"Mi képesek vagyunk összefogni a magyar emberek érdekében, a kormány nem"

"Mi képesek vagyunk összefogni a magyar emberek érdekében, a kormány nem"

Soroksáron történelmi helyzet előtt állunk. A korábbi polgármester, Geiger Ferenc 25 év után bejelentette, hogy nem indul az október 13-ai önkormányzati választáson. Innentől fogva hárman jelentkeztek be a polgármesteri posztra. Az összefogás jelöltje, Bereczki Miklós, a függetlennek mondott, de fideszes hátszéllel induló Bese Ferenc, illetve Weinmann Antal, aki azonban a héten lépett vissza, mivel állítása szerint elege van az ellene szóló fideszes lejárató hadjáratból. Górcső alá véve Soroksárt, most a 3. választókerület ellenzéki jelöltjével, Kiss Zoltán Imrével beszélgettünk a kerületet övező problémákról és kilátásokról. 

Mondhatni hirtelen történt, de az Itthon Vagyunk Egyesület polgármesterjelöltje, Weinmann Antal visszalépett? Mi történhetett ön szerint?

Az utóbbi napok politikai történései, mintapéldái az elmúlt 9 év jobboldalinak hazudott politikájának.

Karaktergyilkolni, megtörni, ellehetetleníteni, ez a Fidesz módszere.

Ezzel az "álcivil" Bese Ferenc és brigádja esküt tett hovatartozásáról! Én nem fogom hagyni, hogy Soroksár a piti politikai játszmák színtere legyen. 

Miért pont Soroksár. Mit jelent ön számára ez a kerület, milyen célokkal vág neki az őszi önkormányzati választásnak?

Amikor három évvel ezelőtt Bereczki Miklós időközi választásán vettem részt, mint szakértő, akkor tapasztaltam meg először, mit is jelent soroksárinak lenni. Azóta többször is részt vettem helyi, kulturális eseményeken, segítettem a helyi ellenzéki életet. Nagyon megfogott ez a “falu a városban” megfogalmazás, hamar megtapasztaltam ennek minden szépségét és minden hátrányát is. Nagyon szimpatikus, hogy az emberek nyitottak egymásra és van idejük a környezetükre.

Bevallom, kicsit a szülővárosomra emlékeztet.

Én tenni szeretnék Soroksárért és azon belül legfőképpen a körzetemért. Ha engem támogat a körzetem többsége, azzal nem én fogok nyerni, hanem Soroksár és a körzetben élők.

Egy friss felmérés szerint Soroksáron kirívóan alacsony az emberek átlagéletkora, milyen állapotok uralkodnak a kerületben, ha az egészségügyet nézzük?

Az SZTK faláról hullik a vakolat, a várók nem rendezettek és nincs megfelelő logisztika a rendelési idő kialakításán és a szakrendelésen. Ezeket a problémákat úgy lehet orvosolni, hogy felmérjük a terheltséget, az egyes szakrendelések iránti igényt, a laborra igyekvők érkezési szokásait és ezekhez alakítjuk a rendelések és betegfelvételek időpontját. Szakértők segítségével fogunk pályázni eszköz beszerzésre, átalakításra és korszerűsítésre.

A megszerzett orvosi gépeket pedig nem adjuk oda Pesterzsébetnek, mert sajnos erre is volt példa.

A rendszerváltás után indult fejlődésnek a kerület, azonban még mindig alig találni a nagy bevásárlóközpontok mellett kisboltokat, közérteket vagy éttermeket? Mi lehet ennek az oka? Mit lehet tenni ez ügyben?

Nos, többek között ez az egyik hátránya a kerületnek, amit korábban említettem. Ígéret már többször is volt, elege is van az itt élőknek abból, hogy csak beszélnek róla. Hely lenne rá és lakossági igény is, csak hát ugye eddig akarat nem volt a testület részéről, sőt inkább önös érdekből bezártak azokat is, amik eddig voltak. Azt a “megoldást” amit meg kitaláltak helyette, hadd ne minősítsem.

Kocsiból árulják a húst a soroksáriaknak, mint valami 300 lelkes zsákfaluban, úgy látszik nekik ennyit ér Soroksár. 

Az önkormányzatnak kötelességének kellene lennie, hogy helyszínt és lehetőséget biztosítson kisboltok és vendéglátóhelyek számára, ösztönözze a vállalkozókat, mivel a lakosság ezt kívánja, én eleget fogok tenni ennek.

Gyakran panaszkodnak a soroksári lakosok a nem megfelelő közlekedésért, olyan mintha csak "nyűg lenne" a BKK számára Soroksár. Milyen fejlesztésekre volna szükség, mit tehet ennek érdekében Sorokság önkormányzata?

Ha valaki ki szeretne jutni Soroksárra tömegközlekedéssel, alapvetően két variáció közül választhat. Vagy vállalja, hogy kétszer-háromszor átszáll, ami hétvégén nem kevés várakozási időt jelent a vonaljegyről nem is beszélve, vagy felszáll a tömött, meleg, zajos és elavult HÉV-re, hogy spóroljon pár átszállást, remek kilátások ugye?

Soroksár semmivel sincs távolabb a városközponttól, mint Buda déli része, a menetidő mégis 20-30 perccel hosszabb.

Célzott járatsűrítésekre van szükség, az éjszakai járatok száma és útvonala korántsem elégíti ki az itt élők igényeit, ezt egy részletes lakossági felmérés után, a BKK-val egyeztetve aktualizálni fogjuk. A HÉV korszerűsítése egy nagyon hosszú és pénzigényes folyamat, amire már állítólag vannak valamilyen kezdetleges tervek.

Természetesen a metróra való átnevezést nem tekintem alternatívának!

Az önkormányzatnak folyamatosan ellenőriznie kell a tervezés és a kivitelezés folyamatát és nyomást kell gyakorolnia, mind a Fővárosi Önkormányzatra, mind pedig a BKK-ra.

Rengeteg panasz érkezik amiatt is a kerületben élőktől, hogy az utak állapota és a csatornázás kritikán aluli. Sok esetben csak ígéretek voltak, cselekvés sajnos nem. 

Ez a probléma az én körzetemben hatványozottan jelen van. A Dunapataj utcában például nemrég megcsinálták az utat, szakmai felügyelet nélkül, amilyen gyorsan csak lehet, meg is lett az eredménye. Az aszfalt már most "jön fel", mivel nem figyeltek oda a hőmérsékletre amikor csinálták. A vízelvezetést még ott sem oldották meg, egy-egy esőzés után a gyerekeknek a bokáig érő vízben kell hazamenniük. A Nyír utcán keresztül jár az iskolások egy része a közeli sportcsarnokba testnevelés órára, mivel az sincs leaszfaltozva, általában vagy sárban, vagy porban kell átmenniük az úton. 

Sok olyan utcát említhetnék még, amelyek mind a kifogások gyártása miatt nem készültek még el.

Elég volt a magyarázkodásból, mi a tettek mezejére fogunk lépni, ha valahol többe kerül a csatorna kiépítése, megteremtjük hozzá a pénzt, kérünk plusz szakmai segítséget. Ezeket az alapvető fejlesztéseket, a Soroksáron élő szakemberek és munkások fogják végezni, mert itt kell tartanunk őket!

Nem kerülhetjük meg a környezetvédelem kérdését sem, ugyanis Soroksáron egyre égetőbb probléma, hogy illegális szemétlerakóhelyek alakulnak ki. Hogyan lehetne a „szemétügyet” hatékonyan kezelni?

A szemétlerakóhelyek problémája alapvetően a közbiztonság rossz állapotával függ össze. Nem csak az erdő melletti kieső részeken vannak illegális szemétlerakóhelyek, hanem a temető mellett is. Ezeket az illegális lerakóhelyeket nem lehet úgy megszüntetni, hogy összeszedjük a szemetet, amikor már sokadjára szólnak az ott élők, hanem meg kell akadályoznunk, hogy odakerüljön. A lerakóhelyeket korszerű kamerarendszerrel kell felszerelni, és tetten érni azokat, akik szemétdombnak használják közterületeinket!

A hulladék elszállító céggel felül kell vizsgálni a szerződést és számonkérhetővé kell tenni a céget. A világon ez mindenhol így működik, ha egy cég nem végzi a munkáját.

Számon fogjuk kérni rajtjuk és behajtjuk az elmaradt szolgáltatást.

Október 13-án önkormányzati választás tartanak országszerte. Itt Budapesten különösen kiélezett harc várható, amelyet a részvétel aránya is befolyásolni fog. Ugyanakkor az is látható, hogy általában alacsonyabb a részvétel a helyhatósági választásokon, ön mivel ösztönözné a választókat a részvételre?

A fővárosi önkormányzatban várhatóan ellenzéki többség lesz, ami új lehetőségeket nyújt majd a kerületeket számára. Soroksár sem maradhat ki ebből! Most van itt az ideje a változásnak, és felelőtlenség lenne egy, az előzőhöz hasonló, szakmaiatlan vezetésre bízni a kerületet. Akik eddig nem tettek jóformán semmit, ezután sem fognak.

Viszont azok, akik hajlandóak voltak politikai ideológiákon túllépni, összefogni a lakosokért, azok már most többet tettek, mint a langyos vízben andalgók.

Ezt a lehetőséget nem hagyhatjuk veszni! Aki soroksári, annak fontos a közössége és a közösség változást szeretne. Ha kell, egyenként kísérek mindenkit az urnák elé!