12 interjú (8 férfi és 4 nő), 12 felépüléstörténet - ezekben közös, hogy mindegyik egy tragikus utat mutat be, de a végük jó. Legalábbis eljutunk a józanodásig, és a kötetben az utóbbin van a hangsúly.
A maga is felépülő függő, egyébként pedig szociális munkás és addiktológiai konzultáns Bajzáth Sándor erről így fogalmazott a könyvbemutatón: a függőkről szóló történeteket általában csak addig tartják izgalmasnak, ameddig a szerhasználatot mutatják be, vagy azt, ha valaki ezért börtönbe kerül. De ez igaz a szerhasználókra, az alkoholbetegekre, de általánosságban mindenkire, aki valamilyen függésben él, lehet ez akár párkapcsolati is.
"Én is azt gondoltam drogfüggőként, hogyha majd leállok, minden rohadt unalmas lesz és szürke. Azt akartuk megmutatni ezzel a kötettel, hogy ez nem igaz, hanem nagyon izgalmas, kihívásokkal teli, küzdelmes és mégis nagyon szép élet várhat arra, aki kijózanodik"
- magyarázta a szakember.
A Pörögnek a fejemben a filmkockák egyébként nem elsősorban tudományos kötet, emberekről szól embereknek - érintetteknek, családtagoknak és végül is mindenkinek, hiszen
ezek a történetek segíthetnek nekünk abban, hogy a legmélyebb válságból is lássuk a kiutat, hogy akkor is van remény, amikor azt hisszük, hogy nincs.
Rácz József, pszichiáter, egyetemi tanár (ELTE), a Kék Pont Alapítvány szakmai igazgatója is úgy értékelte, hogy ezekkel az élettörténetekkel reményt akarnak nyújtani.
Bajzáth Sándor megfogalmazása szerint arra kérdésre kerestek választ, van-e élet a tetszhalál után. Hogy alakul a felépülők családi kapcsolata, munkája, hobbija, szexuális élete, anyagi helyzete? Ez nem egy lányregény, de a felépülés sem az - tette hozzá a szakember.
Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató és tudományos főmunkatárs más szempontból is megközelítette ezeket a sztorikat, mint mondta, sok esetben kibeszéletlen történelmi traumák okozták a családok szétesését, az egyének lecsúszását. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a generációs fogyasztási mintára is, amikor a gyerek azt látja például a szüleitől, hogy az ivás egy lehetséges problémamegoldás. Azt ugyanakkor cáfolták a könyv szerkesztői, hogy a függőség kialakulása genetikailag örökölhető lenne.
És ha már múlt. Rácz Jenő egy nagyon érdekes folyamatra hívta fel a figyelmet, amit múltátszerkesztésnek nevezett. Aktív és felépülő szerhasználókkal készített interjúkból idézett. Az előbbi egy passzív sodródó áldozatként mutatta be magát, és arról beszélt, hogy őt találta meg a drog. A felépülés viszont már az igehasználatban is megnyilvánult: és kijózanodás után már úgy emlékeznek vissza, hogy ők találtak rá a drogra.
A pszichiáter szerint a felépülés identitásváltással is jár.
(Egyébként abban mindhárom szerző egyetértett, hogy a függőség gyógyítására nem megoldás, ha a betegeket "halálra gyógyszerezik a pszichiátriákon”, Bajzáth Sándor szerint pedig a 12 lépés a jelenlegi legjobb megoldás.)
És akkor az árnyas oldalról is néhány szót.
Rácz József hangsúlyozta, a herbál megjelenésével megváltozott a szerhasználati norma. A biofüvek használóinál nincsen drogos karrier (ahogy a gyógyszerektől eljutunk az intravénás szerekig), nincsen drogos-, és nincsen csoportidentitás sem, valamint ezek az anyagok néhány év alatt akkora pusztítást okoznak, mint 10-15 év heroinhasználat.
"A rendszer az intravénás szerekre van kitalálva, az új drogokra nincs intézményesített válasz"
- magyarázta a szakember.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a herbálózók nem jönnek el maguktól a centrumokba - kapcsolatot kell teremteni velük, de ahogy arra Tóth Eszter Zsófia is rámutatott, "reménytelen helyzetben lévő csoportok használják a herbált"
Ehhez kapcsolódva megkérdeztem, hogy hogyan lehetne ezt a problémát komplexebbé tenni. Felhoztam példának a BAGázs Közhasznú Egyesület szervezésében tartott tavaly novemberi drogpolitikai konferenciát, ahol például kiderült, hogy hivatalosan sem a rendőrség, sem a családsegítőszolgálat nem tud a szegregátumban egyébként mindenki által tapasztalható droghasználatról.
Rácz József azt mondta, abban hogy az állami szereplők nem reagálnak, benne van az is, hogy nem tudnak reagálni. Ugyanakkor szerinte egyrészt hiányzik a probléma iránti érzékenység, másrészt híján vagyunk tapasztalati szakemberekből is. Igyekeznek a terepen dolgozó aktivistákat kapcsolatba hozni az önkormányzatokkal, ugyanakkor azt is elismerte nagy az ellenállás az önkormányzati intézmények részéről.
Mindenesetre, a Pörögnek a fejemben a filmkockák pozitív, érdekes, és nem a véletlennek köszönhető, ha olykor magunkra ismerünk, de
"akkor is megélhető a boldogság, kemény önismereti munka révén, egy csoport, egy program részeként, amikor azt hisszük, hogy már nem".
(Címlap- és borítókép: fotó a könyvből)