Lejer Zoltán a Jobbik új pártigazgatója

Lejer Zoltán a Jobbik új pártigazgatója

A Jobbik elnöksége szerdai ülésén Lejer Zoltánt, a párt Bács-Kiskun megyei regionális igazgatóját választotta meg pártigazgatónak.

Lejer Zoltánt az elnökség tíz jelölt közül találta a legalkalmasabbnak erre a feladatra – közölték. Az új pártigazgató Szabó Gábort váltja, aki korábban 16 éven át töltötte be ezt a tisztséget.

Szabó a január 25-i tisztújítás után felálló új elnökséget arra kérte, hogy ne őt válasszák pártigazgatóvá, ezért a testület végül pályázatot írt ki és ennek eredményeképp döntöttek Lejer Zoltán mellett.

A Jobbik Országos Elnöksége az új pártigazgató megválasztása mellett két helyettest is kinevezett. Lejer Zoltán javaslatát elfogadva, az elnökség két helyettesét is megválasztotta Tokody Marcell és Faragó Tamás személyében.

Az Alfahír telefonon érte utol az új pártigazgatót, aki kijelentette, első feladatának a valós helyzet felmérését, a tagnyilvántartás rendbe tételét tekinti. Emellett ki akar alakítani egy olyan kommunikációt a tagságtól a vezetés felé, illetve a vezetéstől a tagság felé, ami napi szinten működik.

A párton belüli új státuszról, azaz a pártigazgató két helyetteséről szólva elmondta, Tokody Marcell feladata lesz, hogy az adminisztráció naprakész legyen, Faragó Tamás pedig az operatív, „terepi” munkáért fog felelni. Hozzátette, hármuk pályázata (Tokody és Faragó is pályázott a pártigazgatói posztra – a szerk.) 99 százalékban fedi egymást, de a többi meghallgatott aspiránssal is szeretne együtt dolgozni, mert az ő ötleteik, gondolataik is előremutatóak a párt szervezése szempontjából.

Lejer, aki a kecskeméti közgyűlésben önkormányzati képviselő és összellenzéki frakcióvezető is, egyelőre meg tudja oldani, hogy egyszerre vigye a Jobbikon belül a pártigazgatói munkát és az önkormányzati ügyeket, hogy hogyan tud a két feladat együtt működni, az a későbbiekben fog kiderülni.