Megint árat emel a posta, de modernizálnak is

Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta, ami leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél rendkívül szűk, inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a könyvelt levélküldemények elektronikus nyomon követése várhatóan júliustól lesz elérhető.

A lakossági ügyfelek legnépszerűbb terméke, a 30 g-os közönséges levél feladási ára nem változik február elsejétől, az 50g-os levél díja pedig 5 forinttal lesz több.
Az elsőbbségi 30 és 50g-os levelek szintén 5-5 forinttal kerülnek majd többe - ismertették a közleményben.

A vállalati, üzleti ügyfeleket érintő, tömeges feladású közönséges levelek díja a tavalyi évhez hasonlóan átlagosan 9,4 százalékkal nő. Az ajánlott többletszolgáltatás 320 forint helyett 350 forintba kerül, a tértivevény ára pedig 220 forintról 240 forintra nő.

A vállalat közölte azt is, hogy egyszerűsítik levéltermék portfóliójukat, összevonnak súlykategóriákat, így a korábbi 7 helyett 4 súlykategória lesz. Az egyszerűsítés az átlagosnál nagyobb súlyú, 50 g feletti leveleket érinti.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a súlykategóriák összevonása miatt egyes tételeknél az üzleti ügyfelek az átlagosnál magasabb árakat is érzékelhetnek, ugyanakkor más tételek esetén jelentősen csökkennek a korábbi díjak.

A portfólió egyszerűsítés a vállalat szerint átláthatóbb és ügyfélbarát struktúrát hoz létre, emellett illeszkedik a levélszolgáltatások modernizációs folyamatához.

A Magyar Posta tavaly tesztjelleggel elindította a Postai Azonosított Küldemények Követése projektjét - emlékeztettek utalva arra, hogy a fejlesztés a küldeményeket júliustól fogja érinteni.

A fejlesztésnek köszönhetően gyorsulnak az átfutási idők a tértivevények esetén, a könyvelt levélküldemények a csomagokhoz hasonlóan mindig nyomon követhetőek lesznek, és csökken a papíralapú adminisztráció, ami a feladók számára költségmegtakarítást tesz lehetővé, mivel a papír alapú feladás drágább lesz az elektronikus feladáshoz képest - jegyezték meg.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor
1
sss
2019. április 21. | 18:14
Hol van a megígért 60 ezer bölcsődei férőhely? Hol vannak a méltányos bérek?
sss
2019. április 21. | 17:20
A "parkolómaffia jelöltjei" közül csak egy állíthatja meg a Sétáló Budapestet!
1
sss
2019. április 21. | 16:11
Hogy milyen vallás szélsőségesei voltak a tettesek, azt még nem árulták el.
1
sss
2019. április 21. | 15:25
1
sss
2019. április 21. | 12:06
1
sss
2019. április 21. | 18:14
Hol van a megígért 60 ezer bölcsődei férőhely? Hol vannak a méltányos bérek?
1
sss
2019. április 21. | 16:11
Hogy milyen vallás szélsőségesei voltak a tettesek, azt még nem árulták el.
1
sss
2019. április 21. | 15:25
1
sss
2019. április 21. | 12:06
1
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
1
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
1
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
sss
2019. április 21. | 18:14
Hol van a megígért 60 ezer bölcsődei férőhely? Hol vannak a méltányos bérek?
sss
2019. április 21. | 16:11
Hogy milyen vallás szélsőségesei voltak a tettesek, azt még nem árulták el.
sss
2019. április 21. | 15:25
Elnökválasztás Észak-Macedóniában.
sss
2019. április 21. | 12:06
Többen kórházba kerültek.
sss
2019. április 20. | 15:46
Helyi rendelettel legalizálnák a füvet Budapesten. Csakhogy ilyet nem lehet.
sss
2019. április 20. | 09:59
Orbán Viktor az ünnepek után keletnek veszi az irányt.
sss
2019. április 20. | 09:36
Már 5700-an jelezték a részvételt, Havannában senki, de Londonban 483 magyar is készül az EP-re.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor