Egy óriással kell szembeszállniuk - elveszítheti a Fertő tó a világörökségi státuszát

Fertő-tó

Sopronban kiderült, akad olyan ügy, ami összeköti az osztrák és a magyar civileket, és ugyanolyan fájdalmas a határ mindkét oldalán: különböző gazdasági érdekkörök belekezdtek (belekezdenének?) a Fertő tó beépítésébe. 

A Fertő tó ugyanakkor nem a Balaton: az egész terület az UNESCO Világörökség része, így szigorú kritériumok vonatkoznak minden egyes építkezésre, és mivel a védettségi státusz határokon átnyúlik, ezért (a hazai törvényalkotó szerint is)

együttműködésre kell törekedni az érintett részes állam felelős miniszterével.

Ez nem történt meg sem Budapest, sem Bécs részéről, igaz, a térség lakosságát sem tájékoztatták a különböző turisztikai célú beruházásokról.

Ahogy az ismert, a magyar állam körülbelül 23-30 milliárd forint közötti értékben álmodott meg egy beruházást Fertőrákoson, lenne itt egy szálloda, sportközpont, ökocentrum, új strand és kikötő is.

Propagandavideó a projektről

A beruházást a 2017-ben létrehozott, állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) menedzseli, amelynek az a Kárpáti Béla a vezetője, aki amúgy a soproni KDNP alelnöke is. Helyiek egyébként úgy tartják - erről az Átlátszó írt -, hogy Orbán Viktor lánya, Tiborcz István felesége, Orbán Ráhel  többször is megfordult a tó környékén, és szerintük Ráhel egy-egy vitorlás és vendéglátós barátja is komoly szerepet kapott a projektben.

Akárhogy is, májusban már el kellett volna kezdeni a meder kotrását, valamint a mélyépítéseket, azonban nyár végéig csak annyit sikerült megvalósítani  - a part lezárásán kívül -, hogy kivágtak több mint 200 darab fát. 

Megpróbáltunk lejutni a partra Fertőrákoson, de a Kárpáti úrra (Kárpáti Béla) hivatkozva, a biztonsági őr  ezt nem engedte meg

A csúszást - a projekt körüli káosz mellett - azzal is magyarázták az Alfahírnek, hogy a határ mindkét oldalán egyre komolyabb a civil ellenállás a tájidegen gigaprojekttel szemben. Fertő tó pont a természetközelisége miatt volt vonzó a turisták, kikapcsolódni vágyók számára, ennek viszont búcsút inthetnek, ha megvalósulnak a tervek. 

Két lokálpatrióta civilszervezet, a Fertő tó Barátai, illetve annak osztrák megfelelője (Freunde des Neusiedlersees) a héten egy soproni nyilvános fórumon egyeztettek a lehetséges megoldásokról (ez már a harmadik ilyen alkalom volt), és már eredményekről is betudtak számolni - igaz, egyelőre csak az osztrák oldalon.

Fontos tudni, hogy a Fertő tó beépítése egyáltalán nem pusztán magyar szándék. 

Az Ausztriához tartozó partszakaszon 15 darab beruházás tervpályázata készült el, amik önmagukban ugyan elmaradnak a magyar projekt méreteitől, ugyanakkor a kumulatív hatásuk valószínűleg számottevőbb. Rudolf Golubich például készségesen elismerte, az osztrák embereket a beruházásokkal kész tények elé állították, és most már mindennaposak a panaszok. Az egyesületük annyit viszont már elért, hogy a burgenlandi tartományi kormányzatnak meg kell indokolnia minden egyes beruházás fontosságát, tekintettel a környezetvédelmi szempontokra is. Érdeklődésünkre közölte, sikerült a beruházóktól is részletes információkat kicsikarniuk.

Golubich nagyon fontosnak nevezte a sajtónyilvánosságot, illetve a lakosság tájékoztatását. A Freunde des Neusiedlersees képviselője felidézte, a magyarországi projektről például úgy szereztek tudomást, hogy a Facebook-csoportjukban egyre több lett a magyar tagjelentkező. A hazai információéhségre jellemző, hogy

a közpénzből megvalósuló építkezéssel kapcsolatban nemcsak az állami SFTFN hallgat, de nem reagál semmilyen kérdésre, felhívásra az illetékes Fertő–Hanság Nemzeti Park sem. 

Egyébként, ahogy az osztrák, úgy a magyar kormány sem tájékoztatta az UNESCO-t a terveiről, hiába a vonatkozó Espoo és Helsinki egyezmények. De lehet, hogy nem is volt miről? Brenner Koloman jobbikos országgyűlési képviselő, a soproni egyeztetés egyik szervezője ugyanis kikérte a projekttel kapcsolatos hatástanulmányokat, de például a környezeti terhelésre csak egy mondat vonatkozott. A politikus szerint ezek a határozatok bemondásra készülhettek.

A Fertő tó Barátai négy szempontot emeltek ki, amelyek aggályossá teszik a beruházást; -

  • nem nyilvánosak a beruházás tervei; 
  • nem kérték ki a lakosság véleményét;
  • nem dolgoztak ki tájba illő, természetbarát alternatívát;
  • nem ismerhető meg a projekt gazdasági háttere.

Kun Zoltán természetvédelmi szakember, a WCPA európai irányítótestületének tagja egyrészt hangsúlyozta, a Fertő tó egy természetvédelmi (Natura2000-es) terület, és

mivel az EU-ban a leginkább veszélyeztetett területek a vizes élőhelyek, ebből egy négyzetcentimétert sem szabadna elpusztítani.

Mint mondta, ha a komplexumra szánt 30 milliárdnak akár csak egy részét a part rekonstrukciójára, és nem pedig a leburkolására fordítanák, növekedne a terület megújuló, valamint a talaj széndioxid-megkötő képessége.

A szakember érdeklődésünkre hangsúlyozta, a Fertő tó esetében valóban nem működik az UNESCO-féle közös kezelési bizottság, ami egyáltalán nemcsak a magyar, hanem az osztrák fél sara is. A titkolózás oka visszavezethető akár a kompetenciahiányra, akár gyárthatunk más összeesküvés elméletet is,

ám a lényeg, ezeknek a beruházásoknak az lesz az eredménye, hogy a Fertő tó elveszíti a világörökségi státuszát, amire mind a magyar, mind pedig az osztrák fél oly büszke

- fogalmazott Kun Zoltán.

Major Gyula, a Fertő tó Barátai szervezője arról beszélt az Alfahírnek, hogy nehéz áttörni a központi propaganda falát, és elmondani például a fertőrákosiaknak, hogy a projekt után turisták ezrei fognak keresztül utazni az amúgy csendes településükön, vagy például a soproniaknak azt, hogy így vége lesz a cölöpházas üdüléseknek is. Mint mondta, volt olyan alternatíva, amely bevonta volna a környék falvait, erősítve ezzel az öko- és a faluturizmust, azonban

a beruházás jelenlegi formája szerint abból csak egy nagyon szűk réteg fog részesülni. 

Azt is elmondta Major Gyula, hogy az osztrák kollégái szerencsésebb helyzetben vannak. Ott legalább három fél áll egymással szemben, a beruházó, az állam, és a civilek (zöldek); a legnagyobb ellentét a civilek és a beruházók között feszül, az állam pedig próbál igazságot tenni.

Nálunk viszont az állam a beruházók oldalára állt, ilyen értelemben nekünk gyakorlatilag egy óriással kell szembeszállnunk, amely időnként nemtelen eszközökkel is támad

- fogalmazott Major Gyula. 

Az osztrák és a magyar civilek legközelebb szeptember 25-én találkoznak, akkor egy nagyobb szabású figyelemfelhívó akcióval készülnek a Fertő tavon.

Csak akkor mehetünk ki a Fertő tó partjára, ha Kárpáti úr megengedi!

Harmincmilliárdos gigaberuházás indult a Fertő tó hazai partszakaszán. Hazánk egyik tavának partját csak a soproni KDNP alelnökének engedélyével lehet látogatni. Osztrák és magyar politikusok, civilek és szakértők is aggódnak a természetkárosítás miatt. Kövessen minket a legfrissebb videókért! Facebook: https://www.facebook.com/nemzetitv Youtube: https://youtube.com/user/nemzeti1tv Instagram: https://www.instagram.com/nemzeti1tv/ Web: https://www.n1tv.hu

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss