Orbán úgy megijedt Timmermans megválasztásától, hogy azt is beismerte: nem magukat függesztették fel a Néppártban

Orbán Viktor

Miután a magyar kormány többször is világossá tette, nem támogatja Manfred Weber néppárti csúcsjelölt Európai Bizottsági elnökké választását, hirtelen rájöttek, hogy a másik opció még rosszabb. 

Orbán Viktor kijelentette, hogy Manfred Weber alkalmatlan és nem támogatják | Alfahír

Orbán Viktor szokatlanul fáradtan és enerváltan tartott közös sajtótájékoztatót Heinz-Christian Strache szabadságpárti osztrák alkancellárral. Az Európai Néppárttal való kapcsolatáról azt mondta: a hűség fontos politikai kategória, szeretnének abban a közösségben maradni, ahová tartoznak, amíg ezt hagyják nekik.

A Fidesz EP-képviselői pénteken a néppárti frakcióülésen már zokszó nélkül beálltak Weber mellé. Eddigre azonban a G20-as oszakai találkozón a franciák és németek már lezsírozták egymás között, hogy Webert ejtik, helyette pedig jó eséllyel a szocialista Franc Timmermans lehet az Unió első embere. 

Hiába nyerték meg az EP-választást, addig bénázik a Néppárt, míg végül szocdem lehet az EU első embere | Alfahír

Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta kompromisszumos megoldásként az Európai Bizottság élére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén - közölte egy bennfentes illetékes az MTI szerint.

A Politico vasárnap nyilvánosságra hozott egy levelet, amelyet Orbán írt a Néppárt francia elnökének, Joseph Daulnak, akit 

szinte könyörögve kér, hogy ne menjenek bele Timmermans megválasztásába. 

A miniszterelnök lányos zavarában azt is elfelejtette, hogy saját propagandájuk szerint a Fidesz "maga kérte" néppárti tagságának felfüggesztését, így most azt írja

"tisztában vagyok vele, hogy fel vagyunk függesztve, és nem szólhatunk bele a Néppárt politikájába".

Ennek ellenére arra kéri, ne kövessenek el "történelmi hibát". A baloldali jelölt "megalázó" megszavazása ugyanis azt jelentené, hogy a 

"a Néppárt, amely megnyerte a választást, átengedi a legfontosabb pozíciót egy másik párt részére"

Ez pedig Orbán szerint felháborítaná a Néppárt szavazóit.

sss
2019. december 12. | 23:13
EL
sss
2019. december 12. | 12:38
.
sss
2019. december 12. | 23:13
EL
sss
2019. december 12. | 12:38
.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss

1
1
sss
2019. december 12. | 17:57
Kétnapos csúcstalálkozót tartanak az uniós tagországok állam-, és kormányfőinek részvételével, a főbb témák között szerepel a klímaváltozás kérdése is.
sss
2019. december 12. | 15:52
Újabb lépés a bukott alkancellár, volt szabadságpárti elnök visszatéréséhez.
sss
2019. december 12. | 10:22
1
sss
2019. december 11. | 19:32
Orosz Bernadettel, a megvert hatgyermekes családanyával beszélgettünk.
Kétnapos csúcstalálkozót tartanak az uniós tagországok állam-, és kormányfőinek részvételével, a főbb témák között szerepel a klímaváltozás kérdése is.
Orosz Bernadettel, a megvert hatgyermekes családanyával beszélgettünk.
Az ellenzéki magyar EP-képviselők közül a momentumos Cseh Katalin és a jobbikos Gyöngyösi Márton is hozzászólt az Európai Bizottság klímatervéhez.