1919. június 24. - Az első pesti srácok elfeledett szabadságharca

Harc az Akadémián (vitéz Galánthyay-Glock Tivadar rajza)
Harc az Akadémián (vitéz Galánthyay-Glock Tivadar rajza)

A héten volt száz éve, hogy 1919. június 24-ének kissé borongósan, hűvösen induló keddjén a magyar nemzeti gondolat képviselői sikertelenül fegyvert ragadtak a Tanácsköztársaság rémuralmával szemben. A budapesti nemzeti felkelés a legnagyobb szervezett katonai akció volt a vörös hatalommal szemben, melynek fényét a rossz időzítés és a felemás szervezés miatt eleve kódolt kudarc sem halványítja el.

A Horthy-korszak egyik identitásteremtő emlékezetpolitikai sarokkövéről azonban manapság már csak keveset tud az átlagember, aminek okát nem nehéz kitalálni: a kommunista történetírás, bár érintőlegesen foglalkozott a kérdéssel, igyekezett befeketíteni és lejáratni, majd elfeledtetni az ellenforradalmárok küzdelmét.

Cikkünkben – a teljesség igénye nélkül – a megmozdulás érdekes mozzanataira és a kudarc okaira szeretnénk rávilágítani. És bár a történések bonyolult hálójának kibogozása sajnos túlmutat az újságírói műfajokon, néhány tanulságos részlet felvillantásával idézzük föl, miért nem sikerült végül az akció (írásunkban inkább a Ludovika Akadémiához kapcsolódó történésekről adunk számot, mivel a monitorok működése önmagában is külön összeállítást érne).

Állandó szervezkedés

A kommunista történetírás szerette összemosni az ellenforradalmi mozgalmakat, ezek mögött mindig a "burzsoázia" és a "reakció" ezerfejű szörnyetegét látva és láttatva. A valóságban ezek a megmozdulások többnyire elszigetelt jelenségek voltak, és mondjuk a dunántúli vasutassztrájknak vagy az ottani vidéken és a Duna-Tisza közén végigsöprő ellenforradalmi felkeléseknek és a különféle vidéki lázadásoknak jellemzően semmi közük nem volt egymáshoz.

A budapesti szervezkedés azonban eltérő volt ezektől. A fővárosban már Károlyi Mihály őszirózsás forradalma után formálódni kezdett az a katonatisztekből, egyházi és nemesi közéleti személyekből álló kör, mely "piros-fehér-zöld jelben" kívánta egyesíteni a magyarságot.

Dormándy Géza alezredes
Dormándy Géza alezredes, az egyik leghíresebb ellenforradalmár

A Friedrich István, Horváth Győző százados, Dormándy Géza alezredes, dr. Battlay Dezső, Fényes Béla, Perényi Zsigmond báró és még sok más, bátor, jóakaratú hazafi által koordinált szervezkedést azonban időről időre mindig lefülelték és részlegesen felgöngyölítették Károlyi kopói, majd később a Korvin Ottó vezette Belügyi Népbiztosság Politikai Osztálya detektívjei.

Korvin Ottó
Korvin Ottó, aki mindent tudott a készülő puccsról

A katonai vezetés májusra - Dormándy, majd Horváth letartóztatását követően - egy időre Hőnig Vilmos őrnagy kezébe került, aki a Budapesten állomásozó terroristák ellen is sikerrel fellépő 9. vasas hadosztály vezetője, illetve korábban az ellenforradalom egyik központjává szerveződő Vilmos Főherceg (a Tanácsköztársaság alatt: Engels) laktanya parancsnoka volt.

Hullámzó létszám, bizonytalan erő

Hőnig 1921-ben a hadügyminisztérium törzstiszti becsületügyi választmánya részére készített feljegyzéseiből tudjuk, hogy az ellenforradalmi szervezkedés alapjai korántsem voltak stabilak, a benne közreműködő tisztek és civilek pedig sokszor hamis vagy félinformációk és alaptalan ígéretek mentén szövögették terveiket. Hőnig erre az alábbi példát hozza beszámolójában a megbízhatatlan szájhősöknek bizonyult repülőcsapatokkal, illetve az ellenforradalmárok általános hangulatával kapcsolatban:

"Jelentették, hogy Szobtól nyugatra számos angol rapid tank áll menetkészen, csak az ellenforradalom kitörésére várnak, hogy Budapestre vonuljanak. Kiküldött emberem egyetlen tankot, egyetlen angolt sem talált. (...)
A nagyszerű hírek terjesztésében különben is sokan kitűntek, így jelentették "szemtanúk", hogy Győrt angol katonaság szállta meg, hogy a nyugati pályaudvaron két angol század érkezett meg és a királyi palotába vonult, hogy Nagymarosra egy angol ezred érkezett és így tovább.
Mindezen koholt jó hírek izgatták az egyes ellenforradalmi csoportokat, melyek egyenként folyton az ellenforradalom kirobbantását követelték. (...)
A szervezetekről adott számbeli jelentések a jó, vagy rossz hírek hatása alatt folyton változtak, csak a kisebb csoportok voltak állandóan egyformák és készek."

A nagy gonddal folyó szervezkedésnek sajnos ez a hangulatbeli ingadozás volt a legnagyobb rákfenéje, ami folytonos nyugtalanságban tartotta a résztvevőket. Ehhez társultak a sorozatos letartóztatások, amelyek rendszerint tömegével ingatták meg a különböző csoportok elszántságát.

Vörös őrök
Vörös őrök

Hőnig úgy becsülte, hogy legfeljebb 1500-3000 biztos emberre számíthatnak, akiknek 24-30 ezer felfegyverzett gyári munkással és nagyjából 8000 vörös őrrel, illetve a Budapesten állomásozó vöröskatonákkal kellett volna szembeszállnia.

A júniusi akció előtt a tüzérőrnagy épp azért állt el az ellenforradalom katonai vezetésétől, mert látta, hogy a munkásság és a polgárság tömeges csatlakozása nélkül kudarcra van ítélve a felkelés, és el akarta kerülni a felesleges vérfürdőt.

A százados meg a többiek

Míg Hőnig közvetlen szervező munkája főleg a 9. vasas hadosztályra, a Vilmos laktanyára és a városparancsnokságra koncentrált, addig Lemberkovics Jenő százados, a hadügyi népbiztosság tanügyi osztályának vezetője, saját beosztottjaival és a Schranz Ödön vezette tiszti személyi osztály állományával együtt közvetlenül a kommunista hadvezetés orra előtt konspirált.

Lemberkovics Jenő százados
Lemberkovics Jenő százados

Az ellenforradalom ikonikus alakját így jellemzi dr. Somogyi Zoltán a felkelésről szóló könyvében:

"Lemberkovits Jenő is idealista volt. Délceg honvédszázados, kinek mellét a harctéren szerzett kitüntetései teljesen elborították. Rajongója, szerelmes lovagja a nemzeti eszmének, a nemzeti becsületnek és mindennek, ami magyar. A kommün alatt csak egy érzés uralta: miképpen lehetne az országot megszabadítani a pestistői, minél előbb és minden áron."

A fáradhatatlan katonatiszt nem sokkal június 24-e előtt vette át Hőnigtől a tényleges vezetést. A kiterjedt hálózatnak és a rendelkezésre álló erőknek így csak egy részét ismerte, több csoporttal nem volt személyes kapcsolata. A létszámhiány dilemmája őt is nyomasztotta, de mivel az akciót – attól tartva, hogy a hazafias érzelmű magyarok végleg kifutnak az időből – mielőbb meg akarta indítani, kénytelen volt olyan ígéreteknek hinni, melyek végül nem teljesültek.

Ilyen volt az újpesti gyárak munkásságának, az iparosoknak és a városi polgárságnak a csatlakozása, illetve egy páncélautó-osztag, egy-két laktanya és a városparancsnokság csatlakozása.

Utóbbi volt talán a legnagyobb hazárdjáték, és ezen bukott a legnagyobbat az ellenforradalmi szervezkedés. A teljes igazság Lemberkovics hősi halálának köszönhetően valószínűleg már sosem derül ki, de annyit biztosan lehet tudni, hogy a százados eredetileg nem Haubrich József támogatásában bízott.

Stromfeld Aurél ezredes
Stromfeld Aurél ezredes

Elsőként ugyanis Stromfeld Aurélt, a Vörös Hadsereg ünnepelt parancsnokát próbálta meggyőzni arról, hogy csapatokkal támogassa a felkelést és legyen Magyarország katonai diktátora, miután elzavarták a kommunistákat, ám az ezredes is túl korainak ítélte a megmozdulást, amellyel egyébként szimpatizált. Lemberkovics csak annyit tudott elérni, hogy Stromfeld szavát adta, hogy nem küld csapatokat az ellenforradalom leverésére és siker esetén csatlakozik.

Haubrich József hadügyi népbiztos
Haubrich József hadügyi népbiztos

A százados figyelme ekkor terelődött a hadügyi népbiztos Haubrich Józsefre, aki a budapesti IV. hadtest parancsnoka, a főváros katonai vezetője és nem mellesleg Hőnig Vilmos volt beosztottja és pártfogója volt. A szervezett munkásság józanabb köreiben közkedvelt szociáldemokrata vezető az egyik legnagyobb katonai erővel rendelkezett az országban, és olyan közszereplő hírében állt, aki nem szívleli a kommunistákat, viszont rokonszenvvel viseltetik a rendszer üldözöttjei iránt és maga is elítéli a vörösterrort. Valószínűleg ez indította arra Lemberkovicsot, hogy eltekintsen Haubrich megbízhatatlan, léha, részeges természetétől, és utolsó szalmaszálként az ő szerepvállalásában bízzon.

Haubrich és Kun Béla statárium-parancsai
Haubrich és Kun Béla statárium-parancsai június 23-áról és 25-éről

Később Haubrich és az események több más szereplője is tagadta, hogy a városparancsnoknak tudomása lett volna az ellenforradalmi előkészületekről, ennek valóságtartalmát azonban nehéz megítélni. Az ellenforradalmárok nagy valószínűséggel tényleg nem álltak közvetlen kapcsolatban a népbiztossal (erre vonatkozólag több visszaemlékezésben is komoly ellentmondások szerepelnek), Lajtos Géza százados, Haubrich segédtisztje és vezérkari főnöke játszotta az összekötő szerepét, ám Hőnigéhez csatolt beszámolójában azt állítja, hogy felettesét végül nem avatta be a részletekbe:

"Június 24-én reggel lakásomon keresett fel Lemberkovics és bejelentette, hogy délutánra van tervezve az ellenforradalom megindítása. Még csak néhány dolgot kívánt megjegyezni a siker esetére. Rá kell bírnom Haubrichot, álljon élére a munkásságnak. Katonai diktatúrát kell létesíteni, melynek védelme alatt meg kell alakítani az új kormányt, Bethlen, Garami, Teleki Pál, Peidl, Peyer és a szegedi kormány még néhány tagjából. Én vállaltam, hogy abban az esetben, ha a dolog sikerül, Haubrich azt fogja tenni, amit mi akarunk. (...) Ezek után elváltunk. Én Salacz barátommal és Jávorka századossal autón bementem az irodába. A délelőtt nyugodtan telt el. Haubrich korán ment el, s azt mondotta, hogy csak du. 4 órára jön megint be. Ő nem sejtett semmit, én nem szóltam neki semmit."

Gyorsan ellobbanó remény

A vállalkozás ezzel gyakorlatilag teljes kudarcra lett ítélve, hiába csatlakozott hozzá a dunai hajóflotta többsége, a régi rendőrség, néhány postai tisztviselő, a Mauthner bőrgyár munkássága néhány újpesti polgárral és a Ludovika akadémikusai. A munkásság, a polgárok és a vörös őrség, valamint a vörös katonaság hazafias része tétlen maradt, és vagy nem is tudott semmit a megmozdulásról, vagy cserben hagyta azt.

Fegyveres munkásszázad felvonulása az Andrássy úton
Fegyveres munkásszázad felvonulása az Andrássy úton

Június 24-én délután 3 órakor kellett volna megindulnia az akciónak, mely Hőnig tervei szerint a következőképpen nézett ki:

A megmozdulásra a Vilmos laktanya ütegeinek kellett megadniuk a jelet, előbb a Margitszigetet kellett lőniük úgy, hogy emberéletben ne essen kár, majd a Ludovika irányába kellett leadniuk lövéseket vaktöltéssel, ahonnan az Akadémia tábori ütege továbbította a jelzést a Citadella, a Nádor laktanya, Újpest és Kispest irányába. Erre 24-én csak bő háromnegyed órás késéssel került sor, a munkások pedig, akiknek Pestre kellett volna özönlenie a jelre, sosem érkeztek meg.

A Vilmos Főherceg laktanya
A mára lebontott Vilmos Főherceg laktanya bejárata a '70-es, '80-as években

Az ágyúlövésekre Zemplén Szilárd korvettkapitány vezetése alatt az Óbudai Hajógyár térségéből megindultak az ellenforradalmi monitorok és őrnaszádok a Dunán - név szerint a  Csuka, a Maros és a Pozsony -, majd tűz alá vették a Szovjetházként működő Hungária szállót, illetve a tőszomszédságában lévő hivatali épületeket, többek között a vörös őrség főparancsnokságát is.

Monitorok a Dunán
Monitorok a Dunán

A vasas hadosztálynak le kellett volna zárnia a hidakat, melyeken csak Budáról érkező, fegyelmezett rendben vonuló, az ellenforradalomhoz csatlakozó munkászászlóaljakat engedhettek volna át. A hídlezárás meg is történt, ám a munkásság csak nem akart megérkezni, helyettük viszont kivonult Szamuely Tibor öccse, László a Babel laktanyából sebtében mozgósított nemzetközi pótzászlóalj és az 1-es vörös ezred csapataival, akik a rakpartról és a hidakról (nem túl effektív) tűz alá vették a monitorokat.

Az egykori Hungária szálló
Az egykori Hungária szálló

A Ludovikán a tanári kar eközben fölfegyverezte az akadémikusokat, és előre meghatározott terv szerint járőröket küldött ki a környék ellenőrzésére. Ám a nagyjából ezer iparos és polgár közül, akiket az intézmény raktárából akartak felszerelni a felkelők, csupán 50-60 ember jelent meg, így az ellenforradalom kiterjesztése a József telefonközpont elfoglalására korlátozódott. A környék laktanyáit és a szintén célpontként kitűzött katonai autógarázst egyszerűen nem volt kivel elfoglalni, az utak lezárására és a környező két kerület fontosabb közlekedési csomópontjainak, épületeinek megszállására gondolni sem lehetett.

A József telefonközpont épülete
A József telefonközpont épülete

Szikora László főhadnagy vezetésével a Ludovika növendékei sikeresen elfoglalták a telefonközpontot és átvették az irányítást a városi kommunikáció nagy része fölött, ám a szervezés újabb csökevényessége miatt ezt az előnyt nem tudták megfelelően kihasználni. A csoportok zöme ugyanis nem tudta az ellenforradalmárok által használt jelszót, így képtelenség volt összehangolni a különféle hadmozdulatokat.

A kommunista hatalom viszont az első pánikot követően – és miután látták, hogy nem áll számottevő tömeg a felkelés mögött – gyorsan és kíméletlenül reagált.

A Ludovika madártávlatból
A Ludovika madártávlatból

Lemberkovics JenőtFilipecz Dénes főhadnagy és Osváth Zoltán tüzérszázados, illetve több más tiszt társaságában – szinte az ágyúk mellől rángatták el a politikai osztály megbízásából a Vilmos laktanyát elözönlő terrorista pribékek, pont mielőtt az ütegek útba indultak volna, hogy megszállják a Berlini teret (ma: Nyugati tér). Dr. Somogyi Zoltán így emlékezett vissza könyvében a tisztek elfogatására:

"Röviddel ezután teherautó állt meg a laktanya előtt, amelyen Imrey és Ocskay tüzérkapitányokat, Miske, Simontsits és Bauer hadnagyokat és még vagy négy tisztet hurcolták á vörös őrségre. Az autón megmotozták őket. Töltényeket és revolvert kerestek. Miske hadnagyot a zsebéből kivett revolverrel úgy vágták fejbe, hogy ha egyik társa meg nem fogja, összeesik. A főkapitányságon gépfegyvert szegeztek rájuk, majd Jancsik elé vezették őket. Jancsik durván ordítani kezdett, azután rászólt a vörös őrökre: "vigyázzatok ezekre a gazemberekre, mert ezek tisztek. Kézbe a fegyvert, mert ha nem ügyeltek, leveszik azt a vállatokról". A vörösök erre vívóállásban, szúrásra készen helyezkedtek el körülöttük."

Miközben a monitorok tűz alá vették az épületet, Weisz Fülöp I. kerületi politikai biztos, a tisztek letartóztatója ki akarta lökdösni Lemberkovicsot és Filipeczet az erkélyre, hogy velük végezzen a golyózápor, és amikor ez nem sikerült neki, maga terítette le revolverével a két megbilincselt férfit. Lemberkovics Jenő a Rókus Kórházban pár órán belül belehalt három lőtt sebébe, társa azonban túlélte a halálosnak szánt golyót.

Szentgyörgyi Kornél - Harc a monitorokkal (1951)
Szentgyörgyi Kornél Harc a monitorokkal című propagandafestménye

A százados halálos ágyán még búcsúlevelet akart írni feleségének, de már nem volt ereje befejezni sorait. Meggyilkolásának körülményeit így írta le:

"A gazemberek úgy állítják be a dolgot, mintha mi lőttünk volna. Az volt a jó, hogy az orvos mindjárt jött. Most az orvos azt mondta, még egy lövést neki, úgyis meg fog halni. Erre valaki azt mondta, az még él, maga orvos, teljesítse a kötelességét."

Jancsik Ferenc vörös őr parancsnok
Jancsik Ferenc vörös őr parancsnok

A proletárdiktatúra bukását követően öngyilkosságba menekülő Weisz a következő hivatalos jelentést adta le június 25-én az ellenforradalmár tisztek elfogásáról és lelövéséről:

"Tájékoztató eseményközlés a vezetésem alatt álló századok legénységének és azok parancsnokainak:

Tegnap délután öt órakor a kerületből átmentem Pestre a hadosztályparancsnoksághoz. Amint a Lánchídra értem, föltűnt a Dunán úszó három, monitor nemzetiszínű zászlóval. A Dunán cirkáltak fel és alá, majd gépfegyverrel lőni kezdték a volt főkapitánysági épületet. Én ekkor Jancsik elvtársnál tartózkodtam, ahová később tizennégy volt tisztet hoztak, akik parancsnoksági minőségben azt a disznóságot követték el, hogy az Engels-laktanyában a legénységet rútul becsapták.

Mintha a hadügyi népbiztosság parancsára cselekednének: kiadták a félrevezetett legénységnek a parancsot az újpesti hídfő lövetésére. Le is adtak körülbelül tizenhat lövést, csakhamar azonban a legénység rájött, hogy a disznó huligánok becsapták őket, letartóztatták mindnyájukat a két főcinkos kivételével, akiknek sikerült meglógni, azonban nemsokára ezeket is elfogták és Jancsik elvtárshoz előállították.

Itt éppen a kihallgatások alatt hirtelen gépfegyverrel lőni kezdték a hadosztályparancsnokságot, mire ez a két emberi mivoltából kivetkőzött állat a tumultusban revolvert ragadott, de még mielőtt használhatták volna, ott a helyszínen mind a kettőt egy-egy lövéssel leterítettem.

Elvtársaim! Mert ha elvünkről van szó, egy pár száz hulla az nulla!!!
Éppen azért, elvtársaim, csak bátorság és kitartás és eszméinkhez és elveinkhez tántoríthatatlan ragaszkodás, akkor mienk lesz a győzelem.

Éljen az igazi proletárdiktatúra!
Weisz, politikai biztos"

Vöröskatonák az Országház téren június 24-én
Vöröskatonák az Országház téren június 24-én

Somogyi így írja le az ezt követő eseményeket:

"A monitorok elvonulása után a főkapitányságon gyorsan befejezték a letartóztatott tisztek kihallgatását. Mielőtt azonban a fogdákba vitték volna őket, Jancsik újból berontott hozzájuk; Riesz és Weisz nyomon követték. Jancsik rájuk ordított: "megálljatok, kutyák, ti is meg fogtok dögölni, mint két társatok, akik éppen most haraptak a fűbe"."

Vöröskatonák tüzelnek a monitorokra a Ferenc József hídnál (beállított kép)
Vöröskatonák tüzelnek a monitorokra a Ferenc József hídnál (beállított kép)

Hamarosan a József telefonközpontot és a Ludovikát is körülzárták a régi ezred romjain újraszervezett, nagy részt kommunista újoncokkal feltöltött 32-esek, akik kemény tűzharcba kezdtek az akadémikusokkal (érdekesség, hogy az első világháború emlékezetének '45 után minden nyomát gondosan eltüntetni igyekvő kommunisták a fővárosban épp a 32-esek szobrát hagyták meg szinte egyedüli budapesti világháborús mementóként, gyaníthatóan épp az ellenforradalom leverésében szerzett "érdemeiknek" köszönhetően).

Lőwy Béla politikai megbízott
Lőwy Béla politikai megbízott

A tanintézetnél az első összetűzésben elesett Lőwy Béla, az Akadémia fanatikus kommunista politikai megbízottja, akit a kommunista propagandával ellentétben nem lesből lőttek agyon, hanem akkor sebesült meg súlyosan, amikor rohamra vezette embereit a főbejárat ellen. Az akadémikusok, több más sebesülttel együtt bevitték az épületbe, ám az életét már nem tudták megmenteni.

Pogány Jenő akadémikus
Pogány Jenő akadémikus

A harcok során Pogány Jenő akadémikus is életét vesztette, őt balszerencsés módon saját társai lőtték agyon, miután járőrével visszafelé tartott az épületbe. Harctéri uniformisa miatt ugyanis azt hitték róla, hogy vöröskatona. A Horthy-kor hivatalos emlékezetpolitikájába viszont nem fért bele a szerencsétlen baráti tűz esete, így a történetet úgy módosították, mintha Pogányt kommunista golyó terítette volna le.

Karátson István százados
Karátson István százados

Karátson István tüzérszázadost akkor lőtték agyon a vöröskatonák, mikor a Haubrich-hal folytatott tárgyalásról visszatérve egy igazoltatás során a katonák által nem ismert, vagy a hadügyi népbiztos által szándékosan hibásan megadott jelszót mondott be.

Géppuskás vöröskatonák a pesti utcán (beállított kép)
Géppuskás vöröskatonák a pesti utcán (beállított kép)

A Ludovika ellen a nap folyamán egyre több erőt vonultatott föl a tanácshatalom, a 32-esek mellé hamarosan megérkeztek a tengerész kiképzőzászlóalj, a nemzetközi pótzászlóalj és az 1-es vörös ezred csapatai, de a politikai nyomozók keze alatt dolgozó terroristák is feltűntek a színen. Ennek ellenére az akadémikusok derekasan kitartottak és veszteség nélkül visszaverték a többszörös túlerőt. A harcoknak végül a tanári kar belátása, az ellenforradalom nyilvánvaló bukása és az a fenyegetés vetett véget, hogy a vörösök porig ágyúzzák az Akadémiát, ha a tisztjelöltek nem adják meg magukat.

A hős ludovikások egy csoportja
A hős ludovikások egy csoportja

A ludovikások reggelre letették a fegyvert és feltartott kézzel, a vörösök szitkai és ütlegelése között elhagyták az épületet, az ott tartózkodó civilekkel és személyzettel együtt. Az utolsó mozzanatokhoz hozzátartozik, hogy néhány katona kedvtelésből az emeleti ablakokból kezdett el lövöldözni a klinika fala mellett felsorakoztatott akadémikusokra, társaik pedig azt hitték, hogy még maradtak ellenállók az épületben, és Kiss Miklós városparancsnok megérkezéséig és közbelépéséig egymásra tüzeltek a vörösök.

Erődy Ödön tartalékos hadnagy
Erődy Ödön tartalékos hadnagy

Lenkey Lehel főreáliskolai tanár visszaemlékezése szerint ekkor gyilkolták meg Erődy Ödön iskolaigazgatót, tartalékos főhadnagyot, aki nem hagyta magát a nem a Ludovika állományába tartozó tisztekkel együtt kicsempésztetni az intézményből, hanem utolsó töltényig tartó tűzpárbajt vívott a terrorbrigáddal, akik holttestét az intézmény nyári uszodája mellett, egy régi kútba hajították, ahonnan csak véletlenül, a Tanácsköztársaság bukása után került elő.

A Ludovika kútaknája, ahol megtalálták Erődy Ödön holttestét
A Ludovika kútaknája, ahol megtalálták Erődy Ödön holttestét

A győztes kommunisták nekiálltak a Ludovika szisztematikus kifosztásának, a tiszti szolgálati lakásokat feltörték, szétdúlták és kirabolták, a berendezést összetörték. A fosztogatást a Hőnig Vilmos által a helyszínre vezényelt és megbízhatónak tartott 41-es vasas gyalogezred katonái sem tudták teljesen meggátolni, bár megérkezésük után az épületben hamar helyreállt a rend. Bár a köztörvényes bűncselekmény vizsgálatát azon melegében megkezdték a vörös őrség nyomozói, a tettesek megúszták a felelősségre vonást.

Egy dunai monitor fedélzetén (Zádor István rajza)
Egy dunai monitor fedélzetén (Zádor István rajza)

A kilátástalan helyzeten a magukra maradt monitorok sem tudtak változtatni. A dunai flottilla hajói még pár napig ugyan még lekötötték a vöröskatonákat, ám készleteik fogyatkozásával és látva elszigeteltségüket, kénytelenek voltak délre vonulni. Ezzel a budapesti ellenforradalom végleg elbukott.

Mildner Ferenc százados
Mildner Ferenc százados

Az áldozatok között meg kell említeni Mildner Ferenc tüzérszázadost is, akit július 30-án, Kun Béla személyes parancsára végeztek ki a Duna-parton a Lenin-fiúk, miután a forradalmi törvényszék sehogy sem bírta rábizonyítani az ellenforradalmi cselekmény vádját, és kénytelenek voltak fölmenteni.

Rágalmak és megtorlás

A levert ellenforralom kiváló munícióként szolgált a kommunista sajtó és propaganda számára: az elesett vöröskatonákból mártírok, az elfogott felkelőkből méltán halálra ítélt, kegyetlenkedő osztályellenségek lettek, a harcokról pedig sci-fi számba menő történetek születhettek a Vörös Újságban.

Lenin-fiú a Szovjetház erkélyén (beállított felvétel)
Lenin-fiú a Szovjetház erkélyén (beállított felvétel)

Az ellenforradalomról szóló cikkek nem fukarkodtak a horrorisztikus túlzásokkal, az elferdített beszámolók szerint a ludovikások eszeveszett vademberekként estek neki a civil lakosságnak, és válogatás nélkül lelőtték az Orczy-kertben sétáló és játszó nőket, gyermekeket és időseket, sőt még a józsefvárosi templom tornyába is géppuskafészket rendeztek be, ahonnan orvul tüzet nyitottak az erősítésként érkező tengerészekre. De a fantázia szülte történetekben, kis túlzással, minden környékbeli ablakból minimum fényjeleket adtak az ellenforradalmároknak, illetve golyózápor zúdult a hős vöröskatonákra.

A monitorok elleni harcban megsebesült vöröskatona (beállított kép)
A monitorok elleni harcban megsebesült vöröskatona (beállított kép)

Ezek a rémlátomás szerű történetek 1945 után ismét a felszínre kerültek, sőt idővel újabb és újabb kegyetlenkedésekkel színesedtek, Lőwy Béla pedig már szinte tízezerszeres kínhalált halt a kommunista sajtó hasábjain. Lemberkovics Jenőről viszont makacsul állították, hogy az utcai harcokban, illetve a harctéren esett el, alattomos meggyilkolásáról mélyen hallgattak az elvtársak.

Vörös tüzérek a Duna-parton (beállított kép)
Vörös tüzérek a Duna-parton (beállított kép)

Az ellenforradalomban résztvevő 354 ludovikás növendéket a kommunista vésztörvényszék - valószínűleg Stromfeld, Haubrich és Sinkó Ferenc közbenjárására - csupán internálta és marxista szellemiségű átnevelési munkára ítélte, mint a burzsoá tisztek által megtévesztett és félrevezetett fiatalokat.

Ellenforradalmárok a vöröskatonák fogságában
Ellenforradalmárok a vöröskatonák fogságában

Hivatalosan egyébként 402 vádlottat állítottak bíróság elé a június 24-ei megmozdulás kapcsán, ezek közül 11 szervező tisztet golyó, majd kötél általi halálra ítéltek. A kivégzéseket a legszélesebb nyilvánosság előtt, az Oktogonon tervezték végrehajtani, ám Guido Romanelli ezredes, az olasz antant-misszió vezetője, valamint Stromfeld és Haubrich valószínűsíthető közbelépése miatt ettől végül elállt a vörös hatalom. Helyette az elítélteket a soproni börtönbe, majd később a váci fegyházba zárták, egészen a diktatúra bukásáig.

Vöröskatonák ellenforradalmárokat kísérnek
Vöröskatonák ellenforradalmárokat kísérnek

Az ellenforradalom leverése után a terroristák a nemzeti közéleti szereplők jó részét, illetve a gyanúsnak kikiáltott civileket ismét a gyűjtőfogházba zárták vagy a Parlamentbe hurcolták túszként. Az elfogottakat rendszerint válogatott fizikai és szellemi kínzásoknak vetették alá, ami alól a puccskísérletben részt vett tisztek sem mentesültek.

AZ elesett vöröskatonák ravatala a Parlament előtt
Az elesett vöröskatonák ravatala a Parlament előtt

Hasonló megpróbáltatásokon kellett átesnie dr. Erdélyi Gyulának is, aki a következő bizarr és megrázó történetet jegyezte le a puccskísérlet bukását követő napokból, melyből Lemberkovics Jenő szomorú sorsa is kiderül:

"Az Országház kupolacsarnokában láttam utoljára őt, helyesebben koporsóját abból az alkalomból, mikor az ellenforradalom leverése után öccsével, Lemberkovics Alajos századossal a főrendiház buffettermében letartóztatásunk következményeit vártuk izgatottan... Nincs az a regényíró, aki érdekfeszítőbbet, nincs az a költő, aki tragikusabb jelenetet tudna papírra vetni, mint amilyen ez az utolsó találkozás volt. (...)
Június 28-át írták a bánatos magyar földön, álmosan pislogott a felkelő nap, s mi ott feküdtünk könyökölve a buffetterem egymás mellé tolt lócáin, az éjszakai virrasztástól kimerülten s bizonytalan jövőnk felett szomorúan tanakodva... Egyszerre csak kézigranátos terrorfiúk jelennek meg az ajtóban és sorakozásra adnak jelt. (...) Valami vezényszóféle hangzik, s az első párok már indulnak is a lépcsőn lefelé, hogy a kupolacsarnok gyönyörű freskói alatt elhaladva az Országház-térre jussanak. (...)
A csarnok közepén kettős sorban koporsók fekszenek, a falakat épp akkor vonják be fekete drapériával.
Vajjon kik lehetnek ezek? – kérdezzük suttogva és a feleletet már meg is adja az élen haladó leninfiú; szemrehányó tekintettel a halottakra mutat s hangosan magyarázza:
Ezeket a proletártestvéreket ti öltétek meg június 24-én!
Megkönnyebbülten sóhajtunk fel mindnyájan s a kiváncsi ember érdeklődésével keressük a neveket, életkort, mikor egyszerre gyökeret ver lábam: a második sor szélén ez a név olvasható az egyik egyszerű deszkakoporsón: Lemberkovics Jenő, élt 35 évet. Egy pillanat s mintha valaki megtántorodna mellettem, hogy aztán annál erősebben kapaszkodjék karjaimba... a testvér felismerte a testvért!
Kiáltani szeretne, odaborulni a koporsó mellé, de máris tol a mögöttünk jövők tömege előre, az oldalunkon haladó terrorfiú pedig bosszús gesztussal a kijárat felé mutat. Egy könnycsepp gördül ki szemünkből, kezünk önkéntelenül ökölbe szorul, de nincs időnk a gondolkodásra... keserű sóhajtással botorkálunk le a lépcsőkön, hogy a rettenetes viszontlátás hatása alatt néma fájdalommal, szótlanul üljünk le az Országház-kávéház márványasztalához reggelizni.
A sorsnak iróniája, hogy az ünnepélyes temetést eszközlő rendezőség, nem ismerve még Lemberkovics Jenőnek az ellenforradalom lezajlásában vállalt szerepét, a proletárhalottak közé helyeztette a koporsót s csak a temetés előtti napon eszmélt rá a valóságra, mire sietve elszállíttatta őt a rákoskeresztúri új köztemetőbe, ahol minden vallási szertartás nélkül, s övéit sem értesítve elhantolták."

Az ellenforradalom mártírjainak 1920-ban felállított emlékoszlopa a Ludovikán
Az ellenforradalom mártírjainak 1920-ban felállított emlékoszlopa a Ludovikán

A sikertelen ellenforradalmi kísérlet a proletárdiktatúra bukása után berendezkedő, vállaltan ellenforradalmi rendszer egyik meghatározó eseménye lett, a Horthy-korszakban mindenki igyekezett hozzá kötni magát, sok közéleti szereplő és politikai erő pedig ebből vezette le vélt vagy valós legitimitását. A visszaemlékezések, akár jobb- akár baloldalról, rengeteg dologban torzították az eseményeket, hol eltúlozva és felnagyítva, hol elhallgatva és meghamisítva bizonyos tényeket, így nem könnyű feladat hitelt érdemlően megállapítani, mi is történt tulajdonképpen azon a bizonyos keddi napon.

A nemzeti felkelés 100. évfordulójára újraállított emlékoszolop a Ludovikán
A nemzeti felkelés 100. évfordulójára újraállított emlékoszolop a Ludovikán

Egy dolog azonban biztos: minden jóérzésű magyar embernek fejet kell hajtania azok emléke előtt, akik saját életük kockáztatása és feláldozása árán is hajlandóak voltak fegyvert fogni a nemzeti eszme, a szabadság és az emberiesség érdekében, és akik kudarcukban is példát mutattak bátorságból és gerincességből akkor, amikor a nép többsége bénult gyávasággal tűrte, hogy hamis jelszavakba burkolózott, kegyetlen hóhérok basáskodjanak fölötte.

Források:

  • Dezséri Bachó László (1930): A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia története. Budapest: Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia
  • Dr. Erdélyi Gyula (1924): Lemberkovics Jenő hősi halálának ötödik évfordulójára. In: Magyar Katonai Közlöny
  • Dr. Somogyi Zoltán (1920): A június 24-iki ellenforradalom és a ludovikások. Budapest: Patria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság
  • Dr. Szabó László (1919): A bolsevizmus Magyarországon. Budapest: Atheneum

Ön tudja, kik voltak az első pesti srácok, és rajtuk kívül még kiknek állították a Nemzeti Vértanúk emlékművét? | Alfahír

Ön tudja, kik voltak az első pesti srácok, és rajtuk kívül még kiknek állították a Nemzeti Vértanúk emlékművét?

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

sss
2019. november 17. | 19:19
1
sss
2019. november 17. | 14:40
Varga-Damm Andrea szerint a kormány egy olyan vörös vonalat lépne át ezzel a változtatással, amelyet nem lenne szabad.
sss
2019. november 17. | 14:33
A szegényeknek szentelt egyházi világnapot Ferenc pápa három éve vezette be.
sss
2019. november 17. | 13:54
A miniszterelnök „kellően szerény” beszédet tartott Prágában.
1
2019. november 17. | 13:40
A ’60-as, ’70-es évek divatja – nem csak hölgyeknek.
Varga-Damm Andrea szerint a kormány egy olyan vörös vonalat lépne át ezzel a változtatással, amelyet nem lenne szabad.
A ’60-as, ’70-es évek divatja – nem csak hölgyeknek.
Letaglózó, de szórakoztató rock ünnep.
„Ezt most végre meg kell beszélnünk! […] Te is érzed: ami most közöttünk történik, már nem a régi.”