Ellenzéki csúcs Budapesten: egy lépéssel közelebb?

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a budapesti ellenzék pártjai kedd este első alkalommal ülhettek tárgyalóasztalhoz, és bár konkrét politikai megállapodás nem született, az valószínűnek látszik, hogy az egyeztetéseknek lesz következő fordulója, még az EP-választások előtt.

Hogy pontosan miről volt szó, arról keveset tudni, ugyanis a Jobbik, az LMP és Puzsér Róbert Sétáló Budapest csapata nem kíván a sajtón keresztül üzengetni. Megkeresésünkre Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke annyit azonban elárult, a tárgyalás két legtöbbet tárgyalt és legvitatottabb pontja az előválasztás júniusra tervezett második fordulója, valamint pártjának fővárosi szerepe és súlya volt.

Egyébként a Puzsér főpolgármesteri jelöltsége mögött formálódó centrum saját politikai sikerének is tartja, hogy végre megvalósulhatott az első valóban összellenzéki egyeztetés.

Ezzel kapcsolatban Bencsik János jelezte, hogy álláspontjuk szerint a főpolgármesteri megmérettetés nem választható szét a kerületi folyamatoktól. A centrumpártok ezért arra törekednek, hogy minden kerületben verhető legyen a NER jelöltje, ennek érdekében pedig mindenhol szükség van valamilyen szintű ellenzéki együttműködésre - tette hozzá a Jobbik budapesti elnöke.

"Jól látható, hogy még sokat kell dolgozni azért, hogy mindenhol a józan ész és a politikai racionalitás győzedelmeskedjen, de ma talán egy lépéssel közelebb kerültünk ehhez. És annak ellenére, hogy az álláspontok között sok esetben kardinális különbségek vannak, bizonyos mértékű kompromisszum-készséget is érzékeltünk"

- fogalmazott Bencsik János.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor

Friss