Tarolt az amerikai migránskaraván a World Press Photón, de magyar fotósé lett az év természetfotója

Tarolt az amerikai migránskaraván a World Press Photón, de magyar fotósé lett az év természetfotója

Máté Bence ismét lenyűgöző fényképet készített.

Az amerikai–mexikói határhoz közeledő migránskaraván volt a World Press Photo idei díjazottjainak fő témája, de mi, magyarok is büszkék lehetünk: Máté Bence kapta a természet (egyedi) kategória fődíját.

Síró kislány a határon – az amerikai John Moore-nak, a Getty Images fotósának megindító képe lett a 2018-as év sajtófotója a World Press Photo zsűrije szerint. A fénykép 2018. június 12-én készült a texasi McAllenben. A város a mexikói határ mellett, a Rio Grande mentén fekszik. A díjnyertes kép középpontjában a síró Yanela, a kétéves hondurasi kisgyermek látható kistotál képsíkban. Előtte édesanyja, Sandra, illetve egy őt átvizsgáló határőr látható – Moore mindkét alakot csak deréktól lefelé ábrázolja –, míg Yanela mögött az amerikai határőrség gépjárműve áll. A kompozícióban egyértelműen kirajzolódik a kislány bezártsága a határőr és autója között, amit civil ruhás édesanyja fölé hajoló, már-már óvó mozdulattal próbál enyhíteni.

A fotó története szerint a bevándorló családok a mexikói Rio Grandén futottak át, majd az amerikai hatóságok fogva tartották őket. Sandra Sanchez azt mondta, hogy ő és lánya egy hónapig utazott át Közép-Amerikán és Mexikón, mielőtt elérte az Egyesült Államokat, hogy ott menedékjogot kérjen. A Trump-kormány kihirdette a „zéró tolerancia” politikáját a határon. Eszerint az USA-ba belépő bevándorlók büntetőjogi felelősségre vonhatók. Ennek eredményeként sok fogva tartott szülőt elválasztottak gyermekeiktől, gyakran őket különböző intézményekben fogva tartva. Miután ezt a képet világszerte publikálták, az amerikai határrendészet megerősítette, hogy Yanela és édesanyja nem volt azon több ezer személy között, akiket az amerikai hatóságok választottak el. A kép és a nyilvánosság nyomására Donald Trump elnök előbb Twitter-bejegyzésben követelte a bevándorlási szabályok megváltoztatását, majd 20-án meg is változtatta az addigi politikát.

Ugyancsak az amerikai migráció a témája a World Press Photo képriport kategóriája győztesének. A holland születésű, Svédországban dolgozó Pieter Ten Hoopen A migránskaraván című, tizenegy fényképet tartalmazó fotósorozata végigkíséri a menekültek útját Közép-Amerikából az Egyesült Államokig.

A fotóesszé története szerint tavaly októberben és novemberben közép-amerikai bevándorlók ezrei csatlakoztak az Egyesült Államok határához vezető karavánhoz. A közösségimédia-kampányon keresztül összeállított karaván október 12-én hagyta el a Honduras és Guatemala határánál fekvő San Pedro Sulát, és ehhez csatlakoztak emberek Nicaraguából, El Salvadorból és Guatemalából is. A migránsok egyrészt politikai elnyomással és erőszakkal szembesültek, valamint számosan a jobb élet reményében rettenetes gazdasági körülmények elől menekültek. A karavánban haladás egy bizonyos fokú biztonságot nyújtott egy olyan útvonalon, ahol a bevándorlók korábban eltűntek, vagy elrabolták őket, és alternatívát jelentett a magas árat kérő embercsempészekkel szemben. A migránskaraván minden évben máskor indult az Egyesült Államok határára, de ez volt az eddigi legnagyobb: az ENSZ szerint 7000 utazót, köztük legalább 2300 gyereket foglalt magába. Az út fárasztó volt, az emberek körülbelül 30 kilométert gyalogoltak naponta, gyakran 30 fok feletti hőségben. A karaván általában minden nap hajnali 4 órakor indult, hogy elkerülje a hőséget. Másokhoz hasonlóan a karavánt Donald Trump amerikai elnök is elítélte, aki a gyűléseinek központi témájává tette, és arra használta, hogy ismételten felhívja a figyelmet a szigorú bevándorlási politikára és a határfal megépítésére – olvasható a World Press Photo honlapján.

Magyar büszkeség

Az ismert magyar természetfotós, Máté Bence fényképe lett az év egyedi természet kategóriájú fotója.

A 34 éves magyar fotós Túlélési ösztön című képe az erdélyi Kovásznán készült 2018 áprilisában. A levágott lábú békákat petékkel teli vízbe dobták, a fénykép azt ábrázolja, ahogy az állatok a víz felszíne felé törnek. Máté Bence fotója arra hívja fel a figyelmet, hogy tavasszal a világ számos országában levágják a még élő, párzásra összegyűlő békák lábát, hogy azt étkezési céllal eladják. Ez évente körülbelül 40 millió dolláros forgalmat jelent, a Kárpátok lakosságának egy kis része is ebből él – írja a World Press Photo weblapja.

A fénykép alaptónusa barnás-szürkés, amitől élesen elüt a csonkítások helyének vörös színe.

Máté Bence korábbi természetfotóiból épp országos turné zajlik,

a többször díjazott fotós legutóbb a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat természet és tudomány (sorozat) kategóriájának megosztott első díját nyerte el.

Lélegzetelállító kompozíciók, tragikus vagy örömteli emberi sorsok | Alfahír

Tizennégy kategóriában már korábban ismert volt a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat „dobogósainak" személye és művei. A két legrangosabb díj, a legkiemelkedőbb teljesítményért járó MÚOSZ Nagydíj, valamint a legjobb emberközpontú ábrázolásért járó André Kertész-nagydíj nyerteseit azonban csak a kiállítás megnyitóján hirdették ki.

Az év természetfotója díjat tavaly is az állatkínzások, -csonkítások bemutatásával lehetett elnyerni, akkor egy orvvadászok elől kimenekített orrszarvú volt a díjazott fénykép alanya.

Péntektől látogatható a 41. hazai World Press Photo kiállítás | Alfahír

Idén egy újabb kategóriával, a környezet témájával bővült a világ legnagyobb szabású sajtófotó-kiállításának, a World Press Photónak a palettája - ismertette Révész Tamás, a kiállítás fő szervezője a megnyitó előtti sajtótájékoztatón, melyet közösen tartott Erik Jagerrel, az amszterdami székhelyű World Press Photo Foundation kurátorával, valamint Fáth Péterrel, a Magyar Természetfotósok Szövetségének elnökével.

A World Press Photo legjobb képeiből álló kiállítás most világ körüli turnéra indul,

Budapesten szeptember 18. és október 20. között lesz megtekinthető a Nemzeti Múzeumban.

A szervezet pályázatára több mint 4700 fotós jelentkezett csaknem 80 ezer fotóval. A zsűri 25 ország 43 fotósát jelölte díjaira a különböző kategóriákban. A jelöltek harmada (32 százalék) nő, míg tavaly ez az arány mindössze 12 százalék volt.