Mit fogyaszthatnak ITM-ben? Már az Elios-féle kamuprojektek miatt is migránsoznak

Szemmel láthatóan nehezen emésztik meg a Fideszben, hogy nem mindenki ért egyet az Orbán-család közpénzből történő mesés gyarapodásával. Az Elios csalásgyanús beruházásait máshogy viszont már nem tudják védeni, ezért a bevándorlók tízezreit titokban Magyarországra telepítő Fidesz most előhúzta itt is a migránskártyát.

Annak ellenére, hogy a Polt Péter-féle ügyészség kókler módon gyakorlatilag semmit nem csinált a miniszterelnök vejének botrányos, nyilvános adatok alapján is bűncselekménygyanús beruházásaival kapcsolatban, vannak olyan ellenzéki képviselők, akik nem nyugszanak bele, hogy a miniszterelnöki rokon gazdagodását a magyar adófizetők állják.

Szilágyi György szerette volna megtudni Orbán Viktortól a többi közt azt, hogy sor került-e valamelyik eliosos támogatási szerződés megszüntetésére, illetve terveznek-e ilyen intézkedéseket meghozni. Arra is rákérdezett, hogy a bóvli munkák miatt visszakövetelnek-e pénzt a beruházások idején a miniszterelnök vejének tulajdonában álló Elios Zrt.-től. A jobbikos politikus írásbeli kérdésében arról is érdeklődött, hogy a magyar hatóságok és az uniós OLAF pontosan milyen szabálytalanságokat tártak fel a projektekkel kapcsolatban.

"Semmi meglepő nincs abban, hogy a brüsszeli bürökraták és hazai szövetségeseik egy korábbi kampányjelentés vezérmotívumát egy újabb kampányhoz közeledve látják időszerűnek felmelegíteni. Ép ésszel nehezen felfogható azonban, hogy az előzőleg a forrásvesztés rémével riogató bevándorláspárti ellenzéki pártok hogyan marasztalhatják el újabban a támogatások maradéktalan lehívása miatt a kormányt."

Ezt sikerült összehoznia válaszként a fideszes Cseresnyés Péternek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára ezután leírta a szokásos fideszes lózungot: minden rendben van az Elios Zrt.-s beruházások körül. Igaz, a Tiborcz István-féle lámpák "fénye" alatt halálra gázolt gyalogosok, a tervezett megtakarítások meghiúsulása és a feltett kérdések nagy részének megválaszolása már nem fért bele a levélbe, amelyet ezen a linken lehet elolvasni.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám

Friss

1
sss
2019. Augusztus 25. | 09:53
sss
2019. Augusztus 25. | 07:51
Több ezren viszont békésen tüntettek.
sss
2019. Augusztus 24. | 20:18
320 ezer ívet osztottak ki országszerte a választási irodák.
1
sss
2019. Augusztus 24. | 18:47
Egy órán belül elfogták azt a román férfit, aki augusztus 20-án vert meg egy kalauzt a kőbányai állomáson. A férfi az egyik vonat mosdójába zárkózott be, mert nem volt jegye. A kalauzt azután ütötte meg, hogy ezt szóvá tette. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult ellene eljárás, aminek a végét előzetesben várhatja meg.
Ha nem lép a vasúttársaság, tüntetésre is sor kerülhet.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Eszes Ádám
sss
2019. Augusztus 25. | 07:51
Több ezren viszont békésen tüntettek.
sss
2019. Augusztus 24. | 20:18
320 ezer ívet osztottak ki országszerte a választási irodák.
sss
2019. Augusztus 24. | 18:47
Egy órán belül elfogták azt a román férfit, aki augusztus 20-án vert meg egy kalauzt a kőbányai állomáson. A férfi az egyik vonat mosdójába zárkózott be, mert nem volt jegye. A kalauzt azután ütötte meg, hogy ezt szóvá tette. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult ellene eljárás, aminek a végét előzetesben várhatja meg.