"A jövő évi költségvetés a jövő felzabálásról szól"

"A jövő évi költségvetés a jövő felzabálásról szól"

A jövő felzabálásának költségvetéseként beszélt a 2020-as büdzsé tervezetéről sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. Az ellenzéki párt képviselője jelezte, hogy több mint 550 törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Jobbik, de a kormány mindet leszavazta.

Z. Kárpát Dániel szerint a "jövő elrablása" a 2020-as költségvetési tervezet, mert sem a fiatalok, sem az aktív korúak, sem a dolgozók, sem az adófizetők, sem a külföldre kényszerültek számára nem hordoz pozitív üzenetet.  

A Jobbik az egyetlen párt, amely egyfajta alternatív költségvetést dolgozott ki, megmutatva, honnan hová csoportosítana át kormányon.

- tette hozzá Z. Kárpát Dániel.

A szintén jobbikos országgyűlési képviselő, Potocskáné Kőrösi Anita emlékeztetett, hogy a tavaly benyújtott 537 indítványuk közül egyetlen egyet sem támogatott a kormánytöbbség, az idén 554 kezdeményezéssel éltek, de ezek egyike sem nyerte el a költségvetési bizottság szerdai ülésén a szükséges támogatást.

A képviselőnő kiemelte, hogy nem támogatta a kormány a P+R parkolók kialakítását Budapesten és térségében. De ugyanígy nem kapta meg a szükséges támogatást sem a bentlakásos iskola rendszer, sem a szociális bérlakásprogram, sem pedig a férfiak negyven munkában töltött év utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségére javasolt átcsoportosítás.

Potocskáné Kőrösi Anita példaként említette a Biztos Kezdet Gyerekház program többlettámogatását, amelyre a Jobbik úgy teremtette volna elő a többletforrást, hogy a kormányzati kommunikációra szánt 23 milliárd forintnyi támogatás egy részét csoportosította volna át, azonban a kormány ezt leszavazta.

A bizonytalanságot kellene megszüntetni

Az Alfahír azon kérdésére, hogy a kormányzati kommunikáció ellenére is egyre kevesebb gyermek születik hazánkban, Z. Kárpát Dániel úgy reagált, hogy

"a júliustól életbe lépő Családvédelmi Akcióterv csak bizonyos társadalmi csoportok számára nyitja meg a kedvezményeket."

A képviselő emlékeztetett, hogy a kormány korábbi ígéretével ellentétben nem a 3, hanem a 4 gyermekes édesanyáknak adta meg az SZJA-mentességet, ezzel ugyanakkor több tízezren estek el ettől a támogatástól. 

Z. Kárpát Dániel szerint egy széleskörű bérlakásépítési programmal lehetne ösztönözni a fiatalokat leginkább az itthon maradásra, illetve arra, hogy a karrierépítés terén, ne az elvándorlás mellett döntsenek.

"A kormányzat sajnos minden népesedési mutató tekintetében kudarcot vallott." 

Nem becsülik meg a munkavállalókat

Potocskáné Kőrösi Anita úgy reagált arra a kérdésre, hogy a kormány válságtanácsot hívott össze a kormányablakokat érintő munkaerőhiány miatt, hogy 

a kormány mostohán bánik a közszférában dolgozókkal. A bérek nem versenyképesek, túldolgoztatják őket, és nem is becsülik meg az áldozatos munkájukat. 

A Jobbik képviselője kiemelte, hogy a rendvédelmi dolgozók terén is egyre nagyobb probléma. Ugyanis egyre többen elhagyják a pályát a rendkívül alacsony bérek miatt. Kizárólag egy jelentős bérrendezéssel lehetne ezt megoldani, de sajnos a kormány felől egyelőre nem látni a szándékot.