  • Miért vagyunk boldogtalanok?
  • Mit gondol Kassai a cigánybűnözésről?
  • Ki az Antikrisztus?

Kassai Lajos és Puzsér Róbert nem először találkoztak egy nyilvános beszélgetés keretében. Három hónappal ezelőtt már sokak meglepetésére a lovasíjászat mint harcművészeti iskola megteremtője meghívta a legújabb könyvének bemutatójára a kíméletlen tabudöntögetéseiről ismert kritikust. A beszélgetésről, amely a komfortzónák elhagyásának, a véleménybuborékok találkozásának kiváló példája volt, mi is beszámoltunk.

A Csömöri Civil Egyesület szervezésében a helyi Petőfi Sándor Művelődési Központ érdeklődőkkel megtelt termében tartott szerda esti beszélgetésen úgy érezhettük magunkat, mintha ugyanazt a történetet hallanánk két eltérő nézőpontból. Tekintettel arra, hogy mindkét előadó részéről hosszabb monológok követték egymást, és csak részben reflektáltak egymásra, a beszámolónkban nem törekszünk a kronológiai sorrendre, ahogyan a teljességre sem (talán úgyis megtalálható lesz majd valahol a beszélgetés videófelvétele) inkább csak azokat a főbb témákat emeljük ki, amelyekben mindketten kifejtették gondolataikat. Az egyes blokkok így nem lesznek összefüggők, de legalább könnyebben ki tudja mindenki választani magának az érdeklődésének megfelelőt.

Sérült nemzettudat és lövészárkok

Az elmúlt évszázadban a magyar társadalom fele Trianon-sérült, a másik fele pedig holokauszt-sérült lett, és a politika nem a gyógyírt keresi erre, hanem erőforrást lát ebben - fogalmazott Puzsér, majd „kiaknázható traumáknak” nevezte ezeket. Szerinte a jobboldali és baloldali politika célja egyaránt az, hogy a XXI. században berendezzék újra a XX. századot, hogy bábozzuk el újra a varsói gettólázadást és annak leverését vagy az ’56-os forradalmat és annak vérbe fojtását. Nincs másra szükség, mint XX. századi nosztalgiára, amivel néhány évtizednyi hatalmat lehet szerezni. 

Csakhogy úgy véli, a XX. századdal ellentétben ma már nincsenek jelentős mértékben sem kommunisták, sem nácik. Vannak viszont kommunisták nélküli antikommunisták és fasiszták nélküli antifasiszták. Úgy látja, hogy egy eszme mellett már nem tudjuk megszervezni magunkat a XXI. században, de egy eszmével szemben még bőven.

„Ennek miféle tétje van? Milyen hősök ezek? Mitől védik meg a nemzetet?”

– tette fel a kérdést, majd megválaszolta: nem mástól, mint a XXI. századtól. 

Kassai később úgy fogalmazott, hogy az ember közösségi lény, és úgy építettük fel a társadalmunkat, hogy egyedül már semmire nem vagyunk képesek. Egy széket, egy poharat, egy karórát nem tudunk egyedül létrehozni. Viszont az ember szeret is közösséghez tartozni. Ezt pedig úgy működteti, hogy befelé toleráns, kifelé intoleráns. Az viszont helytelen szerinte, ha mindent a politika felől, a politikai lövészárkokból közelítünk meg.

„Robi egy liberális, balliberális vagy nem is tudom milyen beállítottságú, de mindenképpen városi csávó. Én egy baromi vidéki gyerek vagyok, miazhogy vidéki, tanyasi! Tényleg egy tanyán élek állatokkal. Jobboldali, tradicionalizmushoz kötődő ember vagyok, és azt gondolom, hogy ezt, amit Robi megfogalmazott (a tömegmédiával kapcsolatban - a szerk.), az én lövészárkomból kellett volna megfogalmazni. Egy liberálisnak kikiáltott pesti srác fogalmazta meg olyannyira, ahogy azóta senki.”

Úgy látja, hogy miközben „a kereskedelmi csatornák keresztülhajtottak rajtunk valami penetráns dolgot”, a magyar értelmiség egyik legnagyobb bűne az, hogy ezt szó nélkül hagyta. 

„Csönd volt, mert el voltak foglalva a holokauszttal, a fasizmussal és a kommunizmussal.”

Pornós kurvák és az infotainment

„Amikor a kereskedelmi televíziózás megjelent, megjelentek a „pornós kurvák” a képernyőkön mint időjárásbemondók. Állati jó csajok voltak, tényleg azt hittem, hogy ez egy pornócsatorna, bejön a rendező és megfarkalja azt a csibét. De közben nem, ő az időjárást mondta. És lelkesen elmondta, hogy milyen csodálatos idő van, és még két hétig élvezhetjük a kánikulát, és megyünk a strandra. Anyád! A lovaim patái alatt porzik a legelő. Aszály van. Mit örülsz annak, hogy nincsen eső? Hát honnan szalajtottak téged? Ne örülj neki, hogy nem esik, mert én nem örülök annak, hogy nincs mit ennie a lovaimnak meg a marháimnak a legelőn.”

Kassai nagy derültséget okozó fenti gondolatmenetéhez Puzsér is kapcsolódott, és felvázolta, hogy hogyan zajlott le az, hogy a meteorológusokból „pornós kurvák” lettek. Mint kifejtette, ez ugyanaz a folyamat, mint ahogyan a Híradóból Tények lett, ahogyan a hírekből szórakoztatás. A külső jegyei olyanok, mintha hírt néznénk, de nem következik belőle semmi. Bejön az információ, de nem tudunk meg semmit. Az információ valós, „a kölyökpanda megszületett”, nem hazudnak, nem hamis az állítás, csupán érvénytelen. Az infotainment úgy működik, hogy látszatra információhoz jutunk, de ez azonban semmivel nem tesz többé. 

„Nem lettem Puzsérabb tőle, köszönöm, ebből nem következett rám vonatkozóan semmi, nem jutottam A-ból B-be.” 

A kereskedelmi tévések logikája szerint pedig parlagon hagyni azt az egy percet, amíg időjárást nézünk, azaz nem „pornós kurvát” tenni a képernyőre, egészen egyszerűen eltékozlása a néző értékes figyelmének.

És ha már értékes figyelem: az emberben van egy alapvető igény, fejtette ki később Kassai. Ezt korábban gladiátorjátékokon elégítették ki, most pedig filmen nézzük, amiben mű vér van. Ennyi változás történt, ennyivel vagyunk civilizáltabbak, de a lélek nem változik - jegyzi meg, majd hozzáteszi, hogy az értelmiség feladata lenne ezt kezelni. 

Apás szülés és főpolgármesterség

Kassai első gyermeke már több, mint harminc éves, a második pedig néhány hete született. Úgy érzi, valami nagyon megváltozott az elmúlt évtizedekben. Elmesélte a születés körülményeit a magzatvíz váratlan elfolyásától a kiválónak ítélt kórházi dolgozókig, egészen addig a pontig, amikor megdöbbent valamin. Mint fogalmazott,

„egy férfi állja meg a helyét, ha szükség van rá, én is felkészültem arra, hogy elharapom a köldökzsinórt az autópályán, ha kell”,

de sokkolta, hogy az apukák fimezik, élőben közvetítik és szelfiznek a szülés közben. 

„Ez a legnagyobb női misztérium. Mikor lett ebből ilyen csim-bum cirkusz?”

Puzsér szerint, amikor az apuka szelfizik a szülőszobában, akkor valójában nem ő frissíti a tartalmat az Instáján, a Facebookján, hanem a korszellem. Csak ő nem elég erős ahhoz, hogy ennek ellenálljon. A korszellem pedig azt mondja, hogy „ami nem látszik, az nem játszik”. 

Mint fogalmazott, amíg nem mutatod meg a gyermeked születését, „addig ez a történés szuperpozícióban van”. Mint az elemi részecske. Tehát ha nem rakod fel az Instára a gyermeked születését, akkor nem igaz, hogy nem született meg, de az sem igaz, hogy megszületett. Nincs a létezésnek alanyisága, csupán annyi vagy, amennyi belőled látszik. Ez pedig az ember egzisztenciális intaktságát veszélyezteti. 

Személyes példával világította később ezt meg. Mint az ismeretes, egy ideje eljátszott a gondolattal, hogy megpályázza a főpolgármesteri tisztséget. Miután ennek hangot is adott, rengeteg aggódó üzenetet kapott, amiben győzködték, hogy „eddig olyan jól csinálta” és „ne rontsa el a kialakított képet”. 

„Úristen, ezt hogy értik? Én nem egy kép vagyok. Én én vagyok. Ezt nem tudom elrontani azzal, hogy csinálok valamit, ami így vagy úgy sikerül. Hogy tudnám elrontani? Úgy csinálnak, mintha nem lennének tisztában azzal, hogy én én vagyok. Mintha egy TV-műsor lennék vagy egy reality show. Eddig tetszett nekik a cselekmény, és most félnek, hogy olyan fordulatot vesz, ami nekik nem tetszik, és akkor elromlik. És akkor figyelmeztetnek, hogy ne rontsam el. És nem értik, hogy én nem egy cselekmény vagyok, én én vagyok.”

Ebből tökéletesen látszik, hogy a médiatérben hogyan kérdőjeleződik meg az ember alanyisága a látszat mögött. 

A gender és a tradicionális kapcsolat

„Én teljes mértékben hiszek a genderelméletben”

 - jelentette ki Kassai később. Úgy tartja, a nemek a szocializáció során alakulnak ki. Egy férfi nem születik önmagában. Egy férfi magatartásformája, egy férfias attitűd mindig a közösség, a társadalom hatására jön létre. Az is egy társadalmi félelemből fakadt, hogy a szkíták egy bronzkést adtak a gyerekük kezébe, hogy váljanak férfivá. Harcosok kellettek, mert jöttek a perzsák és annyi szkítát megöltek, amennyit bírtak, és annyit elvittek rabszolgának, amennyit csak bírtak. Persze bele is tört a foguk a szkítákba, mert ők harcost neveltek a fiaikból.

Hozzátette, az emberi közösségekben mindig születnek nőies és férfias nők, valamint férfias és nőies férfiak is. Széles a skála. Igen ám, de ha jönnek a perzsák, akkor a társadalom meghozza a döntést, hogy minden férfiból harcost kell nevelni. Ahogyan az is társadalmi döntés volt, jegyzi meg, hogy a generációját elvitték katonának. 

”Nem azért beszélek a XX. századról vagy a szkítákról, mert milyen fasza egy bronzkéssel kódorogni a pusztában egy éven keresztül vagy elmenni katonának, hanem hogy értsük meg az összefüggéseket. Tehát most a gender felfedezte a spanyolviaszt, és elmondja ugyanazt, amit én. Csak ő azt mondja, hogy nézzük, lessük, hogy milyen lesz belőle. És ha a gyerek nagyon nőies, akkor adjunk lehetőséget neki arra, hogy nőies legyen.”

Viszont attól nagyon tart, emeli ki, hogy mostantól nőies férfiakat és férfias nőket kell majd nevelni. 

Ha pedig azon megy a küzdelem, hogy azonos jogai legyenek egy nőnek, akkor amellett teljes mellszélességgel kiáll, de azzal kapcsolatban már szkeptikus, hogy a nő olyan legyen, mint a férfi. Mit kezd egy pólyás baba egy maszkulin anyával? – teszi fel a kérdést.

„Ha állandóan az egyént nézzük, és kivesszük azt a „picike” elemet a családból, ami a gyerek, akkor akármi lehet. Akármilyen szerepjáték lehet, akár 500 féle nemi identitás. De mikor az ideszülető gyerek megjelenik, akkor nekem nézni kellene, hogy hogyan tud egészségesen felnőni. És nem egy maszkulin gyárigazgató nővel fog jól felnőni, hanem egy lágy anyával, aki a tűzhelyet biztosítja.”

A lovasíjászat nem a lovaglásról és az íjászatról szól, hanem a kettő egyidejűségéről. Nem az egyikre vagy a másikra való koncentrációról, hanem az összpontosításról. Kassai úgy tartja, a társadalomban sem lehet csak az egyénre vagy csak a közösségre koncentrálni. Mindkettő hibás út, csak összpontosításra van szükség, és akkor szerinte nem lehetetlen az, hogy egészséges legyen a társadalom.

Úgy látja, valami megváltozott a házasság kapcsán is. A házasság nem az egyén hóbortja, nem a szexuális vágyaiért vagy kapcsolatrendszeréért van, hanem a gyermekért. Az embernek pedig nem magát kell tennie a központba, hanem a gyermekét. A gyermeknek pedig lágy, szeretetteli anyára van szüksége, nem egy maszkulin, kemény igazgatónőre. A szerepek azonban elmozdultak, rendetlenség keletkezett a társadalomban, a kérdés pedig az, hogy „tudjuk-e rendezni ezt úgy, hogy közben XXI. századi emberek legyünk”.

Ő egy tradicionális környezetben él, így ebből adódóan egy tradicionális kapcsolatban. Ennek pedig, mint kifejti, az alapja a munkamegosztás. Az anya a tűz körül van, azaz a gyermek és a feleség biztonságban. 

„Ha pedig a vihar kidönti az akácfát a parkolóban, akkor nem mondom azt, hogy drágám, fogd a Stihl-fűrészt, én addig egy olyan rakott káposztát csinálok, hogy a tíz ujjad megnyalod, ha végeztél. Vagy ha meg kell körmölni a bivalyokat, akkor sincs ilyen kérdés. És ez nem azért van, mert én egy maszkulin férfi vagyok, és behajtom az asszonyt a konyhába. Ez azért van, mert létezik egy tradicionális munkamegosztás. Miután hazahozom az elszökött bivalyokat a szomszéd faluból, és az asszony főz nekem egy ebédet, az egy mennyei élmény. Az ő szeretete benne van abban az ételben. Belefőzi azt, hogy szeret engem. Szerencsés helyzetben vagyok amiatt, hogy egy tradicionális környezetben módom van megélni egy tradicionális kapcsolatot.” 

De mit csináljon a városi ember? – teszi fel a jogos kérdést. Miután az emberiség nagyobb része városokban él, ezek a tradicionális kapcsolatok okafogyottá válnak. Ki kapcsolja le a villanyt, vagy ki viszi ki a kukát? Komolytalan viták. Elvégre ilyen körülmények között tényleg bárki mosogathat, bárki főzhet. 

„Azt azért fontos látni, hogy nem a nő szorult ki a konyhából, hanem a férfi ment be a tűzhely mellé, és ott sertepertél.” 

Majd egy pillanatra visszatér: mit is keresnek a szülőszobán a férfiak? 

„Nincs már meg a saját beavatásuk. Próbálnak részesülni abból a csodából, amit a nő még meg tud élni. Ott vér van, szenvedés van, ott egy új élet születik, és a férfi ott sertepertél a buzi telefonjával. És azt hiszi, hogy ezáltal részesévé válik, pedig legfeljebb csak rombolja ezt a misztériumot.”

A férfivá válás és a Pride

Időnként egy generáció a kukába kerül, fejti ki Kassai. Hatvanévesen látja, hogy most az ő generációja van soron. Őt még úgy nevelték, hogy a nyár a meleg, az a férfi pedig, aki egy másik férfit szeret, azt úgy hívják, hogy buzi. Aztán elkezdődött a szavak átírása, amiből rengeteg probléma születik. 

„Nem neveltek a buzik ellen, nem mondták, hogy verjem meg, dobáljam meg őket. Nem volt homofóbia.”

Őt még úgy nevelték, hogy a szüleinek meggyőződése volt az, hogy őt férfivá kell nevelni. A férfivá váláshoz hozzátartozott egy attitűd, hogy a férfi nem sír, majd a harmincas éveiben hallotta azt először, hogy miért is ne sírhatna egy férfi. Mint fogalmazott, nem volt a generációjában igazán gyermeknevelés, hanem fiút és lányt neveltek. Nem ő választotta a katonaságot sem, a társadalom határozta meg, hogy milyennek kell lennie egy férfinak. 

„Új generáció jön, egészen más elvekkel, de mit csináljak, ha engem így neveltek? Nem az ujjamból szoptam. Nem magamtól lettem ilyen. Azt mondta az apám, ha kimered magadnak az ételt, akkor azt meg is eszed. És a legnagyobb sértés volt ott hagyni. És miért? Mert már gyermekkorunkban megtanítottak arra, hogy annyit vegyünk el, amennyire szükségünk van. És ez nem egy háborús fóbia, hogy a nagymama éhezett a háborúban, és ezért edd meg fiam.”

Az állatvilágban az utódok ivarérett koráig a szüleik az életüket adnák értük, utána jóformán közömbösek lesznek velük. Az ősök ezt felismerték, és az emberiség mesterségesen hozta létre például a férfivá avatásokat. Kassai hangsúlyozta, hogy a szkíták egy bronzkéssel küldték ki a kamasz gyermeküket a pusztába, hogy ott egy éven át éljenek túl. Akkor is biztosan aggódtak értük, tette hozzá, de tudták, hogy szükség van arra, hogy férfivá, harcosokká érjenek. Ez volt a társadalmi igény, hiszen harcosokra volt szükség.

Felidézte, hogy az ő generációja tudta, hogy katonának kell lenni, bár ő maga sem akart az lenni. Tudta, hogy annak kell lenni, mert arra van szükség. Ők hamar leszakadtak a szülői házról, ma meg sokan még harmincévesen is a „mama-hotelben” vannak. 

Úgy látja, a betegségek akkor jelentkeznek, ha valami túl-, alul- vagy össze-vissza működik. Akárcsak az étkezés kapcsán, példaként említette, hogy a túl sok, a túl kevés vagy az össze-vissza étkezés okozhat gondokat. A lélek működésének mérésére nincsenek műszereink, mégis hasonló elv figyelhető meg itt is, miszerint akár egy szerelmi csalódás, akár egy gyász esetén egyaránt káros az, ha egyáltalán nem jelentkezik, vagy ha túl sokáig elnyúlik. 

A társadalomban is ugyanez látható. Ha egy társadalom üldözi a másságot, az probléma. Ha a másság üldözi a társadalmat, az is probléma. 

„Nem gondolom azt, hogy fölvonulni normális. Az ugyanolyan anomália, mint az, hogy a társadalom üldözi a másságot. Ugyanúgy véglet. Én nem láttam ezt, de lehet, hogy ők úgy látják, hogy korábban üldözve voltak. Ezt elfogadom. De nem gondolom, hogy az megoldás, hogy a faszomat lóbálom egy kamionon. Ha pedig azt mondom, hogy ez nekem nem tetszik, akkor homofób vagyok. Helyre kellene tenni ezeket a dolgokat őszinte, tiszta beszélgetésekkel.” 

Vonulni is több módon lehet – tette hozzá Puzsér. Véleménye szerint, ha egy fiú kimegy a pasijával, akkor ő a saját életmódját reprezentálja, de ha valaki „egy rózsaszín tangában vereti a színpadon”, akkor nem a saját életmódját reprezentálja, hanem provokál, felvonultat egy sztereotípiát a társadalmi békétlenség érdekében. Ez utóbbi a probléma szerinte.

Cigánybűnözés 

A cigánybűnözés Kassai generációja számára egy olyan terminus technicus volt, ami a nyomozóhatóságokat segítette, jelezte azt, ha a bűncselekmény jellege alapján következtethetnek arra, hogy azt feltehetően cigányok követték el, ha a cigány bűnelkövetőkre jellemző sajátos bűnelkövetési formáról van szó. Mint mondja, nem volt ebben rasszizmus. Az, hogy a cigánybűnözés azt jelenti, hogy minden cigány bűnöző, az eszébe sem jut egy normális embernek – teszi hozzá. 

„Hát olyan rafinált a cigány, hogy már szerethető. Én lejárok egy boxklubba, és állandóan megy a sztori, hogy hol mit loptak, vasaztak, tollaztak, mit csináltak. Összeszedi a kerítésdrótot, ráolvasztja a cukrot, és eladja rézdrótnak. Hát kinek jut ilyen eszébe?”

Ha már cigányság, elárulja azt is, hogy tíz éven keresztül próbálkozott állami gondozott cigány gyerekek lovasíjász képzésével a Völgyben, de mindig kudarcot vallott. Pedig a fizikumuk, ritmusérzékük alapján kiváló adottságaik voltak hozzá. A kudarcának okát abban látja talán, hogy nem volt ott velük egy cigány tekintély.

Puzsér ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy úgy látja, a cigányság nem tudott a törzsi berendezkedésből kitörni. Az az élménye a cigánysággal kapcsolatban, hogy „a mi létezésünk absztrakt az ő intakt, összefüggő létezésükhöz képest”. Mint mondja, ebből csomó minden következik, amit „lehet irigyelni és csodálni, meg amitől lehet viszolyogni is”. 

„Ha a cigányra nézel, lásd a saját múltad, lásd a 300 évvel ezelőtti emberiséget. És ebben minden benne van. Mindig egyetlen gesztusra van a sírástól és az őrjöngéstől. Az absztrakt létezés erre nem képes, mi már egy belső világban verekszünk és zokogunk, de kívül faarccal ülünk.” 

A kultúramentesített kultúra züllesztése

A létezés szakralitása elveszett, és ez a bulvárral kezdődött – jelentette ki Puzsér. Ennek oka pedig szerinte egyszerűen a kereskedelmi érdek, amely kultúramentesített kultúrát hoz létre. 

Úgy gondolja, hogy a katarzis az emberi élet minőségének egyetlen mértéke, a katarzis pedig az, amikor a valóság világába az igazság betör. Az érzékek által érzékelt világ találkozik az a priori tudással, a metafizikai világgal. Így döbben rá a halandó lény a lelki halhatatlanságára. Ezzel azonban nem lehet értékesíteni, teszi hozzá. A Bergman-filmet megszakító reklámblokk értéke eltörpül a valóságshowt megszakító rekláménál. Ezért kellett kilúgozni a katarzist, és a reklámok nívójára zülleszteni a kultúránkat. Így már nincs igazság, csak valóság.

Az ember most már annyit ér, amennyit fogyaszt, a világ pedig feléli a kulturális fedezetét. Az emberiség a semmit ostromolja, azt kiabálja, hogy repül, amíg szépen lassan el nem hagyja a felhajtó erő, és lezuhan. Puzsér szerint ezt a világfolyamatot (amely a kultúrától a környezeti válságon át minden téren jelentkezik) megfordítani nem lehet. Rómának is el kellett pusztulnia ahhoz, hogy új világ épülhessen, itt is erre fog sor kerülni, csak akkor majd tanulni kell az elkövetett hibákból. 

Aztán később annyiban árnyalja a képet, hogy létezik a legjobb értelemben vett irodalom vagy filmművészet, a kultúra jelen van, és csak az ember személyes kulturális portfólióján múlik, hogy a kultúra nyomán fejlődik vagy elzüllik. A nagyobb üzlet persze az elzüllése, így 10-ből jó eséllyel 9 termék elzülleszti. Vannak azonban, akik tudatosan válogatnak össze kulturális termékeket, és kvázi minden tizedik termék képes emelni az embert. Persze ez is jó üzlet még, minden tizedik forint is még mindig nagy pénz. Tehát – mutat rá – jelen van minden erő. 

„Senkinek nincs joga ahhoz, hogy széttárja a karját, hogy ó, ebben a világban nem lehet. Dehogynem. Mindegyik világban lehet És egyedül a tied a felelősség. Még akkor is, ha a világ erői mind az elzüllesztés mellett szövetkeznek.”

Ahogyan van társadalmi felelősségünk is, mint később Kassai rámutat. Szerinte a pedagógusoknak a társadalom egyik legmegbecsültebb rétegét kellene alkotniuk. A legjobban megfizetett, legmagasabban kvalifikált, legjobban tisztelt hivatás kellene, hogy legyen az övék. Úgy, mint az anyaszerep is, amelyről úgy látja, hogy szintén nincs kellően értékelve, „pedig egy csoda”.

Boldogtalanság és elszemélytelenedés

Ilyen jól még soha nem éltek az emberek, mégis folyamatosan hajszolják a boldogtalanságot, falják az önfejlesztő könyveket, és minden könyvvel boldogtalanabbak lesznek. De fogyasztják tovább a boldogságot ígérő terméket, amely azt ígéri, hogy már csak az az egy hiányzik a boldogsághoz. Ha azt megszerzed, akkor csodálatos lesz minden. Miből fakad az általános boldogtalanság? – vetette fel Puzsér a gondolatmenete végén.

„A reklámok mutatják is nekünk a figurát, aki nem olyan régen még ugyanolyan nyomorult volt, mint mi, de megvette ezt a szart, és most boldog!”

Úgy tartja, ez pedig egy átverés, ami csak frusztráltabbá teszi az embert. A boldogság pedig szerinte nem egy misztikus, távoli dolog, amit el kell érni, hanem egy belső állapot, ami folyamatosan el van oszlatva. Úgy érzi, csak meg kellene elégedni, mert a boldogság nem más, mint elégedettség. Boldognak lenni annyit tesz, hogy elégedettek vagyunk azzal, amink van. Csakhogy ezáltal rosszabb fogyasztóbbá válunk. 

„A civilizációnk arra épült fel, hogy egyre boldogtalanabbak legyünk. Ugyan mi nem örülünk neki, de a GDP örül, de a tőzsde örül. Ja, hogy az nem egy személy? Hát, akkor el vagyunk átkozva, bassza meg. Akkor még csak a GDP sem lesz boldog. De nő! Nőttön-nő! Ez a legtöbb, ami kitelik a világunkból.”

Majd hozzátette, hogy valójában az ember a végtelenségig emelhető lenne, de a végtelenségig aljasítható is. Úgy látja, hogy a Krisztus előtti embernek a mai értelemben véve nem volt személyisége. Nem volt felettes énje abban az értelemben, ahogyan a mai embernek. Krisztus a megszemélyesítő. Ennek pedig most az ellenművelete zajlik. Úgy tartja, hogy az antikrisztusi művelet az elszemélytelenítés. 

Nem lehet megnevezni, hogy ki az Antikrisztus, nem egy személy, hiszen ha meg lehetne nevezni, akkor nem ő lenne az. Pont ez a lényege, hogy az a senki, aki valakinek van hazudva. „A hazugság az, hogy van, valójában nincsen.” Ő a reklámnak a boldogan fogyasztó alanya. Senki nem lesz egy terméktől boldog, „ő hazudva van, nincs ilyen személy valójában”. 

Puzsér szerint pedig ez a személytelen került hatalomra. A tömegdemokrácia ennek a személytelennek az uralma. Ő szavaz. 

„A személyiség, a krisztusi ecce homo reklámokkal nem hergelhető, nem felvásárolható 13. havi nyugdíjakkal, nem uszítható a szomszédjára, a migránsokra, a cigányokra, a kommunistákra, a fasisztákra, a keresztényekre vagy a zsidóságra.” 

Nem ő szavaz, a választásokon az x-et ez a személytelen húzza be.

Konszenzus kell

Bár ahogy jeleztük, nem tartottuk a kronológiát, a végére azonban mégis az utolsó mondatokat tartogattuk. Az este záró gondolatát Kassai mondta el, aki úgy fogalmazott, hogy az előrelépés záloga az, hogy konszenzusra jussunk. 

Leszögezte, hogy bizonyos alapértékek mellett le kell tennünk a voksunkat. Baloldaliaknak, jobboldaliaknak, liberálisoknak, mindegy, de nem élhetjük le az életünket állandó konfliktusban. 

„Ha nincsen konszenzus, akkor nagy szarban leszünk.”