Atommeghajtású rakéta kiemelésekor történhetett a szeverodvinszki atombaleset

Atommeghajtású rakéta kiemelésekor történhetett a szeverodvinszki atombaleset

Amerikai források szerint az orosz hatóságok nem mondtak igazat, amikor azt állították, egy folyékony üzemanyaggal működő rakéta tesztje során történt augusztus 8-án az a baleset, melynek során radioaktív szennyezés jutott a levegőbe az észak-oroszországi Szeverodvinszk közelében. Az amerikaiak úgy tudják, egy atommeghajtású rakéta vízből való kiemelése során történt a hét halálos áldozatot követelő robbanás – írja a HVG.

Mint idézik, a The Moscow Times című moszkvai lap amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt írja,

a baleset nem egy új teszt során következett be, az oroszok egy olyan atommeghajtású rakétát próbáltak meg kiemelni a tenger fenekéről, amely egy korábbi kísérlet során esett a vízbe.

A baleset minden bizonnyal a NATO által Skyfallnak nevezett manőverező robotgéppel követezett be.

A kiemelésben részt vevő egyik hajón volt a robbanás, és a detonáció miatt sérült meg az atommeghajtású rakéta. Ez okozta a radioaktív szivárgást

– állítják az amerikaiak.

A HVG szerint a Szabad Európa rádióadó által végzett oknyomozás is hasonló következtetésre jutott:

az újságírók a különféle tárolóládákról készült képek alapján állapították meg, hogy a Skyfall-lal lehetett kapcsolatban a robbanás.

Emlékeztetnek, Oroszország tavaly november és idén február között több tesztet is végrehajtott a Skyfall rakétával, és valamennyi indítási kísérlet kudarccal végződött. Az orosz hatóságok néha egymásnak is ellenmondó magyarázatokat adtak a baleset okairól és következményeiről, s az is figyelemre méltó, hogy a robbanás után elhallgatott négy olyan oroszországi állomás, amely a levegőbe került radioaktív anyagok sugárzását mérte.

Ok, az oroszok tényleg újrajátsszák Csernobilt: kiderült, hogy egy atomreaktor robbant fel

Kicsiben, és minden valószínűség szerint kevésbé veszélyesen, de a hazudozás, titkolózás és fokozatos lebukás tekintetében lépésről lépésre megismétlődni látszik Csernobil - derül ki a G7 cikkéből. Ahogyan arról az Alfahír is beszámolt, augusztus 8-án, Északnyugat-Oroszországban, Szeverodvinszk várostól mintegy 40 kilométerre történt egy rejtélyes detonáció, aminek következtében hét ember vesztette életét, megemelkedett a sugárzási szint, és egy orosz települést ki kellett telepíteni.