Kimondta a bíróság, hogy a rendőrség nem tilthatta volna le a rabszolgatörvény elleni tüntetést

Rendőrség
Pixabay.com

A Fővárosi Törvényszék a rendőrséggel szemben egy jobbikos politikusnak adott igazat azután, hogy a hatóság letiltott két rabszolgatörvény elleni tüntetést is. A januári esetről lapunk is beszámolt: Kesztyüs Attila, a Jobbik marcali önkormányzati képviselője jelentett volna be a rendőrségen két, egymással párhuzamosan futó félpályás útlezárást, de ezeket a rendőrség arra hivatkozva, hogy a helyszínenként nagyjából 10-12  parkoló autó aránytalanul nagy mértékben akadályozná a forgalmat, nem engedélyezte.

A képviselő a tiltóhatározat után rögtön közölte, hogy jogi útra fogják terelni az ügyet, már csak azért is, mert míg esetükben a rendőrség megtiltotta a demonstrációkat, közben az ország számos pontján engedélyeztek teljesen hasonló megmozdulásokat még forgalmasabb útvonalakon is.

Az Alfahír birtokába jutott iratok szerint a közigazgatási határozat megtámadása iránt indított közigazgatási perben végül a két megmozdulás egyikéről tárgyaláson kívül már megállapították, hogy a rendőrség nem tilthatta volna be a tüntetést, ugyanis a rendezvény korlátozhatóságának feltételei valójában nem álltak fenn. A másik tüntetés letiltását ez a per nem érintette.