Németh Szilárd szerint „az európai demokráciáknak megfelelően zajlott a választás” Törökországban

Nyugat-Európa irigykedik. 

„Törökország stabilitása egész Európa számára jó hír, hiszen kontinensünk számtalan súlyos biztonsági kihívással áll szemben, melyek legyőzéséhez elengedhetetlen a Törökországgal való kiszámítható, hatékony együttműködés”

fogalmazott a magyar miniszterelnök.

A levél végén a Orbán reményét fejezte ki, hogy minél előbb sor kerül a 2016-ban elhalasztott magyarországi látogatásra is.

Bár a nemzetközi megfigyelők aggódnak a török választások tisztaságáért, Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes nem, szerinte „az európai demokráciáknak megfelelően zajlott a választás”. Ezt a Heti Tv Pirkadat című műsorában mondta.

„Nyugat-Európában nyilvánvaló, azok, akik ezt nem tudják megcsinálni, azok persze irigykedve, meg fintorogva nézik ezt az egészet”

Németh Szilárd azt is hozzátette, hogy

„Nálunk is valami hasonló eredmény született, Napnál világosabb, ahol normálisan mennek a folyamatok, azt az emberek támogatják”.

A vasárnapi választásokról még nem nyilatkoztak a nemzetközi megfigyelők, de a tavalyi választáson, ahol Erdogan hatalmának kiterjesztéséről szavaztak, Alev Korun, az Európa Tanács osztrák megfigyelője szerint a szavazatok akár 5 százalékét, vagyis körülbelül 2,5 millió szavazatot meghamisíthattak. A megfigyelők szerint a médiát szinte teljesen ellenőrzése alá vonta Erdogan és az ellenzéki politikusok alig kaptak megszólalási lehetőséget.