A tavalyi választáson még kampányolt vele a Fidesz, de azóta sem épült meg a pásztói uszoda

A tavalyi választáson még kampányolt vele a Fidesz, de azóta sem épült meg a pásztói uszoda

Legalább olyan sikeres a kormány tanuszoda programja, mint a bevándorlás megfékezése. A kormányzati kommunikáció szerint a „Minden gyermek tanuljon meg úszni” elnevezésű kezdeményezés révén járásonként biztosítanának tanuszodai hozzáférést az ott lakók számára.

Először Orbán Viktor - pár hónappal a 2014-es választás előtt - ígérte meg, hogy minden járásban lesz tanuszoda, majd Simicskó István akkori honvédelmi miniszter és Balog Zoltán akkori emberierőforrás-miniszter 2015-re ígérte a létesítményeket. Azóta már egyikük sem miniszter, 

a tanuszodák egy része pedig még mindig épül. 

A tanuszoda program első ütemében óriási csúszással írták ki a közbeszerzéseket, sőt, a szerződésekben szereplő határidőre egyetlen uszoda sem készült el. 25 uszodából végül csak 16-ot adtak át, sőt, három helyszínen még el sem kezdődött a munka

Ilyen előzmények után mégis kiírták a második ütemet még a 2018-as választás előtt. Ebben 26 település szerepelt, köztük Pásztó is. A Fidesz természetesen most is megígérte, hogy

2018-ra nem lesz olyan járás Magyarországon, ahol nincs tanuszoda, így minden iskolás gyerek megtanulhat úszni. 

Vagy mégsem. Ugyanis több helyen is csúszás van, vagy el sem kezdődtek a munkálatok. A Jobbik országgyűlési képviselője, Sneider Tamás még 2018 januárjában írásbeli kérdéssel fordult az illetékes minisztériumhoz, hogy arról érdeklődjön, hogyan áll az uszodaépítési program. Nos, Rétvári Bence - szokásához híven - csupán cinikus választ tudott adni a kérdésre. Volt ebben a válaszban: elmúlt 8 év, gyurcsányozás és a Jobbik elárult mindenkit (is). 

Rétvári azért hozzátette, hogy

"számunkra nem csupán kampányfogás a sport." 

A jobbikos politikus 2018 márciusában ismét kérdéssel fordult a miniszterhez, mire azt a választ kapta, hogy 

Kérem, hogy a K/19238. számú kérdésére adott válaszomat szíveskedjen továbbra is irányadónak tekinteni.  

Kampány ide vagy oda, Pásztón azóta sem épült semmi, csak üres telek fogadja az arra látogatókat.


A pásztói önkormányzat szerint egyébként az építési engedélyezési eljárást idén júliusban a Nemzeti Sportközpont felfüggesztette, mert a pásztói építési hatóság a törvényi előírások szerint bekérte a területre vonatkozó Előzetes Régészeti Dokumentációt is. Fejlemény azóta sincs az ügyben.