Azért rúghattak ki egy ápolónőt a siófoki kórházból, mert a fideszes képviselőnek nem tetszőt kommentelt

Miközben mindennapos hír, hogy az egészségügy egyre nagyobb létszámhiánnyal küzd, a siófoki kórház azért bocsátotta el egyik ápolóját, mert az a térség fideszes képviselőjének bejegyzéséhez a politikusra nézve kellemetlen tartalmú véleményt fűzött.

A kórház szerint a bejegyzés rossz hírnevüket kelti, ezért azonnali hatállyal elbocsátották az ápolónőt.

„Többször is elhangzott, hogy ebben a politikai helyzetben nem engedhetem meg magamnak ápolónőként és korábbi újságíróként, hogy ilyen témában posztolok”

– nyilatkozta az ATV-nek a hét évet külföldön is dolgozó ápolónő, akinek elbocsátási papírjait hétfőn kellett volna átvennie. Ez azonban nem történt meg, mert a kirúgás indokaként felrótt bejegyzést a kórház nem mellékelte a felmondó levélhez.

Idő közben a kórház volt orvosigazgatója is távozott posztjáról, aki egyben Siófok alpolgármestere. Nagy Gábor távozásának hátterében szintén politikai okok sejthetők. Az orvos egy szűkszavú bejegyzésben jelentette be távozását:

„A siófoki kórházban betöltött orvosigazgatói posztomról hat év után, november 8-án lemondtam. Munkámat a központi műtő osztályvezető főorvosaként láttam el egészen november 20-áig. Közalkalmazotti jogviszonyomat ugyanis másnap megszüntették.”

A férfi a Fidesz-KDNP jelöltje ellen indult az októberi választáson a kiliti körzetben, indulását a város ellenzéki polgármestere Lengyel Róbert is támogatta. Az ellenzéki győzelem után Nagy Gábort alpolgármesternek nevezték ki, ekkor lemondott kórházvezető pozíciójáról, de a központi műtő vezetését felajánlották számára. A Népszava információi szerint ez nem tartott sokáig, ugyanis két hét múlva behívatták és felmondtak neki.

Az ügy kapcsán Potocskáné Kőrösi Anita „Megengedhető-e politikai alapon elbocsátani egészségügyi dolgozókat a krónikus orvos- és nővérhiány közepette?” kérdéssel fordult Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterhez.

A jobbikos képviselő úgy látja, hogy a siófoki eset azt a látszatot kelti, hogy a magyar emberek egészségügyi ellátásánál fontosabb a politikai lojalitás, hiszen az elbocsátott orvos és ápolónő munkájával kapcsolatban nem merült fel semmilyen egyéb kifogás.

A helyiek szerint nagy a felháborodás a városban és szinte mindenki szolidaritást vállal az ápolónővel. Már egy tüntetés gondolata is felmerült, de egyelőre kék szalagok kitűzésével jelzik, hogy nem értenek egyet a politikai indíttatású elbocsátásokkal.