A fideszes EP-képviselők is megszavazták a török katonai akció elítélését

A fideszes EP-képviselők is megszavazták a török katonai akció elítélését

A magyar kormány korábban következetesen kiállt Törökország akciója mellett, támogatva Recep Tayyip Erdoğant.

Az európai parlamenti képviselők határozottan elítélték az északkelet-szíriai egyoldalú török beavatkozást, és Törökországot csapatai kivonására szólították fel – számolt be az Euronews. A brüsszeli hírportál szerint a fideszes EP-képviselők is elfogadták az állásfoglalást, amely szerint az északkelet-szíriai török beavatkozás a nemzetközi jog súlyos megszegését jelenti, és az egész térség stabilitását és biztonságát aláássa.

Az is benne van, hogy Szíria északi részén az ENSZ által irányított biztonsági övezetet kellene létrehozni. Az EP-képviselők határozottan elutasították az északkelet-szíriai határ mentén húzódó úgynevezett „biztonsági övezet" létrehozására irányuló török tervet.

Az állásfoglalás azt is tartalmazza: a képviselők elfogadhatatlannak tartják, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök

„fegyvernek használja a menekülteket, hogy az Európai Uniót zsarolja velük”.

Az EP-képviselők felszólították az Európai Tanácsot, hogy

vezessen be szankciókat és beutazási tilalmat az emberi jogi visszaélésekért felelős török tisztségviselők ellen, illetve célzott gazdasági lépéseket is vegyen fontolóra Törökország ellen.

Emellett javasolják a mezőgazdasági termékekről szóló megállapodásban rögzített kereskedelmi kedvezmények felfüggesztését, továbbá, végső megoldásként az EU és Törökország közötti vámunió felfüggesztését is.

A Fidesz EP-sajtóosztálya előzőleg megerősítette az Euronewsnak, hogy a kormánypárti EP-képviselők támogatni fogják az állásfoglalást.

A szavazás után Deutsch Tamás az MTI-nek azt mondta: minden körülmények között el kell kerülni azt a helyzetet, hogy több százezer vagy akár millió illegális bevándorló megjelenjen Magyarország déli határánál, és ott kelljen feltartóztatni őket. Leszögezte: komoly aggodalomra ad okot mindaz, ami Szíriában történik, így Törökország egyoldalú katonai fellépése is, ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a régióban Ankara stabilitási tényező. Hozzátette: tragikus lehet Európa számára, ha felborul a térség egyensúlya.

Deutsch Tamás szerint Törökország szankcionálásakor tisztában kell lenni azzal, hogy ha Ankara nem tudja biztonságosan visszatelepíteni Szíriába a menekülteket és migránsokat, újabb jelentős migránshullám szabadulhat a Nyugat-Balkánon keresztül az Unióra.

A magyar kormány korábban következetesen kiállt Törökország akciója mellett, támogatva Recep Tayyip Erdoğant. Múlt héten a török elnök Bakuban, az Orbán Viktorral folytatott kétoldalú megbeszélésen még azt mondta, hogy hálás, amiért Magyarország kiállt Törökország mellett a nemzetközi színtéren. A török elnök november 7-én érkezik Budapestre a magyar-török felső szintű stratégiai tanács újabb ülésére.

Ankara elutasította az EP állásfoglalását

A török külügyminisztérium csütörtöki közleményében teljes egészében elutasította az Európai Parlament képviselői által elfogadott állásfoglalást. Az MTI összefoglalója szerint a török külügyminisztérium közölte: Törökország tudatában van annak, hogy saját biztonsága és Európa biztonsága közvetlen kapcsolatban áll. Semmilyen hatalom és semmilyen döntés nem tántoríthatja el Törökországot a nemzetbiztonságának szavatolását célzó lépések megtételétől - hangoztatták.