Orbán szem-, Budapest ágyékmagasságban találkozhatott Erdogannal

Erdogan konvoja
A Recep Tayyip Erdogan török elnököt szállító konvoj halad a Lánchídon
MTI/Illyés Tibor

Tegnap úgy indult, hogy elég kevesen fognak tüntetni Erdogan budapesti látogatása ellen. Aztán úgy alakult, hogy sokkal többen lettek. Pedig a nagy többség csak haza szeretett volna jutni. 

Én sem mentem ki a tiltakozó demonstrációkra. No, nem azért, mert egy percig is büszkeséggel töltötte volna el honfiúi szívemet, hogy egy saját nemzetétől a szabadságot elorzó, egy másik népet pedig tűzzel-vassal irtó gazember fővárosunkba látogat. Hanem azért, mert a zsarnokokkal és/vagy háborús bűnösökkel olykor muszáj parolázni és ilyenkor a diplomácia évezredes törvényei alapján úgy kell tenni, mintha a kezük nem lenne iszamós a vértől és mocsoktól. Erre nálunk lényegesen jelentősebb hatalmak vezetői is rákényszerülnek. Persze ettől még semmiképp sem felesleges felhívni a figyelmet rá, ha az ember hazájában egy-egy ilyen látogatás alkalmával ideiglenesen megnő a morális radioaktivitás Csak, hát ez azon nem változtat, hogy, ha egy diktátor geopolitikailag megkerülhetetlen országot gyűr maga alá, akkor bizony szóba kell állni vele, és időnként sajnos vendégül is kell látni. Viszont, hogy ezt hogyan tesszük, az nem mindegy. Nagyon nem. 

Kína kapcsán éppen pár napja írtam meg, hogy nem volna racionális, ha az emberi jogokat szelektíven érvényesítő rezsimek mocskát éppen egy kis közép-európai ország csapná ki eléjük az asztalra. De nyíltan támogatni sok ezer ember meggyilkolását és megnyomorítását ettől még aljasság – és legalább annyira irracionális is, mint a száz százalékban erkölcsi alapú külpolitika.

A diplomáciában ugyanis nagyon sok gazemberség felett szemet kell hunyni – de a gazemberség zászlóját lelkesen lobogtatni csak a leghitványabb rezsimek, vagy a kilóra megvehető álláspontjukkal házaló megjegyezhetetlen nevű zsebkendőnyi szigetországok és fekete-afrikai államocskák sajátja..

Hogy Magyarországot a kormány a szíriai kurdok elleni véres hadjárat melletti kiállással e fenti kettő közül melyik kategóriába helyezte el, azt nehéz megmondani. Bár, ahogyan Erdogant Budapesten fogadták, az erősen az utóbbira hajaz. 

Külföldi delegációk érkezésekor a magas rangú vendégeket és felmenőiket rendszerint gyakran emlegetjük a dugóban ülve. „Minden ilyen diplomáciai nagyüzem kényelmetlenségeket okoz” - mondta Orbán Viktor péntek reggel a közrádióban. Ez igaz is.

Csakhogy, ami a magyar fővárosban csütörtökön történt, az nem kényelmetlen volt – hanem megalázó.

A fél város lezárását minden bizonnyal a török elnök biztonsági stábja kérte, éspedig nem véletlenül. Ha valaki hódító háborút és etnikai tisztogatást indít, annak általában igen sok haragosa lesz. Pláne, ha egy olyan néppel szemben teszi ezt, amelynek tekintélyes számú diaszpórája él világszerte. A kurdok pedig pontosan ilyenek, a nálunk „törökökként” ismert közösség jelentős része is közülük kerül ki. Erdogan tehát joggal tarthatott attól, hogy valaki Budapesten megkínálja a konvoját egy záptojással, vagy valami sokkal veszélyesebbel, így egyszerűbbnek tartották, ha inkább az egész útvonalát lezárják – biztos, ami tuti alapon sokszor órákkal az érkezése előtt. 

Szóval igen, érthető a parázás – csak, hát például az ilyen körülmények miatt nem feltétlenül célszerű éppen hódító, meg etnikai tisztogató vezetőket fogadni egy fővárosban. Ha pedig mégis szükségét érezzük ennek, akkor sem szolgáltatunk ki több tízezer embert a délutáni, esti csúcsforgalomban a kedves tárgyalópartner rettegésének, hogy valaki esetleg számon kéri őt a hódításért, meg a tisztogatásért. 

Aluljárókba beszorított tömegek, villamosról leparancsolt, metróba visszaordibált utasok, a saját otthonuktól két saroknyira órákon át a hidegben szobroztatott emberek, óvodákban, iskolákban ragadt kisgyermekek, bunkó stílusban leugatott aggódó szülők. 

Nincs az a fontos vendég, akinek a kedvéért ezt saját népével szemben bevállalja egy szuverén ország – hát, ha még erős, büszke és európai is. 

Orbán a rádióban azt mondta, a kormány külpolitikai filozófiája egy szóban összefoglalható: szemmagasság. Mert a magyar ember nem szeret se le, se fel nézni, ha mással találkozik, szereti, ha a viszony szemmagasságú. Hogy a kormányfő milyen magasságú viszonyban tárgyalt a török elnökkel, azt csak ők ketten tudnák megmondani.

De, amit a budapestieknek tegnap este át kellett élniük, az is összefoglalható egy szóban: térdelés. A saját városukban túszul ejtett ezrek nem Erdogan szemével érezhették magukat egy magasságban – hanem az ágyékával.

És tudja, miniszterelnök úr, a magyar ember ezt a pozíciót nagyon nem szereti – kivéve persze, ha exkluzív vendég egy kormánypárti politikus pünkösdi vigasságában. Csak, hát, azt meg ingyen nem teszi se magyar, se másféle ember, azt rendesen meg kell fizetni. Nem baj, egyszer ezért is meg fognak.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
1
sss
2019. december 07. | 10:52
1
A Momentum mást képvisel, Brenner Koloman pedig hiteles.
„Utat török a sötétségben / A rockkal vagyok összenőve”
A előbbi szerint viszont több járművezető is megengedhetetlenül bánt az utasokkal.