Az elmúlt évek egyik liberális evergreen slágere a "Horthy-korszak restaurációja" című depressziós dark rock himnusz, amelynek refrénjéből soha nem maradhat ki az "egyházak kiváltságos szerepe." Hogy ez mekkora ordas nagy mellényúlás, azt Beer Miklósnak a hvg-hu-n megjelent nyilatkozatánál talán semmi sem mutathatná meg jobban.
A nyugdíj előtt álló váci püspök nem csak jövőbeli terveiről, de a közelmúlt néhány érdekes jelenségéről is beszámolt a portálnak: hogy milyen könnyen beskatulyázták "ellenzékinek", milyen sokan megharagudtak rá, amikor a modern népvándorlás kapcsán nem száz százalékosan propaganda-kompatibilis gondolatokat fogalmazott meg, és emiatt hogyan vált nemkívánatos személlyé a közmédiában. Ez idáig sima NER-rutin: aki nem lép egyszerre, az leléptetjük a színpadról.
Beer azonban az interjú végén megemlít valamit, amitől megfagy az ember ereiben a vér: egy régi barátja, aki "politikai szerepet vállal" a tavalyi választások előtt megkereste azzal, hogy
"fogjam be a szájam, jó lenne, ha most egy kicsit nem szerepelnék."
A püspök szerint az illető "szereti őt" és "félti", ezért figyelmeztette.
Akkor most vegyünk egy nagy levegőt, és fussunk neki ennek még egyszer: 2019-ben egy "politikával foglalkozó" nersevik, "szeretetből", meg "féltésből" ugyan, de, hát mégis csak
Mindeközben Orbán Viktor a "keresztény szabadság" megvédéséről beszél Tusványoson, egyszerre indítva be saját híveinek nyálelválasztását és a balliberális pavlovi reflexeket. Egy dologban értenek egyet: Magyarországon a két világháború közti korszakhoz hasonlóan újra keresztény kurzus van, amelyben az egyházak kiemelt szerepet kapnak a társadalomban. Csak az előbbiek szerint ez nagyszerű dolog, míg az utóbbiak a klerikális apokalipszis lovasainak dübörgését hallják.
A Horthy-korszakban ugyanis az egyházak azért kerültek kiváltságos helyzetbe, mert a rendszer vezetői keresztény Magyarországot akartak építeni – részint, mert őszintén hittek ebben, részint, mert ezzel vélték megszilárdítani saját hatalmukat. A NER viszont azért igyekszik minél több anyagi forrást biztosítani az egyházaknak (amúgy nagyon helyesen), mert
Ebben a rezsimben a Hit Gyülekezetének átokkomandóval dolgozó vezetője jó keresztény, mert támogatja a kormányt, Beer Miklós meg tévelygő eretnekké nyilváníttatik néhány kritikus mondat után. Az iszlamista Erdogan "európai demokrata" és jó barát, de Ferenc pápa "demens vénember, vagy gazember" Őrült beszéd ez, de ne higgyük, hogy nincs benne rendszer! Nagyon is logikus ez:
Ha a Horthy-korszakban egy kormánypárti csinovnyik felemelte volna a telefont, hogy hallgatásra intse a "keresztények nélküli keresztény kurzusról" író Prohászka Ottokárt, a liberális ellenzéket nyíltan támogató Baltazár Dezső református püspököt, a földreformot követelő Mindszenty Józsefet, a kormányzó pozícióját is megkérdőjelező legitimista papokat, a kőkeményen rendszerkritikus népi mozgalomból táplálkozó KALOT-ot, vagy a Szárszón új Magyarországot álmodó Soli Deo Gloria fiatal lelkészeit – hát éppen Bethlen, Gömbös, vagy Teleki lett volna, aki a kezére csap.
Ők ugyanis valóban tekintélyelvű politikusok voltak. Nem voltak demokraták, nem hittek az egyenlő, titkos választójogban, a korlátlan szólás-és sajtószabadságban, és egy sor olyan dologban, amit ma már alapértéknek tekintünk. Ezek nagyjából Orbán Viktorról is elmondhatóak, ám ő egészen más úton jár.
Orbán Viktor 25 évvel ezelőtt még a KDNP-s politikusoknak szólt be, hogy "Térdre imához!". Azt állítja, azóta sokat változott. Nem is hazudik. Hogy a Jóistennel hogyan rendezte a viszonyát, azt nem tudhatjuk, nem is tartozik ránk. Az viszont biztos, hogy arra ráébredt: a hit kiváló bunkósbot, a kereszténység pedig remek politikai identitástermék lehet. Ehhez pusztán az kell, hogy ezúttal az egyházakat térdeltessék meg. Kétezer év alatt még senkinek sem sikerült, és aligha ők lesznek az első sikeres próbálkozók.