Jóvátehetőek-e korábbi hibáink, vétkeink, bűneink, ha azok önigazolása tovább nem tartható, mert tragédiába torkollna? Az erdélyi szerző, Székely Csaba: Semmit se bánok című tragikomédiája túlmutat a Securitate vallatótisztjeinek felelősségre vonásán, a színpadon minden emberre ráillő pszichológiát látunk. A darab sajtóbemutatóján jártunk a fővárosi Rózsavölgyi Szalonban.
A korunkban játszódó történetben Domonkost (Schneider Zoltán), a nyugdíjas, szívbeteg, de kőkeményen konyakozó Securitate-tisztet meglátogatja egykori beosztottja, Alex (Elek Ferenc), aki továbbra is a román titkosszolgálatnál dolgozik. Utóbbi, aki azóta vezérőrnaggyá avanzsált, egy utolsó munka elvégzését kérné „Dominiktól”, a szervezetnél legendává vált vallatótiszttől, aki azonban szeretné magában végleg lezárni azt az időszakot. A cinikus Alex megzsarolja egykori főnökét: ha nem teljesíti kérését, Securitate-aktája nyilvánosságra, Dominik börtönbe, arca pedig az újságok címlapjára kerül.
A történet harmadik szereplője Liza (Sztarenki Dóra), a jó agyú tizenhat éves szomszéd kamaszlány. Apja őt is és anyját is napi rendszerességgel, háromnegyed ötkor veri. Egyetlen barátja Voldemort, az iskola melletti kutya, akivel a lány meg tudja osztani uzsonnáját. A darab során Liza elárulja „Domi úrnak”, halálos szívbetegségben szenved, a szervátültetésre azonban pénz hiányában esélye sincs.
A darab akkor válik rendkívül feszültté, amikor kiderül: Dominik (és Alex) korábbi munkája szoros összefüggésben áll Liza betegségével. Dominiknak – aki olyan, mint szeretett néhai francia bulldogja, Tamara: makacs, érzékeny, de képes őszinte társas kapcsolat kialakítására – döntést kell hoznia: elvállalja-e az elveivel ellentétes feladatot, amivel esetleg segíthet Lizán, vagy megmarad a komfortzónájában, a maga kis zárt világában, ami a nyolcvanas évek elejét idéző, cellára hasonlító panellakás helyett immár valódi börtöncella lesz.
A fiatal erdélyi író, Székely Csaba drámájának címe Semmit se bánok. Noha ez a mondat a darabban Dominik szájából hangzik el, sokkal inkább igaz Alexre, aki úgy gondolja, securitatés munkájuk csak feladatok végrehajtása volt, így nem is érez lelkiismeret-furdalást. Dominik pedig úgy fogja fel, azt a sok szörnyűséget egy sokkal nemesebb cél érdekében végezték,
(Itt a nézőben óhatatlanul is eszébe villan A tanúból Pelikán és Virág temetőbeli beszélgetése, melyben Virág ezzel érvel: „Azt hiszi, felérhet a mi nagy céljaink igazságához?”) Alexhez hasonlóan Dominiknak sincs lelkiismeret-furdalása.
A főszereplő zárt világába a külvilágból mindössze két behatás érkezik: az egyik a tévéadás, a másik a Liza családjának lakásából átszűrődő bántalmazási zajok. Ezen nem változtat sem Alex, sem Liza megjelenése, akiknek karaktere az egész darab során statikus. Karakterfejlődés kizárólag Dominiknál figyelhető meg, az viszont rendkívül hangsúlyos. Olyannyira, hogy a darab egyetlen jelmezváltásában mutatkozik meg: míg Alex végig a pocakos hivatalnokhoz illő zakóban, irritálóan rövidre kötött nyakkendőben, Liza pedig iskolás kamaszlányok farmer-tornacipő-flaneling-mackófelső kombójában mutatkozik, Dominik az otthon élő kisember papucsát, tréningnadrágját, nyúlottra viselt trikóját és kopott ingét
koromfekete titkosszolgai öltözékre.
És miért is mondtuk, hogy a Semmit se bánok cím jobban illik Alexre, mint Dominikra? Pont emiatt a karakterfejlődés miatt: mikor a lelkiismeret-furdalás nélküli szekus vallatótiszt (bármennyire is gyűlöli ezt a kifejezést Dominik) ráébred, hogy az egyetlen, számára fontos ember, Liza rövid élete korábbi munkája miatt hamarosan véget ér, látványosan (talán egy kicsit túl is játszva) omlik össze benne a bezárkózottsága miatt eddig stabil világkép. A főhős kilép komfortzónájából, az egy munkából végül kettő lesz, de hogy ezzel sikerül-e megmenteni Liza életét, az nem derül ki. Ám a katarzis szempontjából ennek a szálnak az elvarrása nem is lényeges.
Bár a tragikomédia háromszereplős, nem kerülhetjük meg a kérdést:
Úgy érezzük, nem, és bár skizofréniáról szó sem lehet, mind Alex, mind Liza Dominik életének színpadi megnyilvánulásait takarják, és erre történő utalásokkal tele is a darab. Talán a leginkább szembetűnő evidencia az, hogy noha Dominik végig a színen van, Alex és Liza egyszer sem találkozik a színpadon.
Alex Dominik securitatés múltjának metaforája, amit nemcsak a közös munkahely és az ivászat utal, hanem az önigazolás keresése is. Mindketten érzik, hogy a kommunista szervezetben elkövetett tettek morálisan elítélendők. Ennek ellenére folyamatosan megmagyarázzák egymásnak a szörnyűségeket, és dialógusaikban vissza-visszatérő verbális elem a „te mit gondolsz?”, „te is így látod?” stb. önigazolásra alkalmas kérdés.
Liza pedig Dominik jövőjét jelenti. Dominik évek óta nem találkozott saját lányával, nem ismeri se tartózkodási helyét, se telefonszámát, így csöppen életébe a szomszéd bakfis. Mindkettejük életében közös vonás a kutyájuk szeretete, illetve a szívbetegség, ami Dominiknál krónikus, gyógyszerrel kezelt állapot, Lizánál viszont végstádium, amit viszont a lány rezignáltan, teljesen hétköznapi hangsúllyal közöl.
Alex zsarolása és Liza állapota – utóbbi okának feltárásakor – tehát nem külső, hanem kristálytisztán belső konfliktust okoz Dominikban, amit saját önfeláldozásával kell megoldani.
Ha tisztán a cselekményt nézzük, akkor itthon nehéz beleélni magunkat. Magyarországon, a legvidámabb barakkban az emberek a nyolcvanas években már nem találkoztak a pártállam közvetlen erőszakszervezeteivel, kínvallatásokkal, „csupán” a besúgóhálózat működött. Erdélyben, Romániában azonban sokkal élénkebben élnek a Ceaușescu-diktatúra és a fizikai erőszak emlékei, így a magyarországinál talán jogosabb elvárás a szekus vallatótisztek felelősségre vonása.
Ha viszont eltekintünk a földrajzi helyzettől és a történelmi múlttól, akkor nagyon is át tudjuk érezni Dominik vívódását. Hiszen mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb baklövései, hibái, bűnei, melyekre folyton-folyvást önigazolást keresünk. És mindaddig le is nyugtatjuk lelkiismeretünket, amíg – akár hosszú idő múltán – fel nem bukkan egy korábbi tettünk rossz, ne adj’ Isten tragikus következménye. És akkor nekünk magunknak kell elintéznünk, hogy
még akkor is, ha ez komoly önfeláldozással jár.
A fanyar – és ahogy a Rózsavölgyi Szalon idei évadjának sajtótájékoztatójáról szóló cikkünkben beharangoztuk – morbiditásba hajló humorral átszőtt darab emésztése egyáltalán nem könnyű. Ahogy a sajtóbemutató utáni beszélgetések során elcsíptünk egy megjegyzést a színház évadjának első premierjére utalva:
Erős kezdés!
A morbid humoron lehet nevetni, hiszen „ülnek” a poénok, ehhez azonban el kell vonatkoztatni attól a kontextustól, amibe Székely Csaba helyezte. (Talán az egyetlen kivétel a porszívózós jelenet, ahol háttérzeneként a Queen: I Want To Break Free című dala szólt.)
Mert ha a poént együtt halljuk az azt körülvevő szörnyűséggel, akkor bizony egyáltalán nincs kedvünk még mosolyogni sem. Ez a Napnál világosabb kontraszt adja a mű igazi pikantériáját, ami a katarzissal óriási élményt ad a nézőnek. A darab szeptember 12-től tekinthető meg a Rózsavölgyi Szalonban.
(Székely Csaba: Semmit se bánok. Rózsavölgyi Szalon. Rend.: Sztarenki Pál. Szereplők: Schneider Zoltán, Sztarenki Dóra, Elek Ferenc)