Bár a középosztályt ösztönöznék, mégsem náluk érhetnek célba a támogatások

A népességcsökkenés nem Magyarország kizárólagos problémája, olyannyira nem, hogy a világ 201 országából két ázsiai és 20 afrikai államon kívül mindenhol stagnál vagy csökken a születendő gyermekek száma. A születésszám csökkenése a fejlett társadalmakban mutatkozott először, ami talán tévesen arra engedne következtetni, hogy az emberek jobb anyagi helyzete nem a születésszám növelését, hanem annak csökkenését idézi elő. Pedig valójában a társadalmi változások és igények, valamint a megfontolt gyermekvállalás miatt apad a világra hozott utódok száma ezen régiókban. Ezért is kérdéses, hogy a kormány gyermekvállalást ösztönző intézkedései mennyire találnak majd célba, valamint, hogy valóban a támogatni kívánt célcsoport profitál-e a programból.

A Válasz Online még tavaly év végén mutatott rá arra, hogy a borsodi falvakban roma etnikai tömbök kialakulását segíti elő a CSOK, ugyanis az általában szapora népességnek örvendő kisebbség gond nélkül vállalja be a három gyermeket vagy köti egybe életét a már meglévő gyermekek mellett, hogy a helyben akár kétmillió forintért is elérhető családi házhoz jusson a 2,2 millió forintos ingyen pénznek köszönhetően. A falusi CSOK bevezetésével ez a 2,2 millió most 10 millióra emelkedik és az alábbi térképen láthatjuk, hogy a térségben ez a változtatás elég sok települést érint.

Természetesen mindenkinek megvan a lehetősége, hogy bevállalja a három gyermeket és megkapja a támogatást, de a világszerte fellelhető tapasztalatok azt mutatják, hogy a középosztály körében az ingyen pénznél sokkal jobban meghozzák a gyermekvállalási kedvet a kiszámítható, biztonságos életkörülmények.

Ha az első sem jön, miért a harmadikat ösztönözzük?

Az ENSZ 2015-ös, alacsony termékenységgel foglalkozó szakértői csúcsán megállapították, hogy az anyagi támogatások csak mérsékelten járulnak hozzá a gyermekvállalási kedvhez. Arról nem is beszélve, hogy ezek egy része kölcsön formájában jelentkezik a most bejelentett hazai programban, ami megint csak a stresszt és a kiszolgáltatottságot növeli, ami ismét csak visszatartja a felelős fiatalokat attól, hogy igénybe vegyék a támogatást és annak segítségével alapítsanak családot.

Persze el kell ismernünk, hogy a kormányzati intézkedés iránya üdvözlendő, azonban sok pontja felesleges, inkább a szemfényvesztést szolgálja, mintsem a valódi megoldás elősegítését.

Ilyen például a háromgyermekes családok esetében nyújtott hétszemélyes új gépjármű vásárlásának támogatása. Novák Katalin arra hivatkozott, hogy azt észlelték, hogy sok esetben a túl kicsi autó is közrejátszik abban, hogy nem érkezik meg a családokba a negyedik gyermek. Ha ezt észlelték, akkor talán azt is, hogy ennél sokkal nagyobb azon családok száma, ahova nem érkezik meg az első, vagy a második gyermek. Mivel ezen gyerekek indíthatnák be a valós népességnövekedés motorját, így érthetetlen, miért nem erre helyezik a nagyobb hangsúlyt, még annak tükrében is, ha ideológiailag a nagycsaládos modellt látják támogatandónak. Ugyan ebbe a kategóriába esik a négygyermekes anyák szja-mentessége is. Jól mutat, de valójában keveseket érint, ráadásul részben már megvalósult intézkedésről van szó.

A fent említett szakértői csúcson természetesen szó esett arról is, hogy mik azok a kormányzati beavatkozások, amik növelik a gyermekvállalási kedvet. Ebből a hazai intézkedések között ott van a gyermekfelügyelet kérdése, formális (pl: bölcsődék, óvodák) valamint informális tekintetben is, ahol a nagyszülők részvételét próbálják erősíteni. A szülési szabadság hosszúsága eddig is kiemelkedő volt Magyarországon, annak összegéről már lehet vitatkozni a támogatási rendszer különböző részeinek hangsúlyozása szerint, ahogy arról is, hogy a nem véletlen elnéptelenedett településeken való használt ingatlanvásárlás vagy egy bérlakás program segíti-e jobban a fiatalokat az életkezdésben.

Oktatás és munkaerőpiac

Ami biztos, hogy ott vannak még azok a tényezők is, amikre nem sok figyelmet fordít a kormányzat, pedig hosszú távon talán a legkevesebb anyagi befektetéssel hozhatnák meg a gyermekvállalási kedvet.

A szakértők visszatartó okként jelölték meg, hogy a felelős szülőkben kételyeket vet fel, képesek lennének-e anyagilag támogatni gyermeküket később az egyetem vagy főiskola elvégzésében, amit elengedhetetlennek látnak ahhoz, hogy gyermekük legalább olyan, de ha lehet, még jobb életszínvonalon élhessen, mint ők. Az ösztöndíjak emelését rengetegszer szorgalmazták már a szakmai szervezetek és a Jobbik is, ám a kormányzat csak 10 év után, 2019. február elsejével nyúlt hozzá a rendszerhez, így a támogatás 128 ezer forintra való emelésével sikerült egyet előre lépni. Legalábbis ezt gondolhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a másik oldalon meg ugyanennyit léptünk visszafelé is a felsőoktatásba való belépéshez való nyelvvizsga kötelezővé tételével. Ennek megszerzéséhez legtöbb esetben nem elég a középiskolákban elsajátítható tudás, a magánórák pedig jelentős anyagi terhelést jelenthetnek a családoknak.

További ösztönző tényezőként jelölték meg a nemek közötti egyenlőséget, hogy a gyermekek körüli teendőkből mennyiben veszik ki a részüket a férfiak is. A Fidesz politikusainak „a nőnek a konyhában a helye” típusú megnyilvánulásai nem azt mutatják, hogy a közeljövőben bármilyen munkamegosztást ösztönző változás lenne kilátásban.

Munka-e az anyaság?

Pedig a beszéd előtti hetekben a média szinte biztosra vette, hogy ez lesz Orbán „csodafegyvere" mind a bevándorlás, mind a demográfiai katasztrófa megakadályozására. Pláne azután, hogy a nemzeti konzultációs íven 5. pontként feltüntetett lehetőséget az azt kitöltők 93,72 százaléka, azaz 1 277 906 ember támogatta.

Pedig bizonyított, hogy a távol-keleti országokban, ahol a merev társadalmi berendezkedés még mindig csak a nőktől várja el, hogy vezessék a háztartást és neveljék a gyerekeket, miközben a munkaerőpiacon is egyre nagyobb a térnyerésük, visszaesett mind a házasságkötések, mind a gyermekvállalás aránya. Míg azokban a társadalmakban (Pl.: Hollandia, Svédország), ahol felismerték, hogy az urbanizáció hatására az addig hagyományosnak számító férfiak által végzett ház körüli munkák megszűntek és ezért a nők feladatai felosztásra kerülnek a családon belül, továbbra is magas a gyermekvállalási kedv.

Végül, de nem utolsó sorban – sőt talán a legfontosabb tényezőként – a munkaerőpiaci szabályozásokat említik. „A sok munkával töltött óra, a túlórázás, a kevés szabadnap, a gyermekápolási táppénz hiánya megnehezíti, hogy az állampolgárok egyensúlyt tudjanak kialakítani a család és a munka között, így csökkentik a szülési hajlandóságot is. Ellenben a rugalmas munkaidő, az elérhető támogatott részmunkaidős állások, valamint a tény, hogy az anyák könnyen vissza tudnak térni a munkaerőpiacra, növeli a szülési kedvet.”

Hazánkban ezzel ellentétesen éppen most növelték a túlórák számát a szakszervezetek tiltakozása ellenére is, miközben az állami intézmények sem járnak élen családbarát intézkedések tekintetében. Pedig lenne követendő példa. A Morgan Stanley budapesti irodája épp a napokban hozta nyilvánosságra, hogy milyen programokkal igyekszik segíteni a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését. Eszerint a gyermek érkezésekor a vállalat 15 nap extra apasági szabadságot biztosít az édesapáknak a törvényileg meghatározott 5 napon felül, valamint a kismamák a távollétük első 24 hetében a teljes fizetésükre jogosultak a CSED mellett, így ebben az időszakban nem kell jövedelemkieséssel számolniuk. A legalább kétéves kihagyás után visszatérő szülőket pedig a Return To Work – Lendüljön Újra Munkába 12 hetes, fizetéssel járó programmal támogatják, amiben nemcsak a munkába rázódhatnak vissza a szülők, hanem hasznos képzéseket is kapnak a munka és a magánélet összeegyeztetésével kapcsolatban. A cégnél tavaly százan jelentkeztek a programra.